Farkas Ádám vendégposztja - Double Trouble

avagy hogyan kombóztam be márciusban egy lavinát - egy eséssel

Már több hónapja történt velem a kettős mutatvány, aminek köszönhetően hónapokra kivontam magam az aktív mászásból. Sőt a járásból is. Igazából munkából is. Igazából pihenés van egy ideje… Nagyon sokáig úgy éreztem, nem akarom leírni a történteket, mert végül is minek, én leszűrtem a tapasztalatokat, okosságot belőle. Mármint amiből lehetett. Másoknak meg minek. Aztán Pali újra indította a blogot, adtam neki egy kis időt, hogy lássam, milyen irányt vesznek az írásai. Most úgy érzem, hogy egy ilyen szerencsétlen sztori is hozzá tud adni. Talán nyíltabban tudunk ezután beszélni, hogy tanulhassunk mások hibáiból!

Március közepén egy héttel a Szlovéniai mászó találkozó után (erasPlus), hogy a MAHOE által szervezett téli mászóhétvégén részt vettem. Jég, mix, síelés a haverokkal, mi kellhet még. Ja a házban meleg, meg egy kofola. Klasszikus felállás, kényelmes hat fős szobákban. Mivel én Miskolcról érkeztem, egyedül mentem ki, a parkolóban várva Mátéékat, Robit és Bálintot. Közben befutottak Laciék akik megkezdték addig a pakolást. Mindenkinél több napra elegendő cucc volt, az adott sportoknak megfelelően, nem kis súlyokkal mentünk tehát fel. Cserébe sível móka és kacagás a feltúrázás. Legalábbis mókásabb.
Aznap gyors lepakolás után még toltunk egy jeget, afféle bemelegítés gyanánt. Tejködben kisebb kitérőkkel sikerült eljutni a Német-létrától (remek sztorink van a létráról Palival a jégcsavar találkozó keretében!) lejjebb, a ködben rejtőző jó kondiban lévő jegekhez.

Behavazott jég a Nagy-Morgás-hágó alatt

Egy

Másnap havazás, alacsony látótávolság. Úgy döntöttünk, egy kis lájti síelést még ki tud adni a dolog. Hát a lájti síelés végül is bejött csak izgalmassá vált. A tó másik oldalán fel a flaska kulcsiban, majd tovább balrább, egészen a rézpadok környékéig.

Öten indultunk neki, viszonylag nagy távolságban egymástól, egészen az utolsó meredekig, ahol is a hó minősége elkezdett rosszabbá válni, több friss hó volt. Ezen a ponton döntöttünk úgy, hogy kezd veszélyessé válni a terep:
A felettünk lévő szikláig kimegyünk oldalra csatolni és…LAVINA.

Engem pont a lejtő közepén ért, esélyem sem volt az oldalra való traverzre. Egyik lécemet lecsatoltam, az ment valamerre (hófék vajon át van fordítva?). Számomra a küzdés a beakadó lécem miatti forgás volt, merre is van előre, hol van fent. Előtte csak a hó és a fények változnak. Szám tele hóval, kezeimet próbálom szabaddá tenni, magam elé rakni.  Másodpercek telnek el, minden teljes lelassul (végezz úszó mozdulatokat WTF, inkább legyen egy szabad kezem a szám elé…). Vajon hol fogok kikötni, mi lesz addig amíg megtalálnak. Ki fog megtalálni? Majd egyszer csak kékül a hó. Egyre kékebb előttem a hó miközben lassulok. Valami puhának ütközöm, majd megállok. Fent maradtam hál istennek, előttem a kék kispehelyben Bálint. Ordít, azonnal szinte robotként szabadítom ki másik lábam és csatolom le a lécem. Oldalra szinte futva megyek ki. Nézzük ki merre. Szerencsére csapatunk egyben, Bakai Laci ment még le, szintén egy léce elment, hiszen majdnem, hogy mellettem csatolt ő is az utolsó gyalogláshoz.

Csapatunk összeszedtük, mindenki épségben. Lavinaszonda elő, lécek keresése, lehetőleg nem egyszerre mindenki, ha jön még 1 lavina, legyen, aki keres. Perceknek tűnik, de fél órába is telt mire meglettek a lécek. Botok, firnvasak bánták a dolgot, de a legfontosabb, hogy mindenki életben van. Épen s egészségesen. 

Csatolunk, irány le, mára ennyi elég volt. Bot nélkül ködben minden kicsit nehezebb. Hiába, ezt is gyakorolni kell. Örülök magamban, hogy olyan társaim vannak, akik egy ilyen helyzetben is kontroll alatt tartják magukat és tudtam, hogy megtennénk mindent a másik megmentése érdekében.
A délutánt ennek megfelelően egy sör után már csak a ház körül ugrálással töltöttük, majd pihenés. Holnap mégiscsak mászni kéne már valamit. Még végig néztünk egy baromi nagy lavinát a Boceknél.

A lavinát nem mi indítottuk, felettünk indult el, kb. a közepét kaptuk el, nem volt olyan mély kb. 50-60cm, én durván 100-120m mentem le. A botomat alattam kb. 150m-el találta meg egy Szlovák sporttárs. Később remegve koccintott velünk a házban.

Azt hiszem szerzek egy “durrantós” zsákot.

Kettő

Ezek után persze logikusan nem nagyon akaródzott a síelés, meg hát mégiscsak mászni jöttünk. Régi vágyam már a Stanislawski kémény, felnőni hozzá és átmászni végre télen. Körülbelül egy éve próbáltuk már Bálinttal, elég kemény dió volt, nem is nagyon tudtam akkor hozzá szólni. Az út ebben a szezonban nagyon változékony. Egy éve omladozó hógombák voltak a kéményben, idén pedig elég sok helyen nagyon jó minőségű firn. 

Síléccel mentünk fel a beszállásig, miközben Máté kitartóan gyalogolt fel hozzánk. Az első hossz az övé volt, finoman mászta át a standig az elé tárulkozó nehézséget. Jól tart a firn, meg is jegyezte.

Máté az első hosszban

A második hosszban én indultam, pár méter firn volt előttem, majd egy hóval takart szikla, amelyen a felszökés megfogott. Indulásom után pár méterre kilátszott a hó alól két szög összekötve - egy régi stand, amit megakasztottam, majd irány a szikla aljához. Volt egy szép lyuk, ami nem volt fagyos és alulról be tudtam rakni egy camet. Nem tökéletes, de jobb, mint semmi, gondoltam. 

2. hossz - Cam után, de még idő előtt...

Tovább indulás… Felálltam a firn tetejére, egyik csákányom kint volt egy jó folton. Előttem lépések már nem nagyon vannak, bele kell állni valami repedésbe stb...

Ballal kinyúlok és keresek… Nem találok semmit. 

Lekaparok még több havat, pucolok, majd újra próbálok keresni. 

Kötélre nem figyeltem, lábam között. 

Előttem látom a beforrt repedést, tuti, hogy kell lennie feljebb valaminek. Csak 1 jó akasztás és megvan…

Lábaimmal kiszakadok a firnből és már indulok is lefelé, a remény hullámvasútján és egyszer csak ott találom magam a standnál. Hát akkor ez most vagy' 15 méter volt, a ki nem rendezett kötélnek köszönhetően a hátamon érkezve. 

Nézünk egymásra és már visítok, hogy eltörtem a lábam. Elönt a remegés és a fájdalom. 

Innentől megadom magam és az eseményekben próbálok részt venni, de csak néző vagyok szinte. A cam kiszakadt, amit beraktam. Pár cucc a beülőmről is hiányzik, köztük a lapkám is leesett róla(?). Máté és Bálint összeszednek. Bálint előre megy, már építi is a sílécekből a szánkót, én itt nem fogok egyszerűen lejutni.

Szánkópálya

Ereszkedés közben, ahogyan a sokkhatás elmúlt, elöntött a meleg fájdalom hátamon is. Két kötélhossz keserves ülve-ereszkedés után már a sílécen ülök. Leengednek két félkötélnyit egybe (120m). Majd még egyszer. 

Nem bírok már ülni sem, négykézláb indulok el a házig.
Tomas beinvitált hátra, hozott 1 bögre teát. Elmesélte, hogyan törte a csípőjét pár éve, még a kis házi készítésű hexét is megmutatta, amibe beleesett. Aztán a kezembe nyomta a mankóját… "Ha tudsz járni, majd hozd vissza". 

A hegyimentők megérkezésével megkezdődött több hetes fekvésem. A poprádi kórházba vittek, ahol megállapították a töréseket. A nagyon kedves és rugalmas doktor úrral megbeszéltem, mégis csak itthon feküdnék be. Bálint közbe cuccaimat összeszedte, majd megérkezett a kórházba. Pár órán belül már Miskolcon voltam.

Nagy az öröm

Hálás vagyok a barátaimnak, hogy a rosszban is végig mellettem voltak, segítettek és húztak, támogattak, amíg lehetséges volt.
12 napot töltöttem összesen kórházban. Most már újra járok, mászok, de az emlék örökre beégett. 

Úgy gondolom, hogy nem az a nehéz, hogy az ember eljusson egy szintre, hanem egy ilyen koppanás után is merje azt csinálni, amit szeret. Csak azt látom, hogy még többet kell másznom és tapasztalnom mielőtt újra odaállok az útba és elindulok rajta, ám egyelőre meg kell tanulnom újra türelmesnek lenni magammal. Na ez a nehéz.

Dagad, de bírja ;)

Sárkány hátán

Ősszel kiugrottunk a MAHOE őszi tátrai hétvégéjére, amit Dékány Máté szervezett.
Ez volt az első ízig vérig a rapidkaland koncepciónak megfelelő túrám:

Pénteken megkaptam az eltáv engedélyt, szombaton kimentünk, este sör, reggel 4-kor kelés.
 Magyaros-parasztosban még csörögtünk egy kicsit a Poprádi ház folyosóján, aztán elindultunk az Omladék-völgy felé. Fél hétkor már a fal alatt tobzódtunk az első napsugarakat várva.

A Koncsiszta, a Rétnyereg-hágó és a Tupa a Sárkány-fal felől

A terv az volt, hogy a Teoretická mechanika (V+/A0, RP 6)  és a  Puškášova cesta (VI,A1, RP6+)  keverékét lenyomjuk, felfűzve három hatos hosszt tekintettel arra, hogy a legjobb reményeink szerint is csak a korai órákban úszhattuk meg az esőt. Fel is pattantunk a Sárkány hátára, hogy pikkelyei között megtaláljuk a legjobb repkókat.

A Sárkány hátán Petivel

Aztán jött a kellemetlen felismerés:
- Nincs túl meleg.
Erről mindig hajlamos vagyok megfeledkezni egy jól megpörgetett beszállás után.

Az ujjrepedések mászásánál pedig nem annyira rossz, ha az ember érzi az ujjait. Hát ebben itt nem nagyon volt részünk. Nincs is annál szebb, amikor teljes bizalmatlansággal  próbálod begyömöszölni az érzéketlen virslivé vált ujjaid a repedésbe, és még a negyedik gyömöszölés után sem mersz beleállni a kunsztba :)

Amíg csak Peti mászott addig nagy szakértelemmel drukkoltam, aztán én is az ő sorsára jutottam:
Virslik, tömködés, bizonytalankodás.
Egy pillanatra talán Huberék is eszembe jutottak

De szépen lassan felengedett a fal és felengedtek a tagjaink is.
Amikor megkaptam a kötélhosszom, szépen elkezdtem kotorni felfelé, ment is egészen addig, míg találtam konkrét lépéseket. Persze utána is volt mit lépni, de konkrétumokról már nem volt szó. Az én kisbabákhoz szokott lelkemnek meg hirtelen nagy meglepetés volt ez a pszihéskedés. Sikítva álltam rá, az "épphogy elégjó" reibunglépésre, mert ugye:

- Tartani fog az!

Tartott. Én is magamhoz tértem, gyorsan úgy tettem mint egy profi. Aztán készült kép, kígyóztunk tovább.

Futópálya, csak a lejtőszög nem volt jó :D

Peti egy másik komolyabb áthajlóban, amíg eljutni nehezebb volt, mint átmászni rajta

Felértünk, integettünk Peliéknek (jav.: Csapajewéknek), akik a faltól balra mászták a Sárkánytavi-torony déli gerincét, ami szépnek tűnt távolról.

Bár már lógott az eső lába, még leszaladtunk a fal aljába és belekezdtünk a Bravo Mozartba (RP:7+) de aztán eleredt az eső. Az első kötélhossz után ereszkedtünk is, hogy aztán az süllyedő felhőalappal együtt lehúzódjunk a házig. Rendeltünk egy brindzové haluskit, legurítottunk egy Kofolát, a vacsorát meg már otthon ettük Budapesten.

Észrevettétek, hogy Petinek olyan sisakja van, mint régen Will Gaddnek, meg Honnoldnak?
MENŐ

UPGRADE:
Kiderült, hogy nem is Peliék, hanem Csapajew volt a gerincmászós társaság tapasztalt tagja.
Köszi Mile Máté!
Ja és kaptunk egy képet is pluszba:

Visszaszivárgok

Eltelt két év, mióta nem írtam semmit ide, pedig szerettem volna. Bár mászás terén sok mindent nem tettem le az asztalra az elmúlt időszakban, azért történt egy's más. A '16-os szezonomat egy túlerőltetéses ujjsérüléssel annyira sikerült gatyára vágni, hogy júniust követően alig másztam értelmezhetőt, aztán 5 hónap alatt lett két babánk. Még előtte még elkezdtem a hegymászó edzői  képzést a TF-en. Az elmúlt év mászással töltött ideje elsősorban az itteni kritériumok teljesítésével telt, remélhetőleg ez az időszak is hamarosan lezárul, és egyre hasznosabb tagjává válhatok a mi kis horgászegyesületünknek.

Néhány végtag a családi többletből

Az oktatói képzés beteljesítette a várakozásaimat. A TF-en lehallgatott tárgyak körülbelül 90%-ban számomra teljesen érdektelenek voltak. Lehet, hogy rossz a hozzáállásom, de úgy érzem, hogy nem a  TF-nek köszönhetően leszek jobb hegymászó oktató, ezt az időt értelmesebben is el lehetett volna tölteni. Mondjuk a magyar oktatási rendszerben általában jellemző, hogy nem a tudásért, hanem a papírért tanulunk, aztán majd munka közben megtanuljuk, amit kell, mint a jó amerikánusok.

A gyakorlati követelmények teljesítése viszont igazán hasznomra vált. Az Excelsiorban Jenő melletti oktatói gyakorlataim rákényszerítettek arra, hogy rendszerezzem a tudásom, és felismerjem a hiányosságaimat. A hospitálás során nem csak új tudást szereztem, de a magyar mászótársadalomról alkotott képem is színesedett, gazdagodott. Arról nem is beszélve, hogy milyen jó érzés KSH-ra hajnalban kisétálva egy tanfolyamosoddal találkozni. 

Közben azért csurrant cseppent ez-az. Igaz túravezetés címén, de csak megfordultam magasabb havas hegyekben is. Másztuk Szokival a Kuttát, és végre átbújtunk a Culka -Weincziller út kőkapuján, Turos Attival felszaladtunk a Gerlachra  sörözéssel együtt, parkolóból parkolóba nyolc óra alatt. Köpüsön is beakadt néhány út Horvát Robival és Farkas Ádámmal. 

Ha a fényképes mappát átpörgetem, azért több benne kép a babákról, meg a munkáról, de panaszra semmiképpen nincs okom. Párat ide rakok, hogy nektek is legyen mit nézegetni. 

Szoki kipróbálta milyen standolni, ebből kettő volt a Culkában: egy a luk előtt, meg egy utána

Dávid egyik első mix útja - Nagyon szerette!

Szokival a Kutta lejtőin

Attilával vizsgáljuk a max pulzusunkat a Felkai-próbán, útban a Gerlach csúcsa felé

Ingyen zuhany a nyári magashegyin, a Téryben úgysem volt rá lehetőség

Ha már vizes a fal, legalább legyen értelme a napnak 

A Zöldtavi-csúcs megtekintése terápiás foglalkozás keretében

Lomnic - Megvágott a villám, de legalább örülök a szivárványnak 

Fura mód az elmúlt néhány hónapban egyszer csak lett megint szabad időm, amit mászással tölthetek. Remélem, hogy a rapid adventure műfaj elitistájaként térek vissza a blogíráshoz. 

Megpróbáltam megfelelni az újabb kommunikációs igényeknek, és bepróbálkoztam az Instával, de még mindig nem fér a fejembe, hogy mit lehet adni a világnak a hashtag parádéval, zajon és színes képeken kívül. Remélem, kis közösségünkben megtalálom a hozzám hasonlóan gyöpös közönséget, és tudok nektek némi szórakozást, motivációt, KONTENTOT produkálni.

Ha meg újdivatú vagy, akkor itt a MAHOE instája, klikk a képre:

   

                                           

Rövid nyári napok

Befejeztem egy bejegyzést amit már 2015-ben megírtam. Képekkel ma egészítettem ki. Olvassátok!

A nyár vége felé nem sokat másztam sziklát. augusztusban is a Kazbekkel voltam elfoglalva, igazából már jó ideje csak ezen a "nagy mászáson" járt az eszem.
Aztán amikor hazajöttünk itt volt az ideje, hogy visszarázódjak a normális kerékvágásba. Újra vártak a környék sziklái.

Sajnos az idei évben eléggé hektikus volt a mászásaim eloszlása. Volt, hogy 1-2 hét kimaradt, utána mindig nagy lelkesedéssel estem neki a budai mászóiskolák rövidke útjainak. Ennek a rendszertelen eszetlen mászogatásnak meg is lett az eredménye: a bal alkaromon egyszerre jelentkeztek a golf és a teniszkönyök félreismerhetetlen tünetei. Tipikus mászóprobléma, ebből következően minden második mászónak megvan a tuti módszere a kezelésére is. Végül a megoldást számomra  a Kelet-Alpok fenegyerekének Florian Thamernek a videói (4db!) jelentették. Az eltanult gyakorlatok pár nap után javulást hoztak. Most ott tartok, hogy reggelente fájogat, de komolyabb panaszaim nincsenek, a mászás is megy.

Janónak nagy terve volt, hogy az idén még másszon valami keményebbet. Sok jót hallott a höllentali Gelber Oktoberről, így egy szép napon bepattantunk a kocsiba, és egy kellemes parkolóban töltött éjszaka után már a beszállásnál készülődve lesegettem föl a több mint 300 méteres áthajló falra. Az út gyönyörű mozgásokat tartogat és szépen is van biztosítva. Janó szépen ment az útban, és minden nehézségen átküzdötte magát. Én könnyűnek találtattam. Nem érdemeltem még meg az utat, így megmaradt  egy szép feladatnak, egyszer én is rászolgálok az élményre.
Amikor felérve felcsaptuk a csúcskönyvet, az ismerős nevek között egy igazán különleges is volt!
Igor Koller is mászta az utunkat, természetesen OS teljesítette mászótársával!
Volt még a füzetben valami Adam Ondra is, aki David Lama (डेभिड लामा)-val mászott egy kicsit más nehézségben, mint mi. Hát igen, ezek a csehszlovák mászók állítólag ügyesek, a mászónak tenyésztett osztrák-nepáli humanoidokról meg nem is szólnék!

Lóg a sejhaj bele a levegőbe - Kevés vegetáció=sok mászás!

Sztárok nyomában

Hazatérve azt gondoltuk, hogy ez lesz az utolsó késő nyári mászás 2015-ben, de akkor még nem tudhattam azt, amit így decemberre, már tudok!
Tél tábornok előőrsei viszont sztrájkba léptek.

Szerintem krónikus mászó függőség az időjárás jelentések nézegetése. Október vége felé különös módon egyre melegebbé vált az idő. A 23-i ünnepi hétvégén mi a zord Tátra helyett a Sonnenuhrvand napsütötte falait választottuk, és bár volt némi kellemetlen élményben is részünk egy kisebb zápor következtében, végül megmásztunk néhány frankó utat:
 -Zukunftweiser VII+
 -Sonnenhur VI
 -Espresso Dopio VII Überholspurent belekeverve (4.kh).,
Janó nagy kedvence a Sonnenuhrwand, és be kell látnom, hogy nem alap nélkül. Az alsó 1 kötélhossztól eltekintve kiváló kőzeten, szuper biztosítás mellett haladnak az utak.
A Zukunftweiser szinte végig príma mászás, és a beszálláshoz tartozó biztosíthatatlan, törös kőzeten vezető hármas nehézségű kötélhossz is ad némi izgalmat. A 7+-os kulcsmozdulatot kivéve összeállt az út, én itt A0-tam, Janónak végig szépen ment, ez az egy szakasza volt amit nem tudott OS mászni.
Második útnak egy könnyebben egyeztünk meg, így a Sonnenhurra esett a választásunk.
Egy kicsit gyanakodva álltunk neki a dolognak, mert még előző nap délután Flaska Peti elejtett némi megjegyzést egy "igen trükkös hatosról" ami azon a környéken van valahol. Mikor Janó szuszogását már lentről is hallottam tudtam, hogy megtaláltuk :). Az út maradékát már szépen lepörgettük volna, ha nem érünk utol egy mazsola cseh párost, akik -bár nagyon kedvesek voltak- olyan idegesítően lassan haladtak, hogy az már fájt. Nálam akkor pattant el valami, amikor a HTL steig keresztezésénél a kedvünkért standoltak egyet pluszban. Itt még kerek 25 percet vártunk mire a kezdetleges mozgású kolléga végre elindult és sáros cipőjével végigbillegett a kiszálló hossz maradékán.

 Novemberre már hihetetlen jó idő lett, így nem volt nehéz elcsábulni. Pár nap szabadságot kivettünk és kedd este már csomagokkal megrakva zúztunk ki Janóval Tátralomnic felé, mikor mások már a Vörösmarty téri ütközetre készültek. Éjjel értünk ki, és a vasútállomás egy sötét szegleténél megállva ledobtuk (volna)  a polifoamokat a fűre. Én természetesen otthon hagytam az enyémet, úgyhogy a kocsi hővédő fóliája maradt csak, meg a hátizsákom. Sebaj, a ránk váró pár hűvös órát is viszonylag kellemesen töltöttem. Aztán fél négy körül felcsapták a vasútállomás reflektorait, a sötét szegletről pedig kiderült, hogy nem is olyan sötét. A vekkerünknél egy kicsit korábban keltünk ugyan, de mire a hálózsákból kikászálódtunk, már így is elhúzott mellettünk egy tapasztalt tátrai róka túrabotjait kopogtatva.
Azt hiszem, hogy Tátralomnicról a Kőpataki-völgybe vezető felmenet az egyik leghúzósabb amit eddig próbáltam. Marha meredek, de azért szépen lassan felküzdöttük magunkat.
Nekiálltunk megkeresni a bivakot, amit előtte Bálint magyarázott: Egy nagy háromszög formájú kő a teteje. Végül meglett és egy egérrágta tescos polifoam is várt ott rám! Igazi öröm volt, hogy nem a fagyos köveken kellett forgolódnom!

Gyorsan magunkra kaptuk a mászócuccot, de így is majdnem 10 óra volt, mire ragyogó napsütésben a beszálláshoz értünk. Aznapra a Késmárki-csúcs déli falának normál útja volt terítéken (Puskás út IV), meg hogy belenézzünk az Obrorvsky kútba. Janó igényeinek megfelelően az út standjai nitteltek, akarom mondani gyanúsan ismerős cupántokkal vannak kiépítve, hála HSZJSE mászóinak! Az Obrovsky kút-ot követően már csak 1-1 nitt van 60 méterenként, de igazából arra sincs égető szükség.

Szimultán mászás a Kút után a bevágásban

Néhány kötélhosszt váltott mászással biztosítva tettünk meg. A fal alsó nagy tábláján a képeslap-topo csak nagy vonalúan jelölgeti a kanyarokat, és igazából bármerre mászik az ember ugyanaz a könnyű mászás várja. Az egyik standot nem is találtam meg sajnos, így az másnapra maradt feladatnak. A kéményünk beszállásánál még könnyelmű módon győzködtem Janót, hogy másszunk bele, de aztán végül jobb belátásra térített, és szimultán mászásban nekiindultunk a rámpának, kb 3/4 óra kutyázással értünk ki a falból, de innen még majdnem ugyanennyi könnyű mászás várt a csúcsig. A gerincre felérve az északi falakba lesegetve nyilvánvaló volt, hogy nem nagy baj, hogy hegymászóbakanccsal a beülőn indultunk neki a mászásnak: a lemenet itt ott határozottan le volt jegesedve. A kötelező (és alternatív) csúcsfotók után elindulva, két turista nyomában kb. 3-4 körül értünk vissza a bivakhoz. A vidám eszem-iszom után hamar bebábozódtunk várva a másnapi mászást.

alternatív csúcsszelfi

Janó félve gyakorolja az északi falba tekintést

Napsütötte fűves oldal, jeges északi

kevésbé luxus bivak

Reggel az első napsugarak velünk együtt érkeztek a beszálláshoz, az előző nap tapasztalatai alapján szimultán mászva robogtunk fel  a az Obrovsky kút beszállásáig, Eddigre már legalább 20 fokra emelkedett a hőmérséklet. nagyon jól éreztük magunkat. Janó kezdte  a mászást, így akaratlanul az ezt követő kötélhosszok közül nekem jutottak a szebbek. A sziklairigység valós esete forgott fenn! (a kifejezés magyarázatát ld a linkelt bejegyzés lábjegyzetében!). A linkelt vázlattal ellenben viszont nem a III-as traverzzel, hanem direktben indult el az első stand felé, így még egyel kiegészítve a nehezebb kötélhosszok számát.
Kifogástalan kőzeten, jó biztosíthatóság mellett másztuk végig ezt a szép bevágást, amit mindenkinek csak ajánlani tudok! A fal tetején a kutyagolás annyira nem jött be egyikünknek sem, úgyhogy felérve nekiálltunk ereszkedni. A bedőlő táblákon ez a művelet sok macerával, nagyon nehézkesen ment, így beletelt némi időbe, mire újra talajt fogtunk.

Az obrovsky kút alatt

A kút valamelyik kötélhosszában örömködök

Itt meg egy másikban

Földet éréskor húzott el a nap a beszállástól

Visszafelé jövet, az előző esti bivakunktól kb. 50 méterre találtunk egy olyan luxusszállást, ami nem terem minden kő alatt! Deszkapadlója, polca olyan hívogató volt, hogy majdnem még egy estére elcsábultunk :)
Lefelé menetben a lenyugvó nappal próbáltuk tartani a tempót, néhol futottunk,  a nagy zsákoknak hála jól bedurrant combokkal értünk vissza a faluba.
Szuper jól sikerült ez a két nap, igazi tátrai örömünnep volt, különösen "ilyenkor novemberben"!

Mászó le, Nap le

Közszolgálati: a luxusbivi pozíciója

A nagy hegytömb a Lomnici-csúcs

Magas-tátrai pillanatok

Június elején egy kicsit megtoldottam a hétvégét és Mátéval meg Bálinttal megnéztük megvan-e még a Tátra.
Szerencsére nem veszett el, úgyhogy a felcaplathattunk a Batizfalvi-völgybe, amire akkora felhő telepedett, hogy alig láttuk egymást. Ilyen kellemes viszonyok között kellett volna bivakot találnunk a tó környékén. Hosszadalmas kóválygás után feladtuk és egy nagyobb, felismerhető tömb környékén elrejtettük a motyónkat, majd  elindultunk felfelé a völgyben, hátha meglátjuk a Kápolna (Kostolik)  tömbjét egy szerencsésebb pillanatban.

Kárpáti kék meztelencsiga

Keresgélünk

Az első reménysugarak

Kitisztult egy fél órára

A Batizfalvi-csúcs és a Kápolna

Végül egy kicsit várni kellett, és annyi időre pont kitisztult az idő, hogy megtaláljuk a La Bomba VII+ beszállását. Az első kötélhosszt a társaság legpuhányabb tagjaként én kértem magamnak,úgy gondolom, hogy a VII trad mászás nem ebben a szezonban fog az én tarsolyomból előkerülni. Nekem ez a kötélhossz is megfelelő kihívás volt, egy ügyes kis átlépéssel.
Most következett az út leglátványosabb hossza, egy gyönyörű sarokrepedés. Persze ezen nem lehetett megosztozni könnyen, de itt jött képbe, hogy hárman voltunk. Így Bálint és Máté is előre teljesíthette ezt a szép hosszt, nekem meg megmaradt a takarítás örömteli feladata, amit egy beszorult, átfordult fejű egyes friend tett igazán komoly feladattá.
Mikor mindent kipucolva felküzdöttem magam  a komfortos standba Máté indult el a következő ronda kötélhosszra. Sajnos minden sejtésünk beigazolódott, tényleg egy szar, nehezen biztosítható mászás volt, ami technikai szempontból sem volt épp gyerekjáték. Máté lassan de biztosan tört előre, mi pedig lassan, de biztosan kezdtünk megfagyni a standban.
Bálintnak az az ötlete támadt, hogy a második hosszt a maradék kötéllel átereszkedve, az elsőt kikerülve lemegy egy adag kabátért. Végül is időnk az volt :D. Mikor Máté felért, Bálintot újra felbiztosítottam, aztán nekilendültünk mi is annak a borzalomnak. Az egyik falat olyan vastagon takarta a zuzmó, hogy gyakorlatilag léphetetlen volt. A kötélhossz végén pedig egy igen kitett táblán kellett felpilinszkázni, ami viszont szép mozgásával (különösen másodmászóként) kárpótolt az elszenvedett sérelmekért.
A második kötélhossz után nem véletlenül volt pár kötélgyűrű ereszkedéshez. Az út felső része az a fajta klasszikus tátrai mászás, amit senkinek nem kívánunk, mégis mindenkinek jut belőle. Ha valaki kedvet kapott a sarokrepedéshez, akkor tiszta szívből ajánlom az utat! (a felső rész elhagyásával is egy szép mászás). Egyes hangok szerint az út nincs VII+ de én a kulcshosszt másodmászóként teljesítettem, így nem ítélhetem meg.

a beszállásnál

Bálint a második kötélhosszban

Máté a harmadik kh. legszemetebb részére készül fel

a kiszállásnál

Estére kitisztult a köd, találtunk bivakot is. Amit kerestünk, még méteres hó alatt volt, így a szomszédságában egy nem vízálló társában szálltunk meg.

Másnap a Gerlachfalvi-csúcs nyugati falára másztunk fel.
A fal alatt megmaradt hó a hajnali hidegben keményre fagyott, így az első feladatot a hómező keresztezése jelentette, amit a nálunk lévő két kalapáccsal, kötélbiztosítás mellett abszolváltunk.
Eredetileg a Brnenská cestát akartuk mászni, de aztán könnyebb útvonalra csábultunk, többek között azért mert Máté az egyik hosszban majdnem betakargatta magát, meg minket is egy féltonnás gránittömbbel. A Kurczabova cestába átmászva, szórakoztató gerincmászással közelítettük meg a Gerlach 2655 méteres csúcsát.

Bálint és a Batizfalvi-tó

Itt rángatta meg Máté a tömböt, aztán visszatolatott

A gerincmászás egy impozáns része

A csúcsról nyíló csodálatos panorámát kiélvezve, ismerős csúcsokat keresve sütkéreztünk a csúcskeresztnél, aztán megindultunk lefelé a Batizfalvi próbán. A csúcs alatti kuloárt lábszárközépig-térdig érő latyakos hó borította legnagyobb örömünkre, én különösen hálás voltam ezért a lukas oldalú trekking cipőmben :).
Miután megfeleltünk a próbán, lekocogtunk a bivakhoz, megvacsoráztunk és elindultunk lefelé, hogy még aznap Kalamárkára érjünk, mert hétvégén Máté szervezésében került megrendezésre az első ottani MAHOE-hétvége.

Kötelezők

ennél jobb már nem lesz!