2015. október 22., csütörtök

Nem csak kuksoltunk Kukovin

A lehetőségek otthona!

Sokszor nem érzem magamban az erőt, de így, hogy egy hete a borús időt, meg az ázott embereket bámulom, egészen kedvem támadt egy kis nyári nosztalgiára, úgyhogy írok kicsit a Dabarski Kukovin töltött nyári napokról:

A hellyel már korábban próbálkoztunk, sajnos húsvétkor a havazás elriasztott minket attól, hogy itt másszunk, ezért a hasonlóan kellemetlen időjárású Paklenicára cseréltük az úticélt némi tengerparti mászkálás után.

De most eljött a mi időnk!

Attilával és Ádámmal Nagykanizsán találkoztunk a vasútállomáson, mivel ők Sopronból, mi meg Pestről indultunk. Telefonhívás nélkül is egyértelmű volt, hogy hol találnak minket. Sajnos nem késtek eleget, így a második sör épphogy belefért a resti különleges személyeknek fenntartott részén. A vidám hangulatot tovább erősítettük a nagykanizsai tesco éttermében elfogyasztott kiadós menüvel. Ha téged is épp ebédidőben enne arrafelé a fene akkor bátran ajánlom!


V.I.P's

Kiváló napsütéses időben érkeztünk meg a "Kukovi" sziklák alá. Janóval még kipakolás előtt megrohantuk a Rujcin kuk egyik útját (La figlia del capitano 5c, 5kh), hogy aznap is "csináljunk valamit". A teljesítményorientált hozzáállás az elkövetkező napokban is végig velünk maradt, hála a hely tökéletes kőzetminőségének, a magashegyi alakzatokat idéző sziklaformáinak és a megfelelő motiváltságnak. Célunk volt hogy a lehető legtöbb mászómétert teljesítsük, ami belefér.

A nyár közepi időpontnak egyetlen hátránya volt: a M E L E G
A második teljes napunkon 8 liter vizet pusztítottunk el mászás közben.

Sajnos az eltelt hónapok alatt egy kicsit meghalványultak az emlékeim, így csak egy-egy  pillanatot idéznék fel: 

Legjobban talán az maradt meg, amikor az egyik stand mellett nyíló óriási oldott lyukba beleejtettem Janó egyik szólókarabinerét. Én könnyelműen lemondtam róla, mert tanúja voltam már annak, hogy ezek a lyukak mi mindent képesek nyomtalanul elnyelni
De Janó nem adta ilyen könnyen a motyóját! A "biztosításom" (inkább biztatásom) mellett jutott egyre mélyebbre és mélyebbre az üregbe. Néha egész komoly sóhajtásokat vert vissza az üreg fala, míg végül a félórás küzdelem célt nem ért. 
Biztosan ti is tudjátok, hogy sok jeles magyar mászó kezdte barlangászattal karrierjét és csak később cserélte száraz sziklára és szép kilátásra a nyirkos lukak csöndes vaksötétjét. Janóban talán ez az ősi ösztön támadhatott fel egy pillanatra, miközben az üregben tuszkolta magát egyre lejjebb és lejjebb azért a jó karabinerért :)

Janó a visszaszerzeményével

A mászott utak közül nem is tudom melyiket tudnám leginkább kiemelni. 
A legtöbb útnak általában egy nagyon különleges kötélhossza van. Volt amelyikben tökéletes kőzeten folyamatos egyenletes nehézségben küzdhet az ember 40 méteren keresztül, tényleg standtól-standig (Colori di autumno 6a+). Aztán volt olyan kémény is, amiben semmi nem volt a két símára oldott mészkőfalon kívül, és azt hittük hogy ez életünk legnehezebb 6a-ja, aztán kiderült, hogy 6b! (mindenkinek ajánlom, aki azt mondja, hogy kéményben nem lehet elfáradni) (La forza dell ignoranza). Volt határon nyögős onsightolás mindkettőnk előadásában, de több volt a vigyorgós élménymászás is itt ott jó kis trad betétekkel. 
,
Érkezésünk estéjén

Valamelyik út egyik hossza
Az elmaradhatatlan csúcsszelfi

Nem annyira pillanat, de szép emlék: A völgykatlan "kempingje" nem igazán bővelkedik a szolgáltatásokban, ezért minden nap a tengerre jártunk le fürödni és vízért a nagy szerpentinen. A panoráma nagyon szép ahogyan közel 1000 méterről ereszkedik az út, lent pedig várt a hideg tenger, meg a még hidegebb sör.

A táj lefelé menet

Beach boys

A hely maga a paradicsom. A sziklák körül sarlósfecskék, csókák, vércsék és héják játszottak a széllel, néha lenyűgöző tempóban süvítve el tőlünk egy méterre a sziklák mentén felszálló légáramlatokon vitorlázva. Ekkor, az egyik standban álldigálva értettem meg a wingsuitosokat azt hiszem. Eddig is lenyűgöztek az ilyen videók, de nem igazán láttam, hogy egy ugrás néhány másodpercében mi ér annyit, hogy az ember az életét kockáztassa érte minden egyes alkalommal. 

Nehéz összefoglalnom, hogy mi volt rám a legnagyobb hatással. Ha megpróbálom felidézni, hogy egy-egy mászóhely milyen emlékeket ébreszt bennem azt hiszem ez a völgy valahogy más helyre kerül mint a többi. Valami olyasmit érzek, mintha hazaértem volna.

Ádám összerakja magát fejben...
...addig Attila fejleszti a titkos Trad skilljeit :)
Yosemite Yanó
Y.Y. akcióban


Az ott töltött hosszú hétvége alatt kalauzadatok alapján pontosan 1500 mászómétert tettünk meg. Annyira elkopott a bőröm a kövön, hogy hazafelé a saját izzadságom marta az ujjlenyomataim helyét :)

A megmászott útjainkról nem írtam sokat, így inkább beszúrom az alábbi táblázatot Janó mászónaplójából:
.

Ádám beszámolóját a soproni Summitsport Egyesület honlapján olvashatjátok.

Mire megírtam a bejegyzést, a nap is kisütött, úgyhogy el is húzunk a hétvégére Hohe Wandra!


Egy csoportgif búcsúzóul :)




A horvát mászókalauzhoz képest további  topokat egy horvát oldalon találtunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése