Visszaszivárgok

Eltelt két év, mióta nem írtam semmit ide, pedig szerettem volna. Bár mászás terén sok mindent nem tettem le az asztalra az elmúlt időszakban, azért történt egy's más. A '16-os szezonomat egy túlerőltetéses ujjsérüléssel annyira sikerült gatyára vágni, hogy júniust követően alig másztam értelmezhetőt, aztán 5 hónap alatt lett két babánk. Még előtte még elkezdtem a hegymászó edzői  képzést a TF-en. Az elmúlt év mászással töltött ideje elsősorban az itteni kritériumok teljesítésével telt, remélhetőleg ez az időszak is hamarosan lezárul, és egyre hasznosabb tagjává válhatok a mi kis horgászegyesületünknek.

Néhány végtag a családi többletből

Az oktatói képzés beteljesítette a várakozásaimat. A TF-en lehallgatott tárgyak körülbelül 90%-ban számomra teljesen érdektelenek voltak. Lehet, hogy rossz a hozzáállásom, de úgy érzem, hogy nem a  TF-nek köszönhetően leszek jobb hegymászó oktató, ezt az időt értelmesebben is el lehetett volna tölteni. Mondjuk a magyar oktatási rendszerben általában jellemző, hogy nem a tudásért, hanem a papírért tanulunk, aztán majd munka közben megtanuljuk, amit kell, mint a jó amerikánusok.

A gyakorlati követelmények teljesítése viszont igazán hasznomra vált. Az Excelsiorban Jenő melletti oktatói gyakorlataim rákényszerítettek arra, hogy rendszerezzem a tudásom, és felismerjem a hiányosságaimat. A hospitálás során nem csak új tudást szereztem, de a magyar mászótársadalomról alkotott képem is színesedett, gazdagodott. Arról nem is beszélve, hogy milyen jó érzés KSH-ra hajnalban kisétálva egy tanfolyamosoddal találkozni. 

Közben azért csurrant cseppent ez-az. Igaz túravezetés címén, de csak megfordultam magasabb havas hegyekben is. Másztuk Szokival a Kuttát, és végre átbújtunk a Culka -Weincziller út kőkapuján, Turos Attival felszaladtunk a Gerlachra  sörözéssel együtt, parkolóból parkolóba nyolc óra alatt. Köpüsön is beakadt néhány út Horvát Robival és Farkas Ádámmal. 

Ha a fényképes mappát átpörgetem, azért több benne kép a babákról, meg a munkáról, de panaszra semmiképpen nincs okom. Párat ide rakok, hogy nektek is legyen mit nézegetni. 

Szoki kipróbálta milyen standolni, ebből kettő volt a Culkában: egy a luk előtt, meg egy utána

Dávid egyik első mix útja - Nagyon szerette!

Szokival a Kutta lejtőin

Attilával vizsgáljuk a max pulzusunkat a Felkai-próbán, útban a Gerlach csúcsa felé

Ingyen zuhany a nyári magashegyin, a Téryben úgysem volt rá lehetőség

Ha már vizes a fal, legalább legyen értelme a napnak 

A Zöldtavi-csúcs megtekintése terápiás foglalkozás keretében

Lomnic - Megvágott a villám, de legalább örülök a szivárványnak 

Fura mód az elmúlt néhány hónapban egyszer csak lett megint szabad időm, amit mászással tölthetek. Remélem, hogy a rapid adventure műfaj elitistájaként térek vissza a blogíráshoz. 

Megpróbáltam megfelelni az újabb kommunikációs igényeknek, és bepróbálkoztam az Instával, de még mindig nem fér a fejembe, hogy mit lehet adni a világnak a hashtag parádéval, zajon és színes képeken kívül. Remélem, kis közösségünkben megtalálom a hozzám hasonlóan gyöpös közönséget, és tudok nektek némi szórakozást, motivációt, KONTENTOT produkálni.

Ha meg újdivatú vagy, akkor itt a MAHOE instája, klikk a képre:

   

                                           

Magas-tátrai pillanatok

Június elején egy kicsit megtoldottam a hétvégét és Mátéval meg Bálinttal megnéztük megvan-e még a Tátra.
Szerencsére nem veszett el, úgyhogy a felcaplathattunk a Batizfalvi-völgybe, amire akkora felhő telepedett, hogy alig láttuk egymást. Ilyen kellemes viszonyok között kellett volna bivakot találnunk a tó környékén. Hosszadalmas kóválygás után feladtuk és egy nagyobb, felismerhető tömb környékén elrejtettük a motyónkat, majd  elindultunk felfelé a völgyben, hátha meglátjuk a Kápolna (Kostolik)  tömbjét egy szerencsésebb pillanatban.

Kárpáti kék meztelencsiga

Keresgélünk

Az első reménysugarak

Kitisztult egy fél órára

A Batizfalvi-csúcs és a Kápolna

Végül egy kicsit várni kellett, és annyi időre pont kitisztult az idő, hogy megtaláljuk a La Bomba VII+ beszállását. Az első kötélhosszt a társaság legpuhányabb tagjaként én kértem magamnak,úgy gondolom, hogy a VII trad mászás nem ebben a szezonban fog az én tarsolyomból előkerülni. Nekem ez a kötélhossz is megfelelő kihívás volt, egy ügyes kis átlépéssel.
Most következett az út leglátványosabb hossza, egy gyönyörű sarokrepedés. Persze ezen nem lehetett megosztozni könnyen, de itt jött képbe, hogy hárman voltunk. Így Bálint és Máté is előre teljesíthette ezt a szép hosszt, nekem meg megmaradt a takarítás örömteli feladata, amit egy beszorult, átfordult fejű egyes friend tett igazán komoly feladattá.
Mikor mindent kipucolva felküzdöttem magam  a komfortos standba Máté indult el a következő ronda kötélhosszra. Sajnos minden sejtésünk beigazolódott, tényleg egy szar, nehezen biztosítható mászás volt, ami technikai szempontból sem volt épp gyerekjáték. Máté lassan de biztosan tört előre, mi pedig lassan, de biztosan kezdtünk megfagyni a standban.
Bálintnak az az ötlete támadt, hogy a második hosszt a maradék kötéllel átereszkedve, az elsőt kikerülve lemegy egy adag kabátért. Végül is időnk az volt :D. Mikor Máté felért, Bálintot újra felbiztosítottam, aztán nekilendültünk mi is annak a borzalomnak. Az egyik falat olyan vastagon takarta a zuzmó, hogy gyakorlatilag léphetetlen volt. A kötélhossz végén pedig egy igen kitett táblán kellett felpilinszkázni, ami viszont szép mozgásával (különösen másodmászóként) kárpótolt az elszenvedett sérelmekért.
A második kötélhossz után nem véletlenül volt pár kötélgyűrű ereszkedéshez. Az út felső része az a fajta klasszikus tátrai mászás, amit senkinek nem kívánunk, mégis mindenkinek jut belőle. Ha valaki kedvet kapott a sarokrepedéshez, akkor tiszta szívből ajánlom az utat! (a felső rész elhagyásával is egy szép mászás). Egyes hangok szerint az út nincs VII+ de én a kulcshosszt másodmászóként teljesítettem, így nem ítélhetem meg.

a beszállásnál

Bálint a második kötélhosszban

Máté a harmadik kh. legszemetebb részére készül fel

a kiszállásnál

Estére kitisztult a köd, találtunk bivakot is. Amit kerestünk, még méteres hó alatt volt, így a szomszédságában egy nem vízálló társában szálltunk meg.

Másnap a Gerlachfalvi-csúcs nyugati falára másztunk fel.
A fal alatt megmaradt hó a hajnali hidegben keményre fagyott, így az első feladatot a hómező keresztezése jelentette, amit a nálunk lévő két kalapáccsal, kötélbiztosítás mellett abszolváltunk.
Eredetileg a Brnenská cestát akartuk mászni, de aztán könnyebb útvonalra csábultunk, többek között azért mert Máté az egyik hosszban majdnem betakargatta magát, meg minket is egy féltonnás gránittömbbel. A Kurczabova cestába átmászva, szórakoztató gerincmászással közelítettük meg a Gerlach 2655 méteres csúcsát.

Bálint és a Batizfalvi-tó

Itt rángatta meg Máté a tömböt, aztán visszatolatott

A gerincmászás egy impozáns része

A csúcsról nyíló csodálatos panorámát kiélvezve, ismerős csúcsokat keresve sütkéreztünk a csúcskeresztnél, aztán megindultunk lefelé a Batizfalvi próbán. A csúcs alatti kuloárt lábszárközépig-térdig érő latyakos hó borította legnagyobb örömünkre, én különösen hálás voltam ezért a lukas oldalú trekking cipőmben :).
Miután megfeleltünk a próbán, lekocogtunk a bivakhoz, megvacsoráztunk és elindultunk lefelé, hogy még aznap Kalamárkára érjünk, mert hétvégén Máté szervezésében került megrendezésre az első ottani MAHOE-hétvége.

Kötelezők

ennél jobb már nem lesz!