mediterrán

Most nézz ki az ablakon, aztán nézd meg az időjárás előrejelzést is.
Aztán gondolj arra, hogy mit csináltál szombaton.

Janó, Vera, és CsokiRobi a Tátrából egyenesen

És mindenki szorítson, hogy a hétvégén szép idő legyen a hegyekben :)

Másznaposság

A címet Levi barátomnak köszönhetem, de annyira jól írja le azt az érzést amit egy igazán húzós nap után érzek, hogy meg szeretném honosítani a magyar mászószlengben :)
Kérlek titeket, hogy támogassátok ezen törekvésemet azzal, hogy elolvassátok ezt a bejegyzést!

a Tarpataki sztrádán

Az idei téli szezont  Karácsony előtt kezdtük. Én még a Janóval és barátaival előadott rewind-nosztalgiabuli utóhatásait próbáltam kiheverni, amikor Mátéval megdumáltuk, hogy a hétvégén megint a Tátra felé fordítjuk a piros suzuki elejét. A hírek arról szóltak, hogy egész komoly magyar társaság fog megjelenni a szlovák hegyek legdrágább menedékházában, a Rabló-házban.Máté elfoglaltságai miatt péntek este helyett szombat hajnali kettő körül indultunk el Békásról.Hétkor indultunk a parkolóból és dél volt mire a Szalóki-váll egyik könnyebb útjának beszállásánál fabrikáltuk a standunkat (stredom trojuholnika III (16.))

Máté és az egyik bivak a völgyben

Az első kh eleje

Könnyed bemelegítőnek szántuk, talán a bevezető már sejteti, hogy mégsem az lett.
Az út első pár kötélhossza volt mászósabb. Főleg az első, amit Máté  a ritka biztosíthatóság ellenére egyenletes tempóban teljesített. Egy idő után szinkron mászásra váltottunk, és elkezdtük szedni a lábunkat az
 egyre lankásabb táblákon. Négyre értünk ki a gerincre, a lebukó napkorongot nem, csak az utolsó pár rózsaszínes fényt láttuk az égbolton. Aki már olvasott hegymászásról, az tudja, hogy ez mit jelent:


MEGSZÍVTUK!

gerincfotó

Ekkor még próbáltunk zavartan vigyorogni egymásra, de tudtuk, hogy küzdelmes órák várnak még ránk a sötétben. Azért még elszórakoztunk egy kicsit a cuccainkkal, összeszedtük az egyik kötelet, közben arról lamentáltunk, hogy a gerinc túloldalán lefelé induljunk, vagy felfelé. Máté emlékezett rá, hogy a Kopa csúcsán keresztül is van egy lemenet ami visszavezet a beszálláshoz egy kalandosabb útvonalon, hólejtőket összekötögetve egy meredek oldalban.
Hülyén hangzik, de lustaságunkban felfelé indultunk. Elkezdtünk harántolni a gerinc déli oldalán, közben azt próbáltuk kitalálni, hogy az élen, vagy a lefutó bordákat keresztezve juthatnánk el könnyebben a csúcsra. Egy kimagasló részt megkerülve újra felmásztunk a gerincre, de csak újabb meredek tömbök állták utunkat. Így visszahúzódtunk az oldalba, és egy alkalmas helyet kerestünk arra, hogy a következő bordát keresztezzük.

Lámpánk csak egy volt.
Máté beszálláskor direkt szólt, hogy -Pali, a fejlámpát ne felejtsd el!-,
én meg, hogy -Jaja, persze!-
Pakoláskor annyira fájtak a kezeim a hidegtől, hogy már nem tudtam rendesen figyelni. Kapkodtam, és ennek nem csak én ittam meg a levét.

A borda túloldalán újra nekiálltunk felmászni a gerinc felé, hátha elérjük a csúcsot. Ahogy a néhol derékig érő, laza hóban kaparásztunk, a csákány kék és sárga szikrákat vetett a köveken, amiket elért. Ha megakadt valahol a hó alatt, egy kicsit feljebb jutottunk. A meredekség és kitettség sokszor nagyobbnak érződött, mint az út mászása közben, köztest persze nem raktunk.
Felértünk. Ez még mindig csak gerinc és nem a csúcs.
Ilyenkor valahogy fáradtabbnak érzi magát az ember, mint amilyen valójában. A fejemben már ott motoszkált a fagyos-vacogós bivak képe, de még gyerek volt az idő. Egymást biztatva újra lemásztunk, hogy kicsit arrébb újra próbálkozzunk:
A következő kis bevágás végre a csúcsra vezetett! de annyira pontosan, hogy ilyet én még nem láttam! Gyakorlatilag az utolsó méterig másztunk, és a végén a váll legmagasabb kőtömbjére tehettem le a potrohom :)
Gyönyörű panoráma nyílik a csúcsról, lent a Tátra lábánál a falvak fényei szépen ragyogtak, körben pedig a hegyek sziluettje. Hatkor értünk ki.

Ugye, hogy szép?

A lejöveti útvonal elég vázlatos volt a leírásban, a valós helyzetben még inkább annak éreztük. Hihetetlenül nagy szerencsénk volt, mert a szél kezdett feltámadni, de valamiféle nyomok halványan látszottak a hóban. Ez némi biztonságérzetet adott. Próbáltuk a lankásabb területeket összekötni, a nagyobb letöréseket pedig elkerülni. Kezdtünk tényleg elfáradni, nyeklett-nyaklott a lábam akárhányszor megakadt a hágóvas a hó alatti kövekben. Néha megcsúsztam. Nagyon kellett figyelni, hogy ne legyen nagyobb baj a firnesedő hótáblákon.

Nyolckor dögfáradtan keresgéltük a völgyben a turistaút környékén elrejtett zsákunkat. Minden kőtömb hátizsáknak tűnt.  (Bezzeg a fejlámpámmal ez is milyen könnyű lett volna!)
Mire Máté megtalálta, már teljesen kivoltunk. Nem nagyon volt erőnk pakolni, meg ilyesmi. Nyakamba dobtam a maradék cuccot, amit lent hagytunk, és csiga lassúsággal botorkáltunk fel a Rabló-házig. Közben elkezdett havazni és a szél is feltámadt.

valami ilyesmi volt felfelé menet

A házban már sötét volt, de ismerős arcok lestek ránk a vendéglő részből, és a túlélő-sörünket is magunkhoz vehettük! Nagyon szerencsésnek éreztem magunkat, hogy egy ilyen kimerítő mászás után nem a tátrai pionírok sorsában kellett osztoznunk valami kőtömb alatt dideregve.

Másnapra nem lett szebb az idő. Miközben a kiváló tojásrántottánkon nyammogtunk Tamás és András társaságában, néha valaki morgott egyet:
 -mászni kellene ma is...
közben megrezgette az ablaktáblákat a szél. Volt egy pillanat, amikor felsejlett egy hegytömb körvonala a hóviharban, de hamar el is tűnt. Így tovább hümmögtünk.

Aztán végül megegyeztünk, hogy  lejutni is megfelelő kihívás lesz, és a szembejövő, fagyos széltől fájdalmas arcú turistákon jól szórakozva leballagtunk a parkolóba, ahol megint megúsztuk a díjfizetést.

Pakolászunk a kajáldában

Tegye fel a kezét akinek erről a képről egy híres coloradoi rajzfilmfigura jut eszébe

Mondom, hogy szép időnk volt!

Meglátogattuk Alízt

Komoly elmaradásban vagyok a tervezett bejegyzéseket tekintve, de azért megpróbálok néhány morzsát elszórni.

A könnyebb végéről kezdeném a dolgot, egy rövidke beszámolóval:

Idén a soproni bandával tartottam a szezonnyitó jégmászásukra, amire mindig egy "közeli" gyakorló jégen kerül sor: Grazer Bergland egyik északias völgyében található Alice im wunderland két fagyott jégzuhatagán.
(Itt vannak a soproni beszámolók 1 2 és a mostani)

A sziklafal tetején egy trükkös zsiliprendszerrel  bontották több ágra a patakot, amely így két jeget is táplálhat, napközben pedig egy csővel a jegektől távolabbi részre vezetik. A jegek egy fából és láncokból kialakított szerkezeten függenek, ettől egyrészt jóval biztonságosabb a mászás, másrészt pedig nagyon izgalmas formák alakulhatnak ki, itt-ott akár áthajló szakaszokkal.

Kora hajnalban indultunk Leventééktől Farádról, ezúton is köszönöm a kedves vendéglátásukat! Attilát Sopronban felszedtük, aztán hamar legyűrtük az előttünk álló kilométereket és elsőként értünk a jéghez, ami  nagyon lenyűgöző látványt nyújt karfiolos-pilléres szerkezetével. Közelebbről megnézve jól látszik, hogy nem az a tipikus tömör vízjég, annál habosabb, fehér színű.

 változatos szerkezetű jég

A vázszerkezeten kialakult jégformák teljesen más mozgást követelnek meg, mint a természetesen fejlődött testvérei, de ez engem egyáltalán nem zavart, mivel életemben először másztam vízjeget. Itt nagyon ritkán kellett például a hágovas fogait használni. Nap közben láthattunk olyan mászót is, aki gyapjú kesztyűben, jégszerszámok nélkül, vagy hágóvas nélkül, egy egyszerű csúszásgátlóval a bakancsán vágott neki a mászásnak.

Az elején majdnem olyan béna és összeszedetlen voltam, mint amit annak idején kezdő mászóként. Ehhez hozzájárult az is, hogy az oldschool BD Cobrámmal nem igazán tudtam a karfiolfejek mögé akasztani egyrészt azért mert a szerszám nyele nem elég "öblös" (az angol szakirodalom szerint clearance), másrészt pedig  a  csőr túl rövid  volt hozzá. Itt van egy frankó oldal a kurrensebb szerszámokról, ahol egész jól látszanak a különbségek. A csőr hossza az egyetlen, ami nem annyira feltűnő, pedig a BD csőrök gyárilag 2-3 centivel rövidebbek, mint a Petzl csákányoké.
Szóval első próbára beletört a fejszém  Alízba. Másodikra Attila kölcsönadta Raveltik gladiatorát, ami formára egészen hasonlít a BD fusionra. Na ezzel és Levente Nomicjával már semmi nem állt tehetségem kibontakozásának útjába :D

Hogy szegény jégfejszéimet se írjam le teljesen: az eddigi tátrai mászásaim során nagy megelégedéssel használtam őket, soha nem éreztem hogy kevés lenne a tudásuk a felmerülő feladatokhoz.

kiállítás

Első kísérlet

A nap további részében hárman folyamatosan másztunk, sajnos (vagy nem) az egész nap a topropé volt, mert itt-ott át lehetett látni a jégen, így az előlmászás gondolatán hamar túllendültünk..

Nagy élmény volt. Szerintem jó kóstoló jégmászásból és az önbizalmamat is kellemesen megnövelte :D
Ha valaki kedvet kapna hozzá, akkor ajánlom, hogy ne hétvégére tervezze a látogatást, mert pénteken is egész nap cserélődtek a mászók 2-3 órás turnusokban, és estére teljesen szét volt verve a jég. Még sötétedéskor is érkeztek újabb és újabb mászótársak, napközben pedig az Alpenverein oktatói tartottak képzést 7-8 lelkes delikvensnek.

Master of puppets

Levente operál

Attila menekül a vulkán elől

Itt egy kép arról, hogy én is csináltam valamit