Minden áron jégcsavar! (?)

Mátéval november-december táján dobtuk be az ötletet, hogy összelehetne hozni egy jégcsavar találkozót a Tátra valamelyik turistaházában. Bíztunk benne, hogy sok tapasztalt mászó fog részt venni a buliban, így sokat tanulhatunk. Szerencsére sokan lelkesedtek-szervezkedtek, és még előadók is akadtak, akik a hosszú sötét délutánon tágították a társaság fejét.

Ahogy közeledett a találkozó dátuma, úgy váltak egyre rosszabbá a kinti körülmények, de tartottuk magunkat a tervhez. Este hét felé vettük fel Krisztit és Bálintot, aztán elindultunk a hegyek felé. Szakadt a hó, de egészen Besztercebányáig jó tempóban haladtunk. Délután a hóhelyzet miatt lezárták a szlovák határt a kamionok előtt, de már így is volt elég volt az utakon. A Donovaly hágóba vezető úton már 15-20 centis letaposott hó, és 20 kilométeres dugó várt minket.
Mi még azon szerencsések közé tartoztunk, akik elérték a Turócszentmártoni elágazást, így egy nagyobb kerülővel, de kisebb hágóval járó útvonalon jutottunk át Rózsahegyre.  Próbáltunk a rosszul takarított 18-as főúton maradni, mivel nem vettünk pályamatricát. Volt, hogy az útra dőlt fenyőfa miatt kényszerültünk erdészeti jellegű feladatokra, aztán elérkeztünk egy lehajtóhoz, ahonnan 40 centis hó fedte a főutat, ami a kis járgányunknak megoldhatatlan feladat volt. A rendszámokat hóval betapasztottuk aztán felcsaptunk az autópályára. Ezzel a lendülettel szinte egy "szempillantás" alatt Csorba-tón teremtünk, és reggel négykor már a fedett parkolóban pakoltuk a hátizsákunkat.

parkoló, álcázás, hátizsák

Mikor elindultunk felfelé, megegyeztünk Mátéval, hogy nem fekszünk le aludni, hanem egyből megyünk a hegyre. Egyre csökkent a lelkesedésünk, ahogy vonszoltuk magunkat a hóban . Az út felénél már csak arra vágytunk, hogy a házat elérjük. Reggel hétkor zuhantunk be az ajtón. Kértünk egy teát, és vártuk Bálintékat. (Ők már indulás előtt elhatározták, hogy nem másznak semmit, a túrasíé lesz a főszerep a hétvégén.)

A teásbögréket markolva egymáson röhögtünk, mert már nem bírtunk ébren maradni és felváltva ejtettük le a fejünket az asztalra.

Végre megérkeztek. Felmentünk a szobánkba és a ragyogó napsütéses tájat nézve aludtam el.

Délben keltünk. A terv szerint a Tupa alatt lévő kis tömbön lévő nittelt drytooling utakban akartuk magunkat kipróbálni. Ahogy a fenyők fölé értünk, láttuk hogy nem túl rózsás a helyzet. A 40 centi frissen esett hónak hála a lavinanyomos és a lavinaveszélyes lejtők közül lehetett választani.

Egy percre megálltunk pihenni, mikor arra lettünk figyelmesek hogy a kinézett tömbünk alatt egy csinos kis repedés jelent meg a hóban. Ezzel egyértelművé vált, hogy nem mászunk aznap semmit, úgyhogy leültünk egy kőre és a kifogástalan időben teázgatva élveztük a panorámát.

Ki így, ki úgy

Az Tupa falának egyik kuloárjából egy hármas csoport tűnt fel. Kocsis Dávidék talán a Puskás útban próbálkoztak, de inkább visszafordultak, miután 3 kisebb lavinát indítottak el a falban.

Együtt ballagtunk vissza a házba.

lavina a Tupa alatt

Este megkezdődött a találkozó tudományos programja.

Először Ágoston Viktor tartott előadást lavina témában. Ebből már meghallgattam párat, de sosem elég az ismétlés! Az elfogyasztott sörökkel arányosan nőtt az érdeklődés, mire Gergő és az oszcilloszkópjai előkerültek már mindenki jó hangulatban volt. Előadása a lavina jeladók felépítéséről, működéséről, konstrukciós hibáiról, és a fejlesztési lehetőségekről szólt.

A meg-megvaduló közönséget is sikerült lekötnie, sőt még a ház személyzetéhez tartozó szlovák gyerek is érdeklődve csapódott a társasághoz, lesve az oszcilloszkóp villanásait. Egy kósza kísérletet tett rá, hogy némi hasznos információt szerezzen. Angolul kérdezett.

"Szerencséjére" az egyik miskolci kollégát találta meg, aki lelkesen magyarázta magyarul:

-Hát barátom, az a lényeg, hogy ez egy fos! Tarthatod így, meg forgathatod úgy, de tök mindegy mert egy szar!
Máté próbálta menteni a reménytelen helyzetet, és megpróbálta angolul elmagyarázni a bemutatott problémát.

Nagyon jól éreztünk magunkat!

A program zárásául a Distilled című skót mászófilmet néztük meg Gergő jóvoltából. Szépen csapkodott a bácsi a zúzmarás sziklákon!

Viktor prezentál

színvonalas előadás...

...kiváló közönség

mi maga? MÉDIASZTÁR?!

Másnap reggel újra nekiveselkedtünk a Tupának. Úgy döntöttünk, hogy a Banán extrával próbálkozunk meg, mert talán az van a legelérhetőbb helyen. A lavinaveszélyes és a lavinanyomos helyeket elkerülve próbáltuk elérni a beszállást. Két órányi, porhóban előadott mellúszást követően körülbelül 800 méterrel kerültünk közelebb a beszálláshoz. Kockáztatni nem akartunk, úgyhogy visszafordultunk. Lefelé jövet egy hót nyugodt szlovák túrasíző triót láttunk, akik a lavinaomladékon szerpentineztek fel, majd a Tupa veszélynek kitett kuloárjai alatt folytatták az útjukat az Omladék-völgybe a hegyoldalt keresztezve. Hát ki így, ki úgy.

A házhoz visszaérve egy kisebb társaság éppen a Pátria-jéghez indult. Hozzájuk csapódtunk, hátha sikerül valamit mászni.

A jég előtt egy széles lavinatörmelék lejtőt kereszteztünk. Egyesével keltünk át, ezzel növelve a biztonságunkat.
Mi voltunk a harmadik parti, így volt időnk fényképezni, hülyéskedni, meg fázni a fal alatt.

Gergő takarít

Máté előadása

Máté végre nekiindult a jégnek, mind a három csavarjával!
Sajnos a standot egy szikla védelmében alakítottuk ki, így nem láttam semmit. De az így látatlanban is kiderült hogy a csavar kevés volt. A felettünk mászó parti küldött kötélpostán egyet pluszba csavart, amivel Máté befejezte a hosszt.

Két óra várakozás után végre elérkezett az én időm! A lefagyott, elgémberedett kezeimmel markoltam a csákányt mint az állat, és elindultam felfelé. A hágóvasam totál tompa, vastag, mixre szánt frontfogaival próbáltam rutintalan technikával megvetni a lábam a jégen, -néha teljesen reménytelenül- Így életem első Tátrai jegezése még másodmászóként sem töltött el hihetetlen önbizalommal, és biztonságérzettel :) .

Amint a felső részen megpillantottam egy jó kis fűcsomót el is hagytam a vízjeget és az utolsó pár métert már otthonosabb terepen tudtam le.

A Pátria

Sajnos a második kötélhosszra már nem maradt időnk. így lejöttünk és mit sem sejtve elindultunk hazafelé.

Pedig akkor már ott leselkedett ránk a veszély!

A vérőz!

Éppen a kiürült sörösdobozomat nyomkodtam össze elégedetten az anyósülésen, amikor jobbról az út menti rézsűről valami bevillant!

-Bazmeg ŐZ!!!

Az ABS recsegett, az őz a távolba szállt, mi meg meglepetten pislogtunk bele az éjszakába...

Nem tűnt súlyosnak a dolog, az fenevad dolga végeztével elballagott a szántóföldre, mi meg vártuk a rendőröket. Közben több mászótárs is megállt, hátha tud valaki valamit segíteni. Ez nagyon jól esett! Köszi szépen!
Szerencsére, -és hála Máté kifogástalan reakciójának- az autó nem tört porrá (pedig ugye suzuki), így haza tudtunk jönni.

Az út során "kicsit" érzékenyebbek lettünk az erdőből leselkedő szempárokra. Egy emberként ordítva fékeztünk 40-re minden gyanús jelet meglátva. A sokkból azóta sem gyógyultunk, ki. A kocsit megcsinálta a lakatos. 

Mindezek ellenére nagyon örülök, hogy összejött ez a találkozó, jövőre jobb kondíciókat rendeltem!