Mintha mondtam volna már, hogy ezzel a hellyel nem lehet betelni. Mikor először másztunk itt akkor mesélt Gábor a versenyről, én pedig a hellyel együtt ezt sem tudtam kiverni a fejemből, nem volt választás: ott kellett lenni!
A KalamarKAP nagy hagyományra tekint vissza, olyasmi, mint nálunk az Aggtelek kupa. Úgy tudom, hogy a 70-es évektől szerveznek versenyeket Lezecky marathon néven itt Kalamárkán. Akkoriban nyitotta a világ egyik legnehezebb útját, az Antigravitáciát itt Igor Koller. Említésre méltó még, hogy állítólag mi voltunk az első magyar résztvevők a verseny történetében.
UTÓLAG SZERKESZTVE: Kovács István észrevétele szerint: Kalamárkán korábban is voltak versenyek, az egyik elsőn 1983-ban két magyar is indult: Hímer József és Újvári Lajos.
Amikor megtudtuk, hogy a nevezési díj csak 2 euró és ez magában foglal egy korsó sört, meg egy tál gulyást, akkor már nem volt több kérdésünk. A versenyen kötélpartikban lehet indulni, és az értékelés is összesítve történik, így csak ez az egy probléma maradt:
Ki lesz Máté párja?
Első körben Bálintra gondoltunk, de aztán a munkakezdése körüli bizonytalanságok miatt nem mert igent mondani az akcióra. Szinte minden lehetséges úton megpróbáltunk találni valakit, de sajnos némi remény felcsillanása után mindig eredménytelenül zárultak a kísérletek.
De Máté bátor HAMF-osként mindent feltett egy lapra és kijött egyedül, lesz ami lesz!
A verseny reggelén lesétáltunk hármasban a regisztrációhoz, JAnóval átvettük a versenylapunkat, amin az utak listája és a hozzá tartozó pontozás volt. (Itt a tavalyi, majd ha lesz idei akkor cserélem).
Látható hogy minden út teljesítése egyedileg kerül pontozásra, valamint a teljesítés módját is figyelembe veszik. (Az AF =út megmászása eséssel.) Mindig van a listában pár clean út is. A mostaniakat megnézve egyet sem próbáltunk meg, jellemzően igen nagy eséseket kockáztatva lehet megmászni őket.
Szóval ott tartottam, hogy:
Időben lesétáltunk, abban bízva, hogy Máténak sikerül társat szerezni. Ahogy érkeztek az emberek a rajthoz folyamatosan számolgattuk, hogy mindenki párosával érkezik-e. Nagy csillogó szemeket meresztettünk rájuk, hogy légyszi' legyél a barátunk párja.
Nem úgy tűnt, hogy összejön.
Aztán a rajt időpontja előtt 3 perccel libbent elő egy kedves lány, aki felajánlotta, hogy elindul Mátéval. Mint később kiderült a tavalyi győztes parti egyik elemének a párja.
Minden sínen volt!
 |
| Martina, Máté mászótársa |
Eddig nem mondtam, hogy miért kell rajtolni:
A verseny egy könnyed bemelegítő futással indul:
1,7 kilométer 215 méter emelkedéssel.
Az eredeti elképzelés az lehetett, hogy az alpesi mászás körülményeit szimulálják vele egy kicsit. Szerintem sikerült :)
A rajtot - az ünnepélyességet jelzendő- egy pezsgősüveg pukkanása jelezte. Megindult a mezőny. JAnó az első sorba helyezkedett, mert jó atléta módjára ki akart maradni a kezdeti lökdösődésből. Én maradtam a tömegben, folyamatos tempóban akartam futni, és arra számítottam, hogy a kapkodókat majd a tömeg fellazulása után fogom szépen elhagyni.
A futást beülőben, azon 4 expresszel kell teljesíteni. Az expresszekre a "helyi medvék elijesztése miatt van szükség".
Mindenesetre nagyon hangulatos a sok emberen csilingelő-csörömpülő karabinerek hangja.
A meredek emelkedő hamar szétszakította a társaságot. Janó egy kilencvenesévek-kinézetű farmergatyás srác nyomában loholt, azt várva mikor dől be az árokba (aztán persze ő nyert :). Én egy darabig Mátéval futottam, majd a tempómat tartva egy másik mászóval összeverődve toltuk a métereket, miközben szépen fogytak előlünk az emberek.
Úgy terveztük, hogy megnyomjuk a futást, mert mászni, ugye nem tudunk annyira :)
Janó későn kezdett a sprintbe, úgyhogy a végül a második helyen ért célba. Rám sem kellett sokat várni, tizedikként értem be a 84 fős mezőnyből.
 |
| tüdőfájdalom (még félút előtt) |
 |
| JAnó befut |
 |
| Élelmes magyarok |
 |
| Máté is frissülne már >:-I |
A befutóban igazi meglepetés volt, hogy teával, banánnal és egy nápolyival fogadtak.
Ahogy szaporodott a nép a célban, úgy vált egyre folyamatosabbá a köhögés: brutálisan megszaggatta a tüdőnket a komoly szintemelkedés. A nap folyamán mászás közben is folyamatosan lehetett hallani a harákolást.
Amikor kicsit összeszedtük magunkat, elindultunk a felső szikla felé. Az volt a stratégiánk, hogy folyamatosan haladva sorra vesszük a mászhatónak tűnő utakat, és megpróbálunk körbeérni a rendelkezésre álló 6 óra alatt.
A kalamárkai mászás pszichésen is komoly igénybevételt jelent (sokszor 3nitt 20 méteren), így nem igen lehet kapkodni.
Az teljesítésnél plusz 5 pontot ér , ha nem használunk ziát (egy helyi IV-es megmászása is 5p). Ez egy könnyebb út esetében nem nagy probléma, így mi lelkesen gyűjtögettük a zia-pontokat is:)
Itt még a régi szlovák besorolás szerint skálázták az utak nehézségét:
Akkoriban a VIos nehézség volt az "emberi teljesítőképesség határa". Ennek következtében az ember könnyű fokozatokban is igazi csemegékkel találkozhat, és egy IV-esen sem mész fel kéz nélkül :).
 |
| Ez van, ha az eredetitől kicsit jobbra próbálnál beszállni egy V+-ba :) |
 |
| Mentorunk Gábor, és a kofola,ami erőt ad |
 |
| Máté eresztődik, Martina elbújt |
A legnehezebb útjaink VI+ nehézségűek voltak.
Végül 31 utat másztunk összesen, Janó 16-ot (ami igazából 17, mivel az általam nem teljesítettet újra mászta az expresszek miatt.) én pedig 15-öt.
Egy kicsit alul méreteztük a kajamennyiséget, (2l kofola, 4 műzliszelet, meg 1,5l víz) de Gábor időben feltűnt és adott nekünk egy camembert sajtos szendvicset, meg vizet is. Ennek ellenére az utolsó néhány utat görcshatáron és azon túl másztuk. Az utolsó előtti útban úgy beállt az egész karom, hogy csak vállból rángatózva tudtam kiegyenesíteni, de így volt igazi kihívás a mászás!
 |
| célfotó |
 |
| Ő még Máté szívét is meglágyítja |
A verseny után természetesen a sörrel kezdtünk, a gulyás még ráért :)
Igazán tetszett a verseny szellemisége,számomra teljesen visszaadta azt amit a sziklamászásban szeretek:
A közösséget, valamint a saját mentális és fizikai határaink feszegetését.
Külön kategória van az öreg farkasoknak (együttes életkor 100+), a vegyes és a lány párosoknak, így mindenki méltó versenytársat találhat magának.
Mi végül összesítettben kilencedikek, a férfi mezőnyben pedig hetedikek lettünk.
Óriási élmény volt a részvétel, remélem jövőre is ott lehetünk, és talán az idei tapasztalatokat hasznosítva jobb eredménnyel fejezhetjük be a versenyt! (a cél, hogy legalább olyan jól másszunk, mint ahogy futunk :)
Az este is igen jól telt, volt hegymászó vetítés, utána pedig egy helyi gitárzenekar muzsikájára táncolhattunk. A hangulat fokozódására jelentős hatással volt a helyi főzésű sör is amit 50 centért mértek, főleg hogy a rendeléseinket rendszeresen további ingyen sörökkel egészítették ki. :)
Sajnos az esti program során valami történt a bokámmal, úgyhogy most nem a mászásé, hanem a sántikálásé a főszerep :(
Remélem azért hamarosan lesz miről írni megint!
A versenyről készült szlovák beszámoló galériával (a google fordító egész jól bánik vele ;)
A képek egy része az itteni galériából származik, a fényképezést ezúton is köszi!
 |
| Búcsúajándék a szlovák mászóktól, KÖSZI! |
