Kalamarkap 2014

Már megint Kalamárka.
Mintha mondtam volna már, hogy ezzel a hellyel nem lehet betelni. Mikor először másztunk itt akkor mesélt Gábor a versenyről, én pedig a hellyel együtt ezt sem tudtam kiverni a fejemből, nem volt választás: ott kellett lenni!

A KalamarKAP nagy hagyományra tekint vissza, olyasmi, mint nálunk az Aggtelek kupa. Úgy tudom, hogy a 70-es évektől szerveznek versenyeket Lezecky marathon néven itt Kalamárkán. Akkoriban nyitotta a világ egyik legnehezebb útját, az Antigravitáciát itt Igor Koller. Említésre méltó még, hogy állítólag mi voltunk az első magyar résztvevők a verseny történetében.
UTÓLAG SZERKESZTVE: Kovács István észrevétele szerint: Kalamárkán korábban is voltak versenyek, az egyik elsőn 1983-ban két magyar is indult: Hímer József és Újvári Lajos.

Természetesen JAnót, mint ügyeletes kompetítort nem volt nehéz rávenni a mókára, ahogy Mátét sem.
Amikor megtudtuk, hogy a nevezési díj csak 2 euró és ez magában foglal egy korsó sört, meg egy tál gulyást, akkor már nem volt több kérdésünk. A versenyen kötélpartikban lehet indulni, és az értékelés is összesítve történik, így csak ez az egy probléma maradt:

Ki lesz Máté párja?

Első körben Bálintra gondoltunk, de aztán a munkakezdése körüli bizonytalanságok miatt nem mert igent mondani az akcióra. Szinte minden lehetséges úton megpróbáltunk találni valakit, de sajnos némi remény felcsillanása után mindig eredménytelenül zárultak a kísérletek.
De Máté bátor HAMF-osként mindent feltett egy lapra és kijött egyedül, lesz ami lesz!
A verseny reggelén lesétáltunk hármasban a regisztrációhoz, JAnóval átvettük a versenylapunkat, amin az utak listája és a hozzá tartozó pontozás volt. (Itt a tavalyi, majd ha lesz idei akkor cserélem).
Látható hogy minden út teljesítése egyedileg kerül pontozásra, valamint a teljesítés módját is figyelembe veszik. (Az AF =út megmászása eséssel.) Mindig van a listában pár clean út is. A mostaniakat megnézve egyet sem próbáltunk meg, jellemzően igen nagy eséseket kockáztatva lehet megmászni őket.

Szóval ott tartottam, hogy:
Időben lesétáltunk, abban bízva, hogy Máténak sikerül társat szerezni.  Ahogy érkeztek az emberek a rajthoz folyamatosan számolgattuk, hogy  mindenki párosával érkezik-e. Nagy csillogó szemeket meresztettünk rájuk, hogy légyszi' legyél a barátunk párja.

Nem úgy tűnt, hogy összejön.

Aztán a rajt időpontja előtt 3 perccel libbent elő egy kedves lány, aki felajánlotta, hogy elindul Mátéval. Mint később kiderült a tavalyi győztes parti egyik elemének a párja.
Minden sínen volt!

Martina, Máté mászótársa

Eddig nem mondtam, hogy miért kell rajtolni:

A verseny egy könnyed bemelegítő futással indul:
1,7 kilométer 215 méter emelkedéssel.
Az eredeti elképzelés az lehetett, hogy az alpesi mászás körülményeit szimulálják vele egy kicsit. Szerintem sikerült :)

A rajtot - az ünnepélyességet jelzendő- egy pezsgősüveg pukkanása jelezte. Megindult a mezőny. JAnó az első sorba helyezkedett, mert jó atléta módjára ki akart maradni a kezdeti lökdösődésből. Én maradtam a tömegben, folyamatos tempóban akartam futni, és arra számítottam, hogy a kapkodókat majd a tömeg fellazulása után fogom szépen elhagyni.
A futást beülőben, azon 4 expresszel kell teljesíteni. Az expresszekre a "helyi medvék elijesztése miatt van szükség".
Mindenesetre nagyon hangulatos a sok emberen csilingelő-csörömpülő karabinerek hangja.

A meredek emelkedő hamar szétszakította a társaságot. Janó egy kilencvenesévek-kinézetű farmergatyás srác nyomában loholt, azt várva mikor dől be az árokba (aztán persze ő nyert :). Én egy darabig Mátéval futottam, majd a tempómat tartva egy másik mászóval összeverődve toltuk a métereket, miközben szépen fogytak előlünk az emberek.
Úgy terveztük, hogy megnyomjuk a futást, mert mászni, ugye nem tudunk annyira :)
Janó későn kezdett a sprintbe, úgyhogy a végül a második helyen ért célba. Rám sem kellett sokat várni, tizedikként értem be a 84 fős mezőnyből.

tüdőfájdalom (még félút előtt)

JAnó befut

Élelmes magyarok

Máté is frissülne már  >:-I

A befutóban igazi meglepetés volt, hogy teával, banánnal és egy nápolyival fogadtak.
Ahogy szaporodott a nép a célban, úgy vált egyre folyamatosabbá a köhögés: brutálisan megszaggatta a tüdőnket a komoly szintemelkedés. A nap folyamán mászás közben is folyamatosan lehetett hallani a harákolást.

Amikor kicsit összeszedtük magunkat, elindultunk a felső szikla felé. Az volt a stratégiánk, hogy folyamatosan haladva sorra vesszük a  mászhatónak tűnő utakat, és megpróbálunk körbeérni a rendelkezésre álló 6 óra alatt.
A kalamárkai mászás pszichésen is komoly igénybevételt jelent (sokszor 3nitt 20 méteren), így nem igen lehet kapkodni.
Az  teljesítésnél plusz 5 pontot ér , ha nem használunk ziát (egy helyi IV-es megmászása is 5p). Ez egy könnyebb út esetében nem nagy probléma, így mi lelkesen gyűjtögettük a zia-pontokat is:)
Itt még a régi szlovák besorolás szerint skálázták az utak nehézségét:
Akkoriban a VIos nehézség volt az "emberi teljesítőképesség határa". Ennek következtében az ember könnyű fokozatokban is igazi csemegékkel találkozhat, és egy IV-esen sem mész fel kéz nélkül :).

Ez van, ha az eredetitől kicsit jobbra próbálnál beszállni egy V+-ba :)

Mentorunk Gábor, és a kofola,ami erőt ad

Máté eresztődik, Martina elbújt

Volt olyan V+ út aminek a kezdő boulderét (!!!) nem tudtam megmászni. (Mondjuk ez már a verseny vége felé történt).
A legnehezebb útjaink VI+ nehézségűek voltak.
Végül 31 utat másztunk összesen, Janó 16-ot (ami igazából 17, mivel az általam nem teljesítettet újra mászta az expresszek miatt.) én pedig 15-öt.
Egy kicsit alul méreteztük a kajamennyiséget, (2l kofola, 4 műzliszelet, meg 1,5l víz) de Gábor időben feltűnt és adott nekünk egy camembert sajtos szendvicset, meg vizet is. Ennek ellenére az utolsó néhány utat görcshatáron és azon túl másztuk. Az utolsó előtti útban úgy beállt az egész karom, hogy csak vállból rángatózva tudtam kiegyenesíteni, de így volt igazi kihívás a mászás!

célfotó

Ő még Máté szívét is meglágyítja

A verseny után természetesen a sörrel kezdtünk, a gulyás még ráért :)
Igazán tetszett a verseny szellemisége,számomra teljesen visszaadta azt amit a sziklamászásban szeretek:
A közösséget, valamint a saját mentális és fizikai határaink feszegetését.
Külön kategória van az öreg farkasoknak (együttes életkor 100+), a vegyes és a lány párosoknak, így mindenki méltó versenytársat találhat magának.
Mi végül összesítettben kilencedikek, a férfi mezőnyben pedig hetedikek lettünk.

Óriási élmény volt a részvétel, remélem jövőre is ott lehetünk, és talán az idei tapasztalatokat hasznosítva jobb eredménnyel fejezhetjük be a versenyt! (a cél, hogy legalább olyan jól másszunk, mint ahogy futunk :)
 Az este is igen jól telt, volt hegymászó vetítés, utána pedig egy helyi gitárzenekar muzsikájára táncolhattunk. A hangulat fokozódására jelentős hatással volt a helyi főzésű sör is amit 50 centért mértek, főleg hogy a rendeléseinket rendszeresen további ingyen sörökkel egészítették ki. :)
Sajnos az esti program során valami történt a bokámmal, úgyhogy most nem a mászásé, hanem a sántikálásé a főszerep :(
Remélem azért hamarosan lesz miről írni megint!

A versenyről készült szlovák beszámoló galériával (a google fordító egész jól bánik vele ;)
A képek egy része az itteni galériából származik, a fényképezést ezúton is köszi!

Búcsúajándék a szlovák mászóktól, KÖSZI!

Deuteranomália

Reggeli minimál

Múlt hét csütörtökön Zoli felhívott, hogy nincs-e kedvem mászni hétvégén. Janóval már megbeszéltük, hogy valamit kezdünk magunkkal, bár én azóta sem lábaltam ki a hőbörgős-hörgős takonykórból, de a több kötélhosszas mászás lehetőségének nem tudtam ellenállni, így pénteken hármasban indultunk újra Hohe Wand felé. Zoli családos ember lévén nem tud hétvégéket lébecolni mindenféle kellemes mászóhelyeken, így hétvégén a rövid időre tekintettel a hatékonyságra törekedtünk.
"Időben" keltünk, szerintem az egész falon mi szálltunk be először, de valahogy később sem szaporodtak meg az emberek. Lehet hogy a hajnali eső tántorította el őket?

a hegymászóktól tanultam :) (1:26)

Teljesen száraz volt a kő, mire a Vier dörfer steig beszállásához értünk.
Az első kötélhosszt hamar leszaladtam, néhol egy kicsit törősebb kövön halad, hasonlóan sok másik itteni úthoz, de nem vészes egyáltalán. Aztán Janó mászósabb hosszát követően Zoli küzdött meg az út kulcsrészével, amit én a Thomas Behm-féle topo ajánlásainak megfelelően AO üzemmódban teljesítettem, Janóhoz hasonlóan.

Egész nap ez a szép ködfátyol úszott a táj felett

Zoli a kulcshosszban

A fal felső részén a szépnevű Neue Turnerbergsteiger kante úton folytattuk a mászást két kiváló hosszon, először Zoli, aztán JAnó vezetésével. Ez a szakasz a Der Alte Wolf utolsó három kötélhosszával megegyező tömb tábláján halad (közben annak az útnak is felkerült a topója a bergsteigen-re, 7--ra nehezítve a kulcshossz besorolását), majd az élen szenzációs kitett mászással fejeződik be. A kulcsrész még a hetes nehézségnek megfelelőnél is trükkösebbnek tűnt, hála a rejtett fogásoknak, így én könnyed kötél és köztesfejési technikával lendültem túl a legnehezebb részen, Janó jó példáját követve. A nittek elég sűrűn vannak úgyhogy itt is bátran lehet a mesterséges mászás alapjait gyakorolni :)

Janó a Turnerberger kiszálló kunsztja alatt

a tükkös rejtett fogásoknál

megint fent

Második útnak a Traum und Wirklichkeitet néztük ki, hogy legyen valami könnyebb. Jókat szórakoztunk rajta, hogy mindenki előre lekötötte, hogy csak könnyebb utakat másszunk, aztán ehhez képest ez volt a legkönnyebb topo, amit sikerült kinyomtatni.
Az út igen csodálatos, a nevéhez hűen valóban álomszerű mászás. Oda-vissza voltunk tőle, annyira élveztük!

fő az óvatosság :)

A kulcsrészen

Aztán a valóság felhők formájában érkezett délkelet felől.  Pár percen belül elkezdett dörögni,  de szerencsére a villámok csak a felhőkben csapkodtak. Tudtuk, hogy csak idő kérdése, mikor kapunk egy alapos mosdatást.

Élvezem a jó időt

A verőfényes napsütésnek megörülve én a kocsiban hagytam az esőkabátom, és egy szál pólóban indultam neki a második körnek. Eddig nem voltam ilyen könnyelmű, ezután sem leszek :)
Zoli már szemerkélő esőben kezdett mászni, és gyorsan átbeszélve a dolgot úgy döntöttünk, hogy az utolsó 6+ nem biztos, hogy esőben is jó móka lenne, így végül a gerincen körülbelül hármas nehézségért mászott ki a fal tetejére.
Janó volt olyan jó fej és tekintettel a pusztulatos hörgéseimre rámerőltette a kabátját.
Az eső egyre erősebbre fordult. Mire elindultam, addigra a "technikai kabát" (mindent a lidlből!) is elkezdte a vizet a bőröm felé vezetni. Igyekeztem felfelé, de a kötél csak nem akart behúzódni. (mint kiderült annyira felfeküdt, hogy Zoli azt sem érezte, hogy elindultam. Egy darabig másztam, aztán ordítottam Zolinak a szakadó esőben:

-ZŐŐŐŐD...ZŐŐŐD,

a hangom néhol bugyborékolásba fulladt, mert akkora "pelyhekben" hullott az égi áldás, hogy megtelt a szám vízzel :D

Janó fent jegyezte csak meg, hogy a kötél a derekamon bizony kék, és rajta is egy sárga van. A zöld félkötél pedig otthon pihen a szekrényemben. Persze a hangunkat a vihar teljsen elnyomta, úgyhogy teljesen mindegy volt, mit ordibálunk. Zolinak díszsorfalat álltunk a kiszállásnál, befutott mint Rocky, összeszedtük a kötelet és elindultunk lefelé.

láthatóak az állapotok

Az összes értékelhető kép JAnó galériájában

 

English climbing season

Elengedhetetlen kellékek

A neten az ember önkéntelenül is bogarászik, keresi az érdekes információkat. Ezeket rendszeresen megosztjuk, megvitatjuk egymással.
JAnó dobta be a közösbe egyik nap Cedar Wright Sean Learyról írt nekrológját.
A cikk elég velősen foglalja össze az "igazi hegymászó" egyik archetípusát, amit az amerikainak dirtbagnek, itt kelet európában, pedig egyszerűen hegymászónak neveznek.

Röviden összefoglalva: Emberfeletti eredmények elérése minimális forrásfelhasználással. Az egész hajtóereje a végsőkig kitartó elszántság, és céltudatosság.

Ezek a zord viszonyok formálták a yosemite mászókat és a keleti blokk tátrai hőseit is. (a sziklaszirt blogon van egy jó kis galéria is)

Én biztosan nem tudok mindenben azonosulni ezzel az értékrenddel, de sok motivációt meríthetek belőle.


***

"... just because conditions aren’t perfect, it doesn’t mean something is unclimbable"

JAnó hiperlelkes hozzáállásának köszönhetően, valamint a "ha ő megcsinálja, akkor nekem is meg kell!" gondolattal a fejemben, egy kiadós reggeli ronggyá ázás után délután már Mátéval együtt, hárman álltunk a szemerkélő esőben a rókahegyi bányaudvarban és vigyorogva pislogtunk a ködből fölsejlő, esőtől csillogó sziklafalakra.

ÚR

Előkészítettük az angolos stílushoz elengedhetetlen teát és kekszet, majd a nedves sziklát finoman magunkhoz húzva nekiálltunk az eszmények megvalósításának.
A mozgást sokkal jobban meggondoltuk a vizes sziklán, az ötös körüli nehézségű utak fogásainak fele, lépéseinek kétharmada nem létezett többé számunkra, lábunkat a nyakunkba véve kúsztunk felfelé.

A célt megvalósítottuk. Szerencsére nálunk nem esik annyit, így száraz (de néha hideg) sziklán is eleget tudunk mászni.

A következő feladat meg mondjuk legyen a könnyű utak mászása mezítláb (pusztán takarékossági okokból).

Máté kúszik

Hohe wandi pótmászás

Az esküvő után már viszkettek az ujjvégeim, így a nászútról hazaérve hamar elkezdtünk Janóval szervezkedni. A legközelebbi hétvégére az előrejelzés szerint jó idő ígérkezett a Tátrába, úgyhogy egy rakás topo-t kinyomtattunk Lomnicra. Az útitársakra vonatkozó igényfelmérésre egyedül Héjja Bálint jelzett vissza, és társ híján azt tervezte, hogy szólózni  fog .

A nagy tervekből végül nem lett semmi, mert úgy alakult, hogy az elérhető nagyobb hegyek mindegyikén esett a hétvégén. Úgy döntöttünk, hogy egy könnyed Hohe Wand-i mászással kárpótoljuk magunkat. Két órával azután, hogy Janó beugrott a nyugatinál a piros PKW-ba (most mint PersonenKraftWagen értelmezendő), már ki is értünk Budapestről, hála a pénteki forgalomnak. Közben a Könyves Kálmán körúton a dugóban hallgattuk egy darabig SubBass Szabolcsot, aki az aktuális slágerét dúdolgatta a pár száz fős közönségének, valamint egy cuki kutyás videóval múlattuk az időt. Wiener Neustadtot elhagyva egy darabig azt sem tudtuk hol vagyunk, de aztán az éjszakában felsejlett előttünk a Magas Fal. Attila javaslatára Hochkogel áthajló sziklái alatt terveztünk aludni, csak az hibádzott, hogy nem tudtuk, hol van. Végül meglett a frankó deszkaplaccal együtt, amin kényelmesen elnyúltunk.  Jó kis hely, mindenkinek ajánlom. Vizet a kis állatkert melletti látogatóközpont állandóan nyitva tartó mosdójából lehet nyerni.

Hochkogel

A Bálint blogján már lehet olvasni a túráról így pár dolgot nem fogok annyira részletezni.

Alapvetően nem voltam túl jó formában, valószínűleg már akkor készülődött lenyomni az a taknyos-hörgős dögvész, ami azóta sem enged. Szerencsére a kedvemet ez nem szegte és a társaság is motiváló volt. Janó tekintete igen szúróssá vált egy-egy bizonytalanul elengedett nyavalygásom után, úgyhogy hamar letettem a további kísérletekről.

Hohe Wandon azt hiszem nem kell több képet csinálnom

Elsőként az EB platte-t másztuk, aminek a 3-4-5-ik kötélhossza clean így itt tudtuk az alpesi-érzést is pótolni pár méteren. Az útban több nitt van, mint a Topo-n és minden hossza jó minőségű kövön vezet, kiváló bevezető lehet az alpesi mászások világába készülőknek. A második hossz elején van egy nagyon frankó mozdulat, ahol egy magasan lévő éppen elérhető alsós fogásba kell felcsimpaszkodva beleállni.

na de mekkora volt az az ODAÁLLÁS

Ekkora

 Egy darabig toporogtam alatta, mire rászántam magam. Az azt követő, főként repedéseket követő szép hosszt Janó mászta előre, ez már a clean szakaszhoz tartozott. Ezután az út kulcshossza következett, amit Bálint kimért, átgondolt, biztonságos mászással teljesített. A kötélhossz végén lévő reibung tábla még másodmászóként is izgalmas volt, Bálint részéről pedig Nagyon szép teljesítmény! A korábbi megmászók kedvességének köszönhetően a táblán van egy nitt ami az átmászás során megjelenő pszichikai terhelést elviselhetővé teszi.

Janó belenéz a hosszába

itt talán arra gondol, hogy lehet hogy inkább siklóernyőzni kéne

Bálint a kulcshossz kényelmes beszállásában

A legkeményebb részen a kötélgyűrű megerősítése után, de még jóval a nitt előtt

Az én clean hosszom elég furán indult. A stand után kb 2-3 méterrel van egy újabb nitt, amit megakasztva tovább másztam egy kellemes jobbra tartó repedés felé. Aztán a félelmem elkezdett fokozódni, mivel a nitt és a stand közötti távolság kisebbé vált, mint a nitt és köztem lévő kötél hossza. Igazán nem most akartam kipróbálni, hogy milyen a biztosító ölébe esni. Ennek tudatában próbáltam a vízoldott kifelé nyíló repedésbe begyömöszölni bármit, ami nem pottyan ki az első kötélrezdülésre. Végül öt percnyi tapogatózás, és vascsörgetés után eltettem az egyetlen lehetséges helyre egy 0,5-ös friendet amolyan pszeudo-köztesként (végül is a kötelet megtartotta :). Ez már adott némi bátorságot a továbbhaladásra. Fent megbeszélve a dolgot arra jutottunk, hogy biztonságosabb lett volna továbbmászni, mint egy értékelhetetlen köztes elhelyezésére fecsérelni az időt és az erőt. Az utolsó, Janó által mászott hossz egy jó kis bevágásban halad, ahol nagyon jól lehet gyakorolni a „bicikli technikát”  nagyon élveztem ezt a játékos mászást, és szerintem lényegesen egyszerűbb volt, mint az azt megelőzők (ellenben a videón bemutatott pszihoterrorral :D).

Játszótéri bevágás

Ereszkedünk

Második útnak a Sonnenschlange-t másztuk volna, de Janó gyanújával most már egyre inkább kezdek egyetérteni, miszerint kimásztunk az útból, és valami más nittsoron, talán a Somkyjoki-n fejeztük be a mászást (kb az utolsó két kötélhosszt). Hát élménynek élmény volt, de nem biztos hogy jó. A kanyargó vonalvezetés és a falrészen található rengeteg nitt miatt könnyű másfelé tévedni.

A skywalk alatt

Summit-ék is erre másztak

JAnó előrehozta a karácsonyt

 Másnapra az idén augusztusban nyitott Der alte Wolf-ot terveztük be, végül a kikeverést is belevéve egy jó mászás volt. Az útban megtett összes kötélhossz nagyon tetszett, biztos, hogy nagyon népszerű út lesz belőle! A Tristanexpressben mászott két kötélhossz sem volt rossz, csak azok a gusztustalan vasrudak zavartak amik a harmadik kötélhossz áthajlóban voltak a falba applikálva.

A kiszálló tömb alulról, ezen kívül még két kh.

Itt már lehet nam voltam olyan jól

Látott már valaki ilyet??!!

JAnó  a kiszálló hosszban...

...integet

Bálint kapta a másik felét az indukciós tekercsnek

Még a beszállásnál készülődve érkezett meg egy másik kötélparti a fal alá. Az egyik mászó ránézésre is volt vagy 120 kiló, el is kezdtem vigyorogni, hogy remélem a tristanba szállnak be, aztán végül tényleg azt mászták, és a túlsúlyos úr becsületére legyen mondva, hogy bár köztesről köztesre küzdve, de valahogy a kulcshossz keménynek tűnő, apró fogásos tábláján is feljutott!

Küzdelem a kilókkal

A Budapestről néhány óra alatt elérhető Hohe Wand igazi mászókert, ahol az ember biztosan megkapja azt amire számít, tökéletes hely a szárnyait bontogató, komolyabb utakra készülő mászóknak, valamit a soproniak példáját látva edzőhelynek is kiváló. Menjen sokat, aki teheti!

Lényegbúcsú

Az elmúlt hosszú, írásmentes időszaknak  oka volt, de a legtöbb blogon olvasható kifogással ellentétben velem szerencsére jó dolgok történtek (Már majdnem egy hónapja házas vagyok!).  Sok élménnyel gazdagodtam, úgyhogy megint lesz mit olvasni.

A legénybúcsú megszervezése a többi fontosabbnak tűnő dolog mellett kevésbé tűnt életbevágónak, és nem is nagyon foglalkoztam vele, és azt gondoltam, hogy más sem (persze nem így volt). Sebtében, 4-5 nappal az utolsó lehetséges dátum előtt álltunk csak neki Gergővel összeszedni a társaságot a legkevésbé stílszerűen, egy fészbúk esemény meghirdetésével.

Nem szerettem volna kocsmatúrás-hülyefeladatos amerikai-majomkodós legénybúcsú részese lenni. Sem mint főszereplő, sem mint résztvevő. Így az esküvőt megelőző szombat reggel indultunk útnak Gyetva-Kalamárka felé, ami az egyik legkedvesebb mászóhelyemmé vált az első alkalommal mikor ott jártam.

A dolgok finoman szólva sem voltak túlszervezve, de hát kire építsen az ember, ha nem a barátaira. Minden sínen volt.

Mi a piros kocsival egy kicsit korábban indultunk, mert Jozsót Gödöllőn kellett összeszednünk, meg még pár dologért be kellett ugrani boltba Szlovákiában (senki nem fogja kitalálni, mi lehetett az amit inkább helyi forrásból szerettünk volna beszerezni ? :)

Az egyik útba eső tescoban ütemesen pakoltuk a söröket a bevásárlókocsiba, majd mikor én úgy éreztem, hogy elég lesz, Máté könyörgő tekintettel rám nézett, és szinte szó nélkül illesztett még egy tucat sört a többi tetejére, hogy biztos minden rendben legyen.

Nem sokkal később megérkeztünk a sziklákhoz. Nagyon reméltem, hogy ahogy engem korábban, úgy minden barátomat is le fogják nyűgözni a sziklák és az erdő különleges hangulata.

Megálltunk a szikla alatt és Tardos épp alkalmasnak érezte a pillanatot, hogy átadja a nekem felcímkézett, különleges-csodálatos szilvapálinkáját, de mivel mászás közben nem iszunk így gyorsan becsúsztattam a mászózsákom oldalzsebébe, ahonnan másodperceken belül kibillenve kb. 10-20 centinyi szabad zuhanás után a hihetetlenül erős ütés hatására az üveg talpa elvált, és az illatos nedű a kötélzsákba folyt...a szomorú percekre a kötelekből jövő pálinkaszag egész nap emlékeztetett.

Tardos az első vállalkozók egyike

Nekiálltunk mászni. Gyorsan beraktam egy kötelet felső biztosításra egy négyesbe. (azt azért tudni kell, hogy a kalamárkai, sőt talán a szlovákiai fokozatbesorolás nem teljesen olyan mint a magyar. Egy helyi négyesben simán jöhet valami meglepetés.) A beülőket cserélgetve mindenki kipróbálta mit tud, amíg JAnó és Máté nehezebb utakban küzdött. Nekem úgy tűnt hogy mindenki élvezte a mászást, tekintve főleg azt, hogy a szikláknál annyira hűvös volt, hogy mindenképp mászni kellett, hogy az ember ne fázzon.

Jozsót kivéve mindenki fázott, neki jó volt strandpapucsban is egész nap :)

Jozsó a strandon

Itt még nem a Crossfitről volt szó

Jeti nekílendül

A nap vége felé Gergő nekiállt egy szinte végig áthajló (mert itt ilyen is van :) ), szép vonalvezetésű, 20 méter körüli ötösnek, amin a felső biztosítás előnyeit kihasználva, biztatásomból erőt merítve jutott fel (szerintem az egyik legszebb ötös Kalamárkán).

Máté várja hogy helyzetbe hozzam magam az Ostreha strecha-ban

Itt éppen próbálom magam meggyőzni, hogy meg tudom akasztani a kunsztban az expresszt, Aztán persze kb egy percnyi bénázás után leestem

Aztán jöttek a barátok

És szépen kimásztam a biztatásnak köszönhetően

Nagyon szurkolnak

Máté a nagyon szép útjában

Máté még lazítás képpen lenyomott egy kemény 7-es körüli, igen szigorúnak tűnő utat, aztán befejezve a mászást szereztünk vizet, és lementünk a legelő szélén lévő szuper táborhelyre, gyors kaja után nekilátott mindenki annak amit jónak látott, slacklinet húztunk, fát gyűjtöttünk, hagymát aprítottunk, és már készült is a paprikás krumpli. Előkerültek a sörök is és a mászás komoly koncentrációját felváltotta a legénybúcsúkon elvárható kötetlen hangulat.

Slackline

Munkában a társaság jobbik fele

Sörök, bogrács

Jozsó a mindenkori szakács

Kisebb gondot okozott, hogy hogy a társaság fele erdészként erdész témákról a másik fele mászóként mászó témákról kezdett beszélni, ami aztán a társaság egyik felének időleges hallgatásához vezetett, de aztán jött a Crossfit, és a sehová sem vezető, de igen súlyos érveket felsorakoztató, edzéstervekről szóló eszmecsere. A beszélgetők többször is mondták, hogy mennyire unják a témát, aztán ugyanonnan folytatták  tovább :).
A társaság szépen felvette a tűz körül ücsörgő alakzatot. Elkészült a kiváló paprikáskrumpli is, a jóllakottság tovább lassította a társaságot.

Mint aki jól végezte a dolgát!

Szoki, JAnó  és a maradék

Lelassulva

 Tardos előzetesen készített egy kérdőívet, amiben olyan rendkívül fontos, Rékával kapcsolatos ismereteimről kellett számot adnom 30 kérdésen keresztül, mint hogy 

-mi volt az óvodai jele (a sajátomat sem tudom)

-melyik rajzfilm hercegnő lenne (amelyik sokat alszik :)

meg hogy mióta vagyunk együtt, dátum szerint (ő sem tudta Tardosnak megmondani :)

A téves válaszokat pálinkafogyasztással kellett kompenzálni, és annak ellenére hogy meglepő módon jól ment a dolog, azért egy fél órára elhallgattam az elfogyasztott szeszmennyiségnek hála.

Valamikor ez után történhetett, hogy Máté elunta az eseménytelenséget, és elővette a meggyborát, amit körülbelül másfél perc alatt belediktált a tűz körül álldigáló társaságba.

A meggybor alakít

alakul

Ez után a társaság hangulata még kötetlenebbé vált, az eseményeket a mellékelt videó elég hűen illusztrálja. A Gergőt is kirángattuk a sátorból aki próbált rendes sportoló módjára időben lefeküdni :D.

A tánchoz a fénytechnikát Gergő Solar storm 2000 lámpája szolgáltatta villogóra állítva.

Az ugrabugra egy óvatlan pillanatában Janó belefeküdt a tűzbe, leverve a sülő szalonnát Máté nyársáról, aki minden megjegyzés nélkül, szomorúan nézte az árván maradt hagymáját. Janónak sem kellett segítség, hogy kikerüljön a slamasztikából, a következményekkel csak másnap kezdett számolni

Jeti Máté és JAnó próbálják megbontani a piros autó strukturális konzisztenciáját

A kitartók

Reggel a társaság egyik fele az esti hőstettek felidézése után hazament. Janó és Máté még felment pár útra, mi meg Jetivel elmentünk boulderezni egy tömbhöz, amit éjszaka találtam Gergővel fagyűjtés közben. Itt mindenki le tudta kötni magát a hátralévő időben.

A kalamárkai kiruccanás után fáradtan, de nagyon vidáman értem haza, és bíztam benne, hogy a közelgő esküvőm is ugyanilyen jó hangulatú lesz.