Riport Zolival a Kiss Peti portré készítőjével

Ma is tanultam valamit, ez nem riport, hanem interjú: (mondjuk többet ilyen úgy sem nagyon lesz :)

Nem sokkal a Voiddal készített riport interjú után jelentkezett Peti portréjának a készítője, aztán beletelt még néhány hétbe, míg elkészült a riport. Ime:

"Gondolom, nem arra számítottál, hogy egy hónap lesz mire megkereslek, de így alakult. Szerencsére a képeket elég nagy tisztelet övezi a falon, még mindig kint vannak, úgyhogy biztos aktuális lesz a bejegyzés mikor megjelenik!

Igazából az alkotók utáni nyomozást alapból a Kiss Peti kép miatt kezdtem el. Ő az egyesületünk, a MAHOE tagja volt, ezért szerettem volna valami emléket állítani a róla készült graffitinek az alkotóval készített riporton interjún keresztül. VOID-ot (vagy GG-t) könnyebben előkerítettem, mivel ő a street art közeg egyik elismert alkotója, téged viszont csak a vele készült cikk után sikerült. Köszönöm, hogy jelentkeztél, illetve az "árulónak" is köszi a levelet

Az Erőss Zsolt porté készítőjével szemben, neked nem ez a "fő profilod" . Máskor is csináltál ilyesmit? (azért a kép árulkodik némi rutinról :) )

Nem a graffiti, vagy street art a fő profilom. Sőt, még soha nem csináltam hasonlót. Egy két apró kb. A4-es méretű képet festettem már ugyan, de az nagyon messze áll ettől a nagyméretű „festménytől”. Igazából nem is voltam benne biztos, hogy meg tudom csinálni olyan minőségben, hogy felismerhető legyen, hiszen egy portré elég nehéz téma. Nem stenciles módszert alkalmaztam, hanem egyszerűen fölrajzoltam az arcot egy nagyméretű papírra, amit aztán indigóval rajzoltam föl a falra. Már a vázlaton is látszott, hogy hasonlít Petire, így megnyugodtam, hogy nem kell a végén magyarázkodnom. Az indigós technika miatt, le kellett előtte glettelni a felületet, a glett megkötése után fehérre festeni és csak a festék megszáradása után tudtam fölrajzolni a képet. Ez így elég sok időt vesz igénybe. (közben egy graffitis ráfújta a készülő képre, hogy LEARN RESPECT….azt is át kellett festeni. )

Folyik a munka

Korábban is tervezted a festést, vagy GG munkája után kaptál kedvet, esetleg teljesen más miatt vágtál bele?

Először a baleset évfordulójára terveztem elkészíteni, de a sok munkám miatt ez nem jött össze, így a halottak napját tűztem ki

Azért készítettem, mert láttam a Zsoltról készült képet és nagyon hiányzott mellőle Peti. Nyilván azért, mert ismertem és piszkálta a csőröm, hogy a médiában kevesebb szó esett róla, mint Zsoltról. Olvastam a blogodon, hogy Void nem egy „R.I.P.” típusú képet szeretett volna készíteni, ezért nem is írt rá évszámot. Erre a megközelítésre én előtte nem gondoltam. Remélem, hogy Voidnak sincs ellenére, hogy a képét kiegészítettem és ezzel együtt kicsit más értelmet nyert az egész az ő elképzeléséhez képest.

A képet nyilván belső késztetésből készítettem, de éreztem, hogy az „átlagember” fejében nem igazán tiszta, hogy ki is volt Kiss Péter. Jó példa volt rá, hogy amikor még csak az arc készült és a feliratok még hiányoztak, egy 30-as lány megállt, nézegette amit csinálok, majd megkérdezte: „- Klein Dávid?” Hirtelen szóhoz sem jutottam. (Több okból sem, de ezt most nem fejteném ki...) Az emberek megálltak és a legtöbben szóltak is hozzám néhány szót. Nekem úgy tűnt, hogy a többség nem igazán tudja, hogy ki is igazából, akit festek. Inkább csak kikövetkeztették, mert Erőss mellé kerül. Ezért is készült a kép.

Másrészt számomra fontos, hogy Peti (is) megkapja az őt megillető tiszteletet, elismerést és kegyeletet. Erre próbáltam billenteni a mérleg nyelvét a saját egyszerű eszközeimmel.

Ezt kaptuk Zolitól

Azt tudtad, hogy az a rajz is egy lelőtt amerikai graffitisnek állít emléket, amire festettél?

Nem emlékszem mire festettem. Nekem nem tűnt emléket állító graffitinek. Mintha valami felirat lett volna, de nem emlékszem már rá (szerk: az is volt). Azért választottam ezt az oldalt, mert ez kevésbé tűnt „értékes” műalkotásnak, mint a túloldali. Kimondottan arra az oldalra akartam festeni, ahol kevesebb „kárt” okozok.

Petit ismerted, esetleg másztál is vele?

Ismertem Petit. Dolgoztunk együtt, mint alpinisták. Volt alkalmam sörözgetni vele párszor és másztunk is együtt a Tátrában. Jó viszonyban voltunk, rendszeresen hívott mászni, de helyén értékelve a tudásomat és felkészültségemet, ezeket a felkéréseket rendre elutasítottam. Tisztában voltam vele, hogy Peti sokkal bevállalósabb és erősebb is nálam. Rendkívül tiszteltem benne azt, amilyen elánnal nyomta a mászást.

Régóta jársz a hegyek közé? Milyen mászócéljaid vannak, melyik irányzatokban vagy aktív?

Régóta mászom, de az utóbbi években a sziklák helyett, a hegyek érdekelnek. Nincsenek igazán mászó céljaim. Minden évben felmerül egy-két kiszemelt út, aztán ha van rá idő, társ, pénz és kedv, akkor összehozzuk. Persze nagy álmok vannak, de ki tudja, hogy megvalósulnak-e?

Köszönöm a válaszokat, remélem megvalósulnak az álmaid! :)

Riport VOID-dal az E Zs portré készítőjével

Ennek a bejegyzésnek az ötlete még nyár végén született meg bennem. Gondoltam, hogy majd jól kitölti a téli és nyári szezon közti időszakot. Aztán úgy alakult, hogy az írást elhanyagoltam, nem volt rá annyi időm, lehetőségem. Remélem azért sokan fogjátok érdeklődéssel olvasni ezt és a következő bejegyzéseimet is.

Az alábbiakban olvashatjátok a VOID-dal készített riportot:

Szia!

Köszi, hogy belementél ebbe a "riportba"!

Szinte minden nap eltekerek a Filatori-gáti legál fal előtt ahol figyelem a napról-napra cserélődő rajzokat. Július közepe felé láttam meg a falon Erőss Zsolt portréját, ami nagy meglepetésként ért, mert eddig kb. Palvin Barbiról láttam ott rajzot, gondolom annak más volt a motiválója :). Biztos, hogy sokaknak okoztál örömet ezzel az alkotással.

Örülök, hogy sikerült másnak is örömet okozni. Ezt mindig jó hallani:)

Először egy kicsit rólad is kérdeznék:

A te rajzaidban más helyeken is szerepet kap a természet. Esetleg te is mászol hegyet? Vagy túrázol?

Nagyon szeretek túrázni, kirándulni mindenféle helyeken. Mászni nem mászok, bár volt egy rövid próbálkozásom mesterséges falon, de sajnos a munka és egyéb dolgok töltik ki az időm nagy részét és a mászás sajnos kiszorult ebből.

Mikortól a része az életednek az outdoor életstílus?

A szüleim szerettették meg velem. Kiskoromban sokat vittek kirándulni, túrázni itthon és külföldön is. A természet mindig is közel állt hozzám, ha nem a képzőművészetben találtam volna meg boldogságom, akkor most valószínű, hogy valamiféle biológus lennék.

Hogyan alakult ki nálad ez a kettősség? (Urban art és outdoor).

A kettősség magától jött. A városban alkotás is elég szerves része az életemnek, mondhatni szenvedélyem. A természet szeretete pedig, mint már említettem gyerekkorom óta bennem van. Sokszor úgy érzem, hogy ott több érték van, mint a város szürkeségében és ezt próbálom 'feloldani' a kis jelekkel, karakterekkel, amik talán másoknak is mosolyt csalnak az arcukra.

Akik ezt olvasni fogják, azok nincsenek képben a graffiti művészettel, illetve kultúrával. Ezzel kapcsolatban én a következőkre lennék kíváncsi:

Milyen technikákat alkalmaztál?

Mint minden 'graffitis' én is festékszóró spray-el kezdtem, ebből nőtte ki magát a sablon technika, amit ma is előszeretettel használok. Persze ecsettel és mindenféle hengerekkel is nagyon szeretek dolgozni... Tulajdonképpen nem a technika a lényeg, hanem a végeredmény. Az alkotás már gyerekkorom óta megvan, szóval nem kellett sokat tanakodni, hogy mivel szeretnék foglalkozni.

Ritkább dolog az ehhez hasonló nem öncélú, nem az alkotó hírnevét erősítő alkotás. Ettől függetlenül kultúrán belül jár érte az elismerés?

A graffitiben nem ritka az ilyesmi "memorial mural" Amerikában rendszeresen állítanak emléket ilyen formában az elhunyt barátaiknak, writereknek, MC-k-nek és bárkinek, akit érdemesnek tartanak rá.

Itthon nem jellemző, de volt pár hasonló munka (pl.: 'Taker' művésznevű srác Steve Jobs emlékfala vagy egy nemrég megjelent 'Fork' által festett 'TRIGZ' rest in peace murál)
Volt pár graffitis cimbora, akik megdicsérték, de az igazán keményvonalas writereknek biztos szúrja a szemét, hogy sablon és nem szabad kezes munka.

Igazából már rég nem az elismerésért festek, csak a saját örömömre.

Meddig lesz még kint a falon a két portré?

Szerintem még sokáig fent lesz. Egy vasajtón van, ami egy kicsit beljebb áll a faltól, így azt általában kihagyják a graffitisek, mert kicsi hely. Ezért is festettem oda, hogy minél tovább fent maradjon.

Úgy tudom, hogy Kiss Peti portréját nem te készítetted. Ismered az alkotóját?

Régóta benne vagyok ebben a körben és ismerem az alkotók nagy részét, de szerintem Kiss Péter portréját valószínű nem kimondottan graffitis/street artos ember csinálta. Szerintem egy barát vagy rokon lehetett, aki szerette volna őt is ott látni Erőss mellett.
Kiss Pétert azért nem festettem meg, mert nekem Erőss számított "példaképnek". Az ő eredményeit is elismerem és fejet hajtok önfeláldozó magatartása előtt, de Zsolt 10 db 8000-es hegyet mászott meg egyetlen magyarként.

Ezért sem írtam ki, hogy mettől meddig élt, meg "R.I.P." Én a teljesítménye előtt szerettem volna fejet hajtani, és nem a halálán keseregni. Eredetileg úgy terveztem, hogy azután festem meg, miután megmászta mind a 14-et. Sajnos nem így lett. Ezért kapott a kép fekete keretet és lett fekete-fehér.

Köszönöm a válaszokat és még sok ilyen színvonalas munkát kívánok!

void munkáiból többet találhattok a fészbúkon és a flickr-en

Ha a Kiss Peti portré készítője olvassa ezt, írjon! Őt is szívesen kikérdezném, ha nem áll ellen! :)

English climbing season

Elengedhetetlen kellékek

A neten az ember önkéntelenül is bogarászik, keresi az érdekes információkat. Ezeket rendszeresen megosztjuk, megvitatjuk egymással.
JAnó dobta be a közösbe egyik nap Cedar Wright Sean Learyról írt nekrológját.
A cikk elég velősen foglalja össze az "igazi hegymászó" egyik archetípusát, amit az amerikainak dirtbagnek, itt kelet európában, pedig egyszerűen hegymászónak neveznek.

Röviden összefoglalva: Emberfeletti eredmények elérése minimális forrásfelhasználással. Az egész hajtóereje a végsőkig kitartó elszántság, és céltudatosság.

Ezek a zord viszonyok formálták a yosemite mászókat és a keleti blokk tátrai hőseit is. (a sziklaszirt blogon van egy jó kis galéria is)

Én biztosan nem tudok mindenben azonosulni ezzel az értékrenddel, de sok motivációt meríthetek belőle.


***

"... just because conditions aren’t perfect, it doesn’t mean something is unclimbable"

JAnó hiperlelkes hozzáállásának köszönhetően, valamint a "ha ő megcsinálja, akkor nekem is meg kell!" gondolattal a fejemben, egy kiadós reggeli ronggyá ázás után délután már Mátéval együtt, hárman álltunk a szemerkélő esőben a rókahegyi bányaudvarban és vigyorogva pislogtunk a ködből fölsejlő, esőtől csillogó sziklafalakra.

ÚR

Előkészítettük az angolos stílushoz elengedhetetlen teát és kekszet, majd a nedves sziklát finoman magunkhoz húzva nekiálltunk az eszmények megvalósításának.
A mozgást sokkal jobban meggondoltuk a vizes sziklán, az ötös körüli nehézségű utak fogásainak fele, lépéseinek kétharmada nem létezett többé számunkra, lábunkat a nyakunkba véve kúsztunk felfelé.

A célt megvalósítottuk. Szerencsére nálunk nem esik annyit, így száraz (de néha hideg) sziklán is eleget tudunk mászni.

A következő feladat meg mondjuk legyen a könnyű utak mászása mezítláb (pusztán takarékossági okokból).

Máté kúszik

E. Zs. a Filatorigáton

Nap mint nap erre bringázok munkába, ma este hazafelé erre lettem figyelmes.

Big Wall Mászóterem

Miután letettem az államvizsgát, és a kezem is egyre jobban lett, végre újra elkezdhettem mászni. Az interneten böngészgetve tudtam meg, hogy nyitott egy új terem Budapesten. (Igazság szerint akkor már szerintem több mint egy hónapja nyitva volt, csak ugye mással voltam elfoglalva.)
Nagyon kapóra jött a dolog, egyrészt a tél miatt, másrészt pedig nekem bringával 20 perc az út otthonról, azt hiszem ez a legközelebbi terem a városban.
Körbetelefonáltam a nagyvárosi polgártársakat, akik kaphatóak egy kis mászótermi mókára, és sikerült összerántani 4-5 embert egy „tesztkörre”.
A teremről általános infókat nem nagyon írnék, mert az szerintem a sportmászó edzés blogon egy nagyon jó képet kaphattok ezekről a dolgokról.
Az első pár alkalom nem nagyon hozott átütő sikereket. Nagyon meglátszott, hogy szinte egy teljes szezon kimaradt. Gyenge voltam mint a harmat, még a nagyfogásos áthajló létrákba is bele kellett ülnöm. A kezem sem volt a legjobb, de azóta bebizonyosodott, hogy ez a legjobb gyógytorna, mert szépen fejlődök. Egyre nehezebb utakat mászok, megy több 6a+ nehézségű út is a teremben, bár nem az összes. Pár alkalom után kiváltottam a 10 alkalmas bérletet, amit azóta „lemásztam”.
Nekem nagyon megtetszett első pillanattól a terem, mert magas. Változatos falformákon vezetnek a sokszínű mozgásformát igénylő utak. Mindegyik, jellegének és nehézségének megfelelő feladat elé állítja a mászót, és sokat lehet tanulni a megmászásukból. A befelé dőlő falon a legnehezebb út azt hiszem 6b, az áthajló falrészen is lehet hosszan áthajló utakat mászni 5c-6a-6a+ nehézségtől, könnyű nagy fogásokon.
Lehet túlzás, de azt mondom, hogy akár még On-sight mászásra is lehet edzeni, mivel sok esetben nem lehet előre átlátni az út mozgását, valamint hála a terem népszerűségének, a fogások felülről egyaránt feketék/ziásak. Sokszor nehéz megismerni őket, ezért figyelni kell hogy mit fogtál (hogy utána lépni is tudd), másrészt pedig az ember keresgéli a lépéseket, mint sziklamászás közben („Ez piros?!!”).
Remélem a terem a későbbiekben sem fog veszíteni a népszerűségéből és kifizető üzletnek bizonyul, így mindenki jól jár.
Később tervezik, hogy az épület mellett található kéményre is raknak utakat egészen 30 méter magasságig, erre nagyon kíváncsi vagyok. (közben elkészült!)Szerintem nagyon komoly kitettség érzés fogja ott a mászók gondolatait uralni. :)
Remélem előbb utóbb Ti is kedvet kaptok a terem kipróbálására.

2013.02.01

Lynn Hill Budapesten

Amikor megláttam, hogy a Mountex szervezésében Timmy O’Neill után egy másik, általam nagyon  tisztelt mászó jön Magyarországra, azonnal elhatároztam, hogy elmegyek. Rékával is egy jó közös program, mert angolul beszél, meg kicsi, meg nő, szóval tökéletes példát mutathat neki : ).
A jegyeket kizárólag elővételben lehetett megvenni, persze mi az utolsó pillanatig halogattuk a dolgot, és vasárnap, az előadás napján tettünk egy kísérletet a jegy „elővételes” megvásárlására az interneten. Mikor odaértünk a moziba, természetesen senki nem tudta, hogy mi vettünk jegyet (persze a neten nem is fizettem érte : ) ). De szerencsére Magyarországon mindent el lehet „másképp” intézni, így érkezésünk után előkerült két jegy a zsebekből, és normális áron be is jutottunk.
Míg sorba álltunk a mozi folyosóján, egyszer csak átsuhant köztönk Lynn Hill kétségbeesett arccal, meglepődtem rajta, hogy milyen pici. Szerintem nem gyakran tart ennyi embernek előadást.
Láttunk néhány ismerős arcot is a tömegben, aminek örültünk. Egyszer csak elindult a tömeg befelé, elég hamar bejutottunk, sikerült közel leülni a notebookhoz (ravasz gyerekként gyanítottam, hogy ott fog előadni :D). A 460 fős terem egy-két helyet kivéve teljesen megtelt. A színpadon feltűnt egy hapi, úgy gondolom, hogy valami köze lehetett a Mountex-hez. Ő konferálta be a vendéget, kicsit ilyen show jelleggel: ”köszöntsük felállva a csodálatos, a lenyűgöző…” volt aki felállt, volt aki nem, elég faramuci helyzet volt. Később ő kezdett el tolmácskodni, de nem igazán tudott elszakadni a showman szerepétől sem. Voltak hiányosságai az angol tudását, és a mászó szakkifejezéseket illetően is. Ezeket poénokkal kompenzálta, szegény Lynn pedig nem nagyon értette, hogy min röhögnek az emberek, amikor nem is mondott semmi vicceset… A közönség nagy része tudott angolul, szóval nem volt probléma, mert az emberek egymásnak fordítgatták a dolgokat : ).
37 év mászás történetét kezdte el belesűríteni ebbe a pár órába, amit vele tölthettünk.

7 gyerekes családba született Californiában, nem lehet mondani, hogy hippi családba, de a szülei felfogása eléggé olyan volt. Egyik kirándulásukra édesanyja egy 30 méteres mászó kötelet is vitt, amit „ki tudja honnan szerzett”. Ezzel ereszkedtek, de még eszükbe sem jutott, hogy felfelé is lehet mászni a sziklán. Ekkortájt Amerikában még abszolút nem honosodott meg a mászás, szinte teljesen ismeretlen sport volt. Később bátyjával elkezdett felfelé is mászni, aminek az lett a vége, hogy Yosemite-ben kötöttek ki, és részévé váltak az amerikai mászókultúra megszületésének. Beszélt a mászásairól, a The Nose szabad átmászásáról, a Salathe megmászásának számtalan kísérletéről, hülye francia filmesekről, akik nem vették fel élete egyik legnagyobb mászását, mert az áthajlóban lévő árnyékok miatt túl kontrasztos lett volna a kép, így nem volt érdekes. Mondták ezt az után, hogy a teljes stáb elutazott Yosemite-be… franciák. Szerencsére az egyik cimborája egy super 8-as kamerával készített egy nem olyan jó képminőségű, de nagyon látványos filmet. Mutatott képeket a világban szebbnél-szebb helyeken elkövetett mászásairól, pl.  Madagaszkárról, Szardíniáról, tavalyi kínai rock trip-ről is.  Beszélt más sztár mászókról is. Ondráról azt mondta, hogy nagyon jó ember, amin én csodálkoztam a filmeken tapasztalt hisztijei után. Mesélt a Kazahsztáni nagyfalas mászásairól, arról hogy hogyan rabolták el Steph Rodent, és Tommy Caldwellt szintén ott, és hogyan szöktek meg.
Ott volt a versenymászás megszületésekor is, mesélt a bénán szervezett arco-i versenyekről, ahol sziklán kellett versenyezni, persze volt, aki előre ismerte az utakat, volt aki pedig aznap találkozott vele először, pontozták a stílusukat (?), nyilván az európai mászók malmára hajtva a vizet  : ). Ekkortájt költözött át Európába, vásárolt Franciaországban egy kulipintyót és 4-5 évig ott tengette életét. Élt Olaszországban, aztán a versenyzői karrierjének végén visszaköltözött az USA-ba, jelenleg Boulder, Colorado a lakhelye, pont a sziklamászás miatt. Még mesélt gyermekéről is, aki 2005-ben született, a neve Owen. A srác születése után egyből a szülészbe kapaszkodva kezdett el húzódzkodni, szerinte mászónak született : ). Mesélt egy kedves történetet is. Egyik Yosemite-i mászása idejére Dean Potterre bízta a gyereket, és meg volt lepődve, hogy mire leért a szikláról a gyereket a slackline-on találta : ). A család barátja Timmy O’Neill, aki a gyerek rendszeres pesztrájaként is működik.
Most a Patagonia szponzorálja, amiről köztudott, hogy nagyon fontosnak tartja a környezetvédelmet. Mászótáborokat szervez szerte Amerikában, és aktív tagja a 350.com környezetvédő csoportnak.
Az előadásából nekem végig az sugárzott, hogy neki az egész mászóélete elsősorban egy könnyed élmény volt, soha nem erőltette az edzést, vagy a képességéhez képest túl nehéz feladatokat. Ezt sugallja a nekünk írt üzenete is: „Have fun climbing!” Emellett még az előadás során bemutatott képek alapján mondhatom, hogy nem a jó képminőség hordozza a képek fő tartalmát. A másik pedig, hogy jobb, ha nem adod kölcsön Dean Potternek a gyereked, mert lehet baj lesz belőle.

Lynn néni üzeni: mókás mászást!