A nyár vége felé nem sokat másztam sziklát. augusztusban is a Kazbekkel voltam elfoglalva, igazából már jó ideje csak ezen a "nagy mászáson" járt az eszem.
Aztán amikor hazajöttünk itt volt az ideje, hogy visszarázódjak a normális kerékvágásba. Újra vártak a környék sziklái.
Sajnos az idei évben eléggé hektikus volt a mászásaim eloszlása. Volt, hogy 1-2 hét kimaradt, utána mindig nagy lelkesedéssel estem neki a budai mászóiskolák rövidke útjainak. Ennek a rendszertelen eszetlen mászogatásnak meg is lett az eredménye: a bal alkaromon egyszerre jelentkeztek a golf és a teniszkönyök félreismerhetetlen tünetei. Tipikus mászóprobléma, ebből következően minden második mászónak megvan a tuti módszere a kezelésére is. Végül a megoldást számomra a Kelet-Alpok fenegyerekének Florian Thamernek a videói (4db!) jelentették. Az eltanult gyakorlatok pár nap után javulást hoztak. Most ott tartok, hogy reggelente fájogat, de komolyabb panaszaim nincsenek, a mászás is megy.
Janónak nagy terve volt, hogy az idén még másszon valami keményebbet. Sok jót hallott a höllentali Gelber Oktoberről, így egy szép napon bepattantunk a kocsiba, és egy kellemes parkolóban töltött éjszaka után már a beszállásnál készülődve lesegettem föl a több mint 300 méteres áthajló falra. Az út gyönyörű mozgásokat tartogat és szépen is van biztosítva. Janó szépen ment az útban, és minden nehézségen átküzdötte magát. Én könnyűnek találtattam. Nem érdemeltem még meg az utat, így megmaradt egy szép feladatnak, egyszer én is rászolgálok az élményre.
Amikor felérve felcsaptuk a csúcskönyvet, az ismerős nevek között egy igazán különleges is volt!
Igor Koller is mászta az utunkat, természetesen OS teljesítette mászótársával!
Volt még a füzetben valami Adam Ondra is, aki David Lama (डेभिड लामा)-val mászott egy kicsit más nehézségben, mint mi. Hát igen, ezek a csehszlovák mászók állítólag ügyesek, a mászónak tenyésztett osztrák-nepáli humanoidokról meg nem is szólnék!
 |
| Lóg a sejhaj bele a levegőbe - Kevés vegetáció=sok mászás! |
 |
| Sztárok nyomában |
Hazatérve azt gondoltuk, hogy ez lesz az utolsó késő nyári mászás 2015-ben, de akkor még nem tudhattam azt, amit így decemberre, már tudok!
Tél tábornok előőrsei viszont sztrájkba léptek.
Szerintem krónikus mászó függőség az időjárás jelentések nézegetése. Október vége felé különös módon egyre melegebbé vált az idő. A 23-i ünnepi hétvégén mi a zord Tátra helyett a Sonnenuhrvand napsütötte falait választottuk, és bár volt némi kellemetlen élményben is részünk egy kisebb zápor következtében, végül megmásztunk néhány frankó utat:
-Zukunftweiser VII+
-Sonnenhur VI
-Espresso Dopio VII Überholspurent belekeverve (4.kh).,
Janó nagy kedvence a Sonnenuhrwand, és be kell látnom, hogy nem alap nélkül. Az alsó 1 kötélhossztól eltekintve kiváló kőzeten, szuper biztosítás mellett haladnak az utak.
A Zukunftweiser szinte végig príma mászás, és a beszálláshoz tartozó biztosíthatatlan, törös kőzeten vezető hármas nehézségű kötélhossz is ad némi izgalmat. A 7+-os kulcsmozdulatot kivéve összeállt az út, én itt A0-tam, Janónak végig szépen ment, ez az egy szakasza volt amit nem tudott OS mászni.
Második útnak egy könnyebben egyeztünk meg, így a Sonnenhurra esett a választásunk.
Egy kicsit gyanakodva álltunk neki a dolognak, mert még előző nap délután Flaska Peti elejtett némi megjegyzést egy "igen trükkös hatosról" ami azon a környéken van valahol. Mikor Janó szuszogását már lentről is hallottam tudtam, hogy megtaláltuk :). Az út maradékát már szépen lepörgettük volna, ha nem érünk utol egy mazsola cseh párost, akik -bár nagyon kedvesek voltak- olyan idegesítően lassan haladtak, hogy az már fájt. Nálam akkor pattant el valami, amikor a HTL steig keresztezésénél a kedvünkért standoltak egyet pluszban. Itt még kerek 25 percet vártunk mire a kezdetleges mozgású kolléga végre elindult és sáros cipőjével végigbillegett a kiszálló hossz maradékán.
Novemberre már hihetetlen jó idő lett, így nem volt nehéz elcsábulni. Pár nap szabadságot kivettünk és kedd este már csomagokkal megrakva zúztunk ki Janóval Tátralomnic felé, mikor mások már a Vörösmarty téri ütközetre készültek. Éjjel értünk ki, és a vasútállomás egy sötét szegleténél megállva ledobtuk (volna) a polifoamokat a fűre. Én természetesen otthon hagytam az enyémet, úgyhogy a kocsi hővédő fóliája maradt csak, meg a hátizsákom. Sebaj, a ránk váró pár hűvös órát is viszonylag kellemesen töltöttem. Aztán fél négy körül felcsapták a vasútállomás reflektorait, a sötét szegletről pedig kiderült, hogy nem is olyan sötét. A vekkerünknél egy kicsit korábban keltünk ugyan, de mire a hálózsákból kikászálódtunk, már így is elhúzott mellettünk egy tapasztalt tátrai róka túrabotjait kopogtatva.
Azt hiszem, hogy Tátralomnicról a Kőpataki-völgybe vezető felmenet az egyik leghúzósabb amit eddig próbáltam. Marha meredek, de azért szépen lassan felküzdöttük magunkat.
Nekiálltunk megkeresni a bivakot, amit előtte Bálint magyarázott: Egy nagy háromszög formájú kő a teteje. Végül meglett és egy egérrágta tescos polifoam is várt ott rám! Igazi öröm volt, hogy nem a fagyos köveken kellett forgolódnom!
Gyorsan magunkra kaptuk a mászócuccot, de így is majdnem 10 óra volt, mire ragyogó napsütésben a beszálláshoz értünk. Aznapra a Késmárki-csúcs déli falának normál útja volt terítéken (Puskás út IV), meg hogy belenézzünk az Obrorvsky kútba. Janó igényeinek megfelelően az út standjai nitteltek, akarom mondani gyanúsan ismerős cupántokkal vannak kiépítve, hála HSZJSE mászóinak! Az Obrovsky kút-ot követően már csak 1-1 nitt van 60 méterenként, de igazából arra sincs égető szükség.
 |
| Szimultán mászás a Kút után a bevágásban |
Néhány kötélhosszt váltott mászással biztosítva tettünk meg. A fal alsó nagy tábláján a képeslap-topo csak nagy vonalúan jelölgeti a kanyarokat, és igazából bármerre mászik az ember ugyanaz a könnyű mászás várja. Az egyik standot nem is találtam meg sajnos, így az másnapra maradt feladatnak. A kéményünk beszállásánál még könnyelmű módon győzködtem Janót, hogy másszunk bele, de aztán végül jobb belátásra térített, és szimultán mászásban nekiindultunk a rámpának, kb 3/4 óra kutyázással értünk ki a falból, de innen még majdnem ugyanennyi könnyű mászás várt a csúcsig. A gerincre felérve az északi falakba lesegetve nyilvánvaló volt, hogy nem nagy baj, hogy hegymászóbakanccsal a beülőn indultunk neki a mászásnak: a lemenet itt ott határozottan le volt jegesedve. A kötelező (és alternatív) csúcsfotók után elindulva, két turista nyomában kb. 3-4 körül értünk vissza a bivakhoz. A vidám eszem-iszom után hamar bebábozódtunk várva a másnapi mászást.
 |
| alternatív csúcsszelfi |
 |
| Janó félve gyakorolja az északi falba tekintést |
 |
| Napsütötte fűves oldal, jeges északi |
 |
| kevésbé luxus bivak |
Reggel az első napsugarak velünk együtt érkeztek a beszálláshoz, az előző nap tapasztalatai alapján szimultán mászva robogtunk fel a az Obrovsky kút beszállásáig, Eddigre már legalább 20 fokra emelkedett a hőmérséklet. nagyon jól éreztük magunkat. Janó kezdte a mászást, így akaratlanul az ezt követő kötélhosszok közül nekem jutottak a szebbek. A sziklairigység valós esete forgott fenn! (a kifejezés magyarázatát ld a linkelt bejegyzés lábjegyzetében!). A linkelt vázlattal ellenben viszont nem a III-as traverzzel, hanem direktben indult el az első stand felé, így még egyel kiegészítve a nehezebb kötélhosszok számát.
Kifogástalan kőzeten, jó biztosíthatóság mellett másztuk végig ezt a szép bevágást, amit mindenkinek csak ajánlani tudok! A fal tetején a kutyagolás annyira nem jött be egyikünknek sem, úgyhogy felérve nekiálltunk ereszkedni. A bedőlő táblákon ez a művelet sok macerával, nagyon nehézkesen ment, így beletelt némi időbe, mire újra talajt fogtunk.
 |
| Az obrovsky kút alatt |
 |
| A kút valamelyik kötélhosszában örömködök |
 |
| Itt meg egy másikban |
 |
| Földet éréskor húzott el a nap a beszállástól |
Visszafelé jövet, az előző esti bivakunktól kb. 50 méterre találtunk egy olyan luxusszállást, ami nem terem minden kő alatt! Deszkapadlója, polca olyan hívogató volt, hogy majdnem még egy estére elcsábultunk :)
Lefelé menetben a lenyugvó nappal próbáltuk tartani a tempót, néhol futottunk, a nagy zsákoknak hála jól bedurrant combokkal értünk vissza a faluba.
Szuper jól sikerült ez a két nap, igazi tátrai örömünnep volt, különösen "ilyenkor novemberben"!
 |
| Mászó le, Nap le |
Közszolgálati: a luxusbivi pozíciója
A nagy hegytömb a Lomnici-csúcs
