Rövid nyári napok

Befejeztem egy bejegyzést amit már 2015-ben megírtam. Képekkel ma egészítettem ki. Olvassátok!

A nyár vége felé nem sokat másztam sziklát. augusztusban is a Kazbekkel voltam elfoglalva, igazából már jó ideje csak ezen a "nagy mászáson" járt az eszem.
Aztán amikor hazajöttünk itt volt az ideje, hogy visszarázódjak a normális kerékvágásba. Újra vártak a környék sziklái.

Sajnos az idei évben eléggé hektikus volt a mászásaim eloszlása. Volt, hogy 1-2 hét kimaradt, utána mindig nagy lelkesedéssel estem neki a budai mászóiskolák rövidke útjainak. Ennek a rendszertelen eszetlen mászogatásnak meg is lett az eredménye: a bal alkaromon egyszerre jelentkeztek a golf és a teniszkönyök félreismerhetetlen tünetei. Tipikus mászóprobléma, ebből következően minden második mászónak megvan a tuti módszere a kezelésére is. Végül a megoldást számomra  a Kelet-Alpok fenegyerekének Florian Thamernek a videói (4db!) jelentették. Az eltanult gyakorlatok pár nap után javulást hoztak. Most ott tartok, hogy reggelente fájogat, de komolyabb panaszaim nincsenek, a mászás is megy.

Janónak nagy terve volt, hogy az idén még másszon valami keményebbet. Sok jót hallott a höllentali Gelber Oktoberről, így egy szép napon bepattantunk a kocsiba, és egy kellemes parkolóban töltött éjszaka után már a beszállásnál készülődve lesegettem föl a több mint 300 méteres áthajló falra. Az út gyönyörű mozgásokat tartogat és szépen is van biztosítva. Janó szépen ment az útban, és minden nehézségen átküzdötte magát. Én könnyűnek találtattam. Nem érdemeltem még meg az utat, így megmaradt  egy szép feladatnak, egyszer én is rászolgálok az élményre.
Amikor felérve felcsaptuk a csúcskönyvet, az ismerős nevek között egy igazán különleges is volt!
Igor Koller is mászta az utunkat, természetesen OS teljesítette mászótársával!
Volt még a füzetben valami Adam Ondra is, aki David Lama (डेभिड लामा)-val mászott egy kicsit más nehézségben, mint mi. Hát igen, ezek a csehszlovák mászók állítólag ügyesek, a mászónak tenyésztett osztrák-nepáli humanoidokról meg nem is szólnék!

Lóg a sejhaj bele a levegőbe - Kevés vegetáció=sok mászás!

Sztárok nyomában

Hazatérve azt gondoltuk, hogy ez lesz az utolsó késő nyári mászás 2015-ben, de akkor még nem tudhattam azt, amit így decemberre, már tudok!
Tél tábornok előőrsei viszont sztrájkba léptek.

Szerintem krónikus mászó függőség az időjárás jelentések nézegetése. Október vége felé különös módon egyre melegebbé vált az idő. A 23-i ünnepi hétvégén mi a zord Tátra helyett a Sonnenuhrvand napsütötte falait választottuk, és bár volt némi kellemetlen élményben is részünk egy kisebb zápor következtében, végül megmásztunk néhány frankó utat:
 -Zukunftweiser VII+
 -Sonnenhur VI
 -Espresso Dopio VII Überholspurent belekeverve (4.kh).,
Janó nagy kedvence a Sonnenuhrwand, és be kell látnom, hogy nem alap nélkül. Az alsó 1 kötélhossztól eltekintve kiváló kőzeten, szuper biztosítás mellett haladnak az utak.
A Zukunftweiser szinte végig príma mászás, és a beszálláshoz tartozó biztosíthatatlan, törös kőzeten vezető hármas nehézségű kötélhossz is ad némi izgalmat. A 7+-os kulcsmozdulatot kivéve összeállt az út, én itt A0-tam, Janónak végig szépen ment, ez az egy szakasza volt amit nem tudott OS mászni.
Második útnak egy könnyebben egyeztünk meg, így a Sonnenhurra esett a választásunk.
Egy kicsit gyanakodva álltunk neki a dolognak, mert még előző nap délután Flaska Peti elejtett némi megjegyzést egy "igen trükkös hatosról" ami azon a környéken van valahol. Mikor Janó szuszogását már lentről is hallottam tudtam, hogy megtaláltuk :). Az út maradékát már szépen lepörgettük volna, ha nem érünk utol egy mazsola cseh párost, akik -bár nagyon kedvesek voltak- olyan idegesítően lassan haladtak, hogy az már fájt. Nálam akkor pattant el valami, amikor a HTL steig keresztezésénél a kedvünkért standoltak egyet pluszban. Itt még kerek 25 percet vártunk mire a kezdetleges mozgású kolléga végre elindult és sáros cipőjével végigbillegett a kiszálló hossz maradékán.

 Novemberre már hihetetlen jó idő lett, így nem volt nehéz elcsábulni. Pár nap szabadságot kivettünk és kedd este már csomagokkal megrakva zúztunk ki Janóval Tátralomnic felé, mikor mások már a Vörösmarty téri ütközetre készültek. Éjjel értünk ki, és a vasútállomás egy sötét szegleténél megállva ledobtuk (volna)  a polifoamokat a fűre. Én természetesen otthon hagytam az enyémet, úgyhogy a kocsi hővédő fóliája maradt csak, meg a hátizsákom. Sebaj, a ránk váró pár hűvös órát is viszonylag kellemesen töltöttem. Aztán fél négy körül felcsapták a vasútállomás reflektorait, a sötét szegletről pedig kiderült, hogy nem is olyan sötét. A vekkerünknél egy kicsit korábban keltünk ugyan, de mire a hálózsákból kikászálódtunk, már így is elhúzott mellettünk egy tapasztalt tátrai róka túrabotjait kopogtatva.
Azt hiszem, hogy Tátralomnicról a Kőpataki-völgybe vezető felmenet az egyik leghúzósabb amit eddig próbáltam. Marha meredek, de azért szépen lassan felküzdöttük magunkat.
Nekiálltunk megkeresni a bivakot, amit előtte Bálint magyarázott: Egy nagy háromszög formájú kő a teteje. Végül meglett és egy egérrágta tescos polifoam is várt ott rám! Igazi öröm volt, hogy nem a fagyos köveken kellett forgolódnom!

Gyorsan magunkra kaptuk a mászócuccot, de így is majdnem 10 óra volt, mire ragyogó napsütésben a beszálláshoz értünk. Aznapra a Késmárki-csúcs déli falának normál útja volt terítéken (Puskás út IV), meg hogy belenézzünk az Obrorvsky kútba. Janó igényeinek megfelelően az út standjai nitteltek, akarom mondani gyanúsan ismerős cupántokkal vannak kiépítve, hála HSZJSE mászóinak! Az Obrovsky kút-ot követően már csak 1-1 nitt van 60 méterenként, de igazából arra sincs égető szükség.

Szimultán mászás a Kút után a bevágásban

Néhány kötélhosszt váltott mászással biztosítva tettünk meg. A fal alsó nagy tábláján a képeslap-topo csak nagy vonalúan jelölgeti a kanyarokat, és igazából bármerre mászik az ember ugyanaz a könnyű mászás várja. Az egyik standot nem is találtam meg sajnos, így az másnapra maradt feladatnak. A kéményünk beszállásánál még könnyelmű módon győzködtem Janót, hogy másszunk bele, de aztán végül jobb belátásra térített, és szimultán mászásban nekiindultunk a rámpának, kb 3/4 óra kutyázással értünk ki a falból, de innen még majdnem ugyanennyi könnyű mászás várt a csúcsig. A gerincre felérve az északi falakba lesegetve nyilvánvaló volt, hogy nem nagy baj, hogy hegymászóbakanccsal a beülőn indultunk neki a mászásnak: a lemenet itt ott határozottan le volt jegesedve. A kötelező (és alternatív) csúcsfotók után elindulva, két turista nyomában kb. 3-4 körül értünk vissza a bivakhoz. A vidám eszem-iszom után hamar bebábozódtunk várva a másnapi mászást.

alternatív csúcsszelfi

Janó félve gyakorolja az északi falba tekintést

Napsütötte fűves oldal, jeges északi

kevésbé luxus bivak

Reggel az első napsugarak velünk együtt érkeztek a beszálláshoz, az előző nap tapasztalatai alapján szimultán mászva robogtunk fel  a az Obrovsky kút beszállásáig, Eddigre már legalább 20 fokra emelkedett a hőmérséklet. nagyon jól éreztük magunkat. Janó kezdte  a mászást, így akaratlanul az ezt követő kötélhosszok közül nekem jutottak a szebbek. A sziklairigység valós esete forgott fenn! (a kifejezés magyarázatát ld a linkelt bejegyzés lábjegyzetében!). A linkelt vázlattal ellenben viszont nem a III-as traverzzel, hanem direktben indult el az első stand felé, így még egyel kiegészítve a nehezebb kötélhosszok számát.
Kifogástalan kőzeten, jó biztosíthatóság mellett másztuk végig ezt a szép bevágást, amit mindenkinek csak ajánlani tudok! A fal tetején a kutyagolás annyira nem jött be egyikünknek sem, úgyhogy felérve nekiálltunk ereszkedni. A bedőlő táblákon ez a művelet sok macerával, nagyon nehézkesen ment, így beletelt némi időbe, mire újra talajt fogtunk.

Az obrovsky kút alatt

A kút valamelyik kötélhosszában örömködök

Itt meg egy másikban

Földet éréskor húzott el a nap a beszállástól

Visszafelé jövet, az előző esti bivakunktól kb. 50 méterre találtunk egy olyan luxusszállást, ami nem terem minden kő alatt! Deszkapadlója, polca olyan hívogató volt, hogy majdnem még egy estére elcsábultunk :)
Lefelé menetben a lenyugvó nappal próbáltuk tartani a tempót, néhol futottunk,  a nagy zsákoknak hála jól bedurrant combokkal értünk vissza a faluba.
Szuper jól sikerült ez a két nap, igazi tátrai örömünnep volt, különösen "ilyenkor novemberben"!

Mászó le, Nap le

Közszolgálati: a luxusbivi pozíciója

A nagy hegytömb a Lomnici-csúcs

Magas-tátrai pillanatok

Június elején egy kicsit megtoldottam a hétvégét és Mátéval meg Bálinttal megnéztük megvan-e még a Tátra.
Szerencsére nem veszett el, úgyhogy a felcaplathattunk a Batizfalvi-völgybe, amire akkora felhő telepedett, hogy alig láttuk egymást. Ilyen kellemes viszonyok között kellett volna bivakot találnunk a tó környékén. Hosszadalmas kóválygás után feladtuk és egy nagyobb, felismerhető tömb környékén elrejtettük a motyónkat, majd  elindultunk felfelé a völgyben, hátha meglátjuk a Kápolna (Kostolik)  tömbjét egy szerencsésebb pillanatban.

Kárpáti kék meztelencsiga

Keresgélünk

Az első reménysugarak

Kitisztult egy fél órára

A Batizfalvi-csúcs és a Kápolna

Végül egy kicsit várni kellett, és annyi időre pont kitisztult az idő, hogy megtaláljuk a La Bomba VII+ beszállását. Az első kötélhosszt a társaság legpuhányabb tagjaként én kértem magamnak,úgy gondolom, hogy a VII trad mászás nem ebben a szezonban fog az én tarsolyomból előkerülni. Nekem ez a kötélhossz is megfelelő kihívás volt, egy ügyes kis átlépéssel.
Most következett az út leglátványosabb hossza, egy gyönyörű sarokrepedés. Persze ezen nem lehetett megosztozni könnyen, de itt jött képbe, hogy hárman voltunk. Így Bálint és Máté is előre teljesíthette ezt a szép hosszt, nekem meg megmaradt a takarítás örömteli feladata, amit egy beszorult, átfordult fejű egyes friend tett igazán komoly feladattá.
Mikor mindent kipucolva felküzdöttem magam  a komfortos standba Máté indult el a következő ronda kötélhosszra. Sajnos minden sejtésünk beigazolódott, tényleg egy szar, nehezen biztosítható mászás volt, ami technikai szempontból sem volt épp gyerekjáték. Máté lassan de biztosan tört előre, mi pedig lassan, de biztosan kezdtünk megfagyni a standban.
Bálintnak az az ötlete támadt, hogy a második hosszt a maradék kötéllel átereszkedve, az elsőt kikerülve lemegy egy adag kabátért. Végül is időnk az volt :D. Mikor Máté felért, Bálintot újra felbiztosítottam, aztán nekilendültünk mi is annak a borzalomnak. Az egyik falat olyan vastagon takarta a zuzmó, hogy gyakorlatilag léphetetlen volt. A kötélhossz végén pedig egy igen kitett táblán kellett felpilinszkázni, ami viszont szép mozgásával (különösen másodmászóként) kárpótolt az elszenvedett sérelmekért.
A második kötélhossz után nem véletlenül volt pár kötélgyűrű ereszkedéshez. Az út felső része az a fajta klasszikus tátrai mászás, amit senkinek nem kívánunk, mégis mindenkinek jut belőle. Ha valaki kedvet kapott a sarokrepedéshez, akkor tiszta szívből ajánlom az utat! (a felső rész elhagyásával is egy szép mászás). Egyes hangok szerint az út nincs VII+ de én a kulcshosszt másodmászóként teljesítettem, így nem ítélhetem meg.

a beszállásnál

Bálint a második kötélhosszban

Máté a harmadik kh. legszemetebb részére készül fel

a kiszállásnál

Estére kitisztult a köd, találtunk bivakot is. Amit kerestünk, még méteres hó alatt volt, így a szomszédságában egy nem vízálló társában szálltunk meg.

Másnap a Gerlachfalvi-csúcs nyugati falára másztunk fel.
A fal alatt megmaradt hó a hajnali hidegben keményre fagyott, így az első feladatot a hómező keresztezése jelentette, amit a nálunk lévő két kalapáccsal, kötélbiztosítás mellett abszolváltunk.
Eredetileg a Brnenská cestát akartuk mászni, de aztán könnyebb útvonalra csábultunk, többek között azért mert Máté az egyik hosszban majdnem betakargatta magát, meg minket is egy féltonnás gránittömbbel. A Kurczabova cestába átmászva, szórakoztató gerincmászással közelítettük meg a Gerlach 2655 méteres csúcsát.

Bálint és a Batizfalvi-tó

Itt rángatta meg Máté a tömböt, aztán visszatolatott

A gerincmászás egy impozáns része

A csúcsról nyíló csodálatos panorámát kiélvezve, ismerős csúcsokat keresve sütkéreztünk a csúcskeresztnél, aztán megindultunk lefelé a Batizfalvi próbán. A csúcs alatti kuloárt lábszárközépig-térdig érő latyakos hó borította legnagyobb örömünkre, én különösen hálás voltam ezért a lukas oldalú trekking cipőmben :).
Miután megfeleltünk a próbán, lekocogtunk a bivakhoz, megvacsoráztunk és elindultunk lefelé, hogy még aznap Kalamárkára érjünk, mert hétvégén Máté szervezésében került megrendezésre az első ottani MAHOE-hétvége.

Kötelezők

ennél jobb már nem lesz!

akkor még nem tudtam hogy ez lesz az utolsó

A legtöbb akadályozó körülmény eddigi mászásaim során mindig a téli mászásaimat kísérte. Valahogy ilyenkor körülményesebb elérni a hegyeket.

-A szezon elején az a baj hogy nincs hó

-Aztán utána van, de annyi hogy a lavina veszély magas, aztán karácsony van,

-Utána végre másztunk valamit Mátéval, Gerivel

-Aztán megint nem volt hó, aztán megint túl sok lett...

Ráadásul nem a mászás az egyetlen dolog az életben, más elvárásoknak is meg kell felelni.

Végre megint eljött egy hétvége, amikor az idő nem ígérkezett rossznak, volt is kivel mászni, és más elvárás sem akadt.

Mátéval és Petivel szálltunk be Andris csatahajójába, és indultunk meg némi otthonfelejtős turné után a Tátra felé, hogy újra megvakarjuk a Szalóki-váll havas északi falát.

Az éjszakát egy ragyogó, a dicső szocializmus végnapjait fényesen hirdető szállodában töltöttük, Korai kelés után, az időt kényelmesen elszuttyogva indultuk a hegyekbe. Sajnos a nyomunkban a köd is egyre magasabbra húzódott a felmenet során. Reméltük hogy megakad valami láthatatlan plafonban, de sajnos ennél komolyabb tervei voltak.

A hotel, melynek a vendégszeretetét élvezhettük

Mátéék a Havrani vlasit (M4+) tűzték ki célul, mi meg valami hosszabb lehetőleg minél több mászást tartalmazó dolgot keresgéltünk a falon. Végül a Kocsis Dávidék által korábban mászott Puskásba (III) vágtuk fejszéinket.

Andris kezdte meg a mászás érdemi részét és a köddel együtt kúszott fel a falban. Aztán minden eltűnt a szemem elől. Se a táj se András. 

Szépen eldideregtem a standban, elfogyott a 60 méter kötél, egy kicsit vártam és indultam.

El tudom képzelni, hogy ez a mászás ideális hó- és látásviszonyok között mekkora élményt tud nyújtani, a tartással sem rendelkező hóban nekünk ebből  nem sok jutott. Egy idő után gyanússá vált, hogy az úttól jobbra kb. 30-50 méterre kaparunk felfelé, de mivel nem láttunk az ég-világon semmit, így kitartóan folytattuk.

A mászás ködös szürkeségét Andris törte meg, aki Pókmajom zseniális tanácsait követve egy kötélhossz erejéig felvett egy műtőskék színű kertészkesztyűt. Már ekkor jól szórakoztam rajta. És, hát mit ne mondjak, kb. 10 métert bírta, mielőtt visszavette a rendes, kopottas mászókesztyűjét.

A kesztyű

A "variánsunk"  babakékkel látható, a kesztyű tiszteletére 

Az egyszeri csóró keleti mászók nagyjának komoly fizikai fájdalmat okoz a mászóruházat megvásárlása, pl. ha egy kesztyűért több 10000 forintot kellene kiadni. Szerintem alapvetően nincs olyan kesztyű, amiben így-vagy úgy ne fázna az ember keze, legalább is én még nem láttam igazán jó megoldást. Nekem csak szar kesztyűim vannak, de mindegyik működik egy pár órán keresztül. Van hegymászókesztűnek kinéző, kivehető polárbéléses Trekmates márkájú szar, aldis téli bringáskesztű, van thinsulate béléses kecskebőr, melyet balon kabátos úriembereknek ajánlanak, ilyen olyan polár-, és béléskesztűk, kétujjas külső kesztyű  a decathlonból (na ez viszont tényleg király, de csak kiegészíti a kesztű-apokalipszist).

Végső soron akármilyen kesztyűre telik az embernek, az az egy biztos, hogy egy pár kesztyű nem lesz  elég szinte semmihez. (okosságok a kesztyűk, a hegymászás és a fázós kezek világáról)

Andris egyik hajmeresztő, szarul biztosítható traverze után valahogy visszajutottunk az út felső részébe, de természetesen* közben kezdett ránk sötétedni.

Az utolsó kuloárban sem tartott semmit a hó, hason csúszva, a falat kaparászva húztam egyre feljebb magam. Itt már szimultán másztunk, mert a gerincig nem volt elég a 60m kötél, úgyhogy elhelyeztem pár pszichénövelő-pszeudoköztest. Mikor mindketten felértünk, kezdett végképp ránk nehezedni annak a súlya, hogy nem igen fogjuk megtalálni a lemenetet az adott körülmények között (20m látótávolság, sötét).

Hol is lehetünk?

Meg voltunk róla győződve, hogy a Kopa-főgerincén vagyunk, és a túloldal képzeletünkben született lankáin fogunk lesétálni. Természetesen nem így lett. De hihetetlen szerencsénk volt.

Miközben izgalmas terepen másztunk lefelé, egyszer csak beszélgetést hallottam!

Máté és Peti alattunk ügyködött. Miután sikeresen megtolták az útjukat másfél órát bolyongtak a gerincen még naplemente előtt, mielőtt visszavonultak, hogy a Havrani vlasi-n ereszkedjenek vissza. Azt legalább ismerték.

Mikor lemásztunk hozzájuk éppen arra készültek, hogy alkalmas szög híján egy kuriózum számba menő HB flexifix friendet hagynak az ereszkedőstandban. Szerencsére nálam volt egy megfelelő stubai profilszög, ami azóta a kulcshossz feletti standot gazdagítja, jól megtalálta a helyét!

Ereszkedés előtt Peti és Andris

Ereszkedés után összeszedtük a motyónkat és fél kilenckor értünk a Rabló házba, ahol a lehasznált kinézetünk és Andris drámai belépőjének hála az étterem padlója helyett különszobát kaptunk alapáron!

Másnap a Veverkovon másztunk egyet aztán Zolibácsinál ettük végig a menüt.

Lassan elfogadom, hogy vége a téli szezonnak, és a sziklamászás ideje következik.

Reklámfotó Andristól

*Nekem már kezd természetes lenni. („te is csak szívni jársz a Tátrába” jeligére mászótársak jelentkezését várom)

Amúgy sötétben drámaibb képeket tudok készíteni a hegymászók küzdelmes pillanatairól.


A napokban járta be az internet téli mászás iránt érdeklődő bugyrait egy videó. Engem teljesen letaglózott a lényegre törő realizmusával. Kicsit az az érzésem, mintha a filmet minden téli mászásról készített beszámoló helyére odarakhatnánk. A tátrai küzdelmek minden lehetséges változatát bemutatja a szarul tartó olvadt hótól a fennakadt kötélig. Én is sok szeretettel ajánlom!

Hohe wandi pótmászás

Az esküvő után már viszkettek az ujjvégeim, így a nászútról hazaérve hamar elkezdtünk Janóval szervezkedni. A legközelebbi hétvégére az előrejelzés szerint jó idő ígérkezett a Tátrába, úgyhogy egy rakás topo-t kinyomtattunk Lomnicra. Az útitársakra vonatkozó igényfelmérésre egyedül Héjja Bálint jelzett vissza, és társ híján azt tervezte, hogy szólózni  fog .

A nagy tervekből végül nem lett semmi, mert úgy alakult, hogy az elérhető nagyobb hegyek mindegyikén esett a hétvégén. Úgy döntöttünk, hogy egy könnyed Hohe Wand-i mászással kárpótoljuk magunkat. Két órával azután, hogy Janó beugrott a nyugatinál a piros PKW-ba (most mint PersonenKraftWagen értelmezendő), már ki is értünk Budapestről, hála a pénteki forgalomnak. Közben a Könyves Kálmán körúton a dugóban hallgattuk egy darabig SubBass Szabolcsot, aki az aktuális slágerét dúdolgatta a pár száz fős közönségének, valamint egy cuki kutyás videóval múlattuk az időt. Wiener Neustadtot elhagyva egy darabig azt sem tudtuk hol vagyunk, de aztán az éjszakában felsejlett előttünk a Magas Fal. Attila javaslatára Hochkogel áthajló sziklái alatt terveztünk aludni, csak az hibádzott, hogy nem tudtuk, hol van. Végül meglett a frankó deszkaplaccal együtt, amin kényelmesen elnyúltunk.  Jó kis hely, mindenkinek ajánlom. Vizet a kis állatkert melletti látogatóközpont állandóan nyitva tartó mosdójából lehet nyerni.

Hochkogel

A Bálint blogján már lehet olvasni a túráról így pár dolgot nem fogok annyira részletezni.

Alapvetően nem voltam túl jó formában, valószínűleg már akkor készülődött lenyomni az a taknyos-hörgős dögvész, ami azóta sem enged. Szerencsére a kedvemet ez nem szegte és a társaság is motiváló volt. Janó tekintete igen szúróssá vált egy-egy bizonytalanul elengedett nyavalygásom után, úgyhogy hamar letettem a további kísérletekről.

Hohe Wandon azt hiszem nem kell több képet csinálnom

Elsőként az EB platte-t másztuk, aminek a 3-4-5-ik kötélhossza clean így itt tudtuk az alpesi-érzést is pótolni pár méteren. Az útban több nitt van, mint a Topo-n és minden hossza jó minőségű kövön vezet, kiváló bevezető lehet az alpesi mászások világába készülőknek. A második hossz elején van egy nagyon frankó mozdulat, ahol egy magasan lévő éppen elérhető alsós fogásba kell felcsimpaszkodva beleállni.

na de mekkora volt az az ODAÁLLÁS

Ekkora

 Egy darabig toporogtam alatta, mire rászántam magam. Az azt követő, főként repedéseket követő szép hosszt Janó mászta előre, ez már a clean szakaszhoz tartozott. Ezután az út kulcshossza következett, amit Bálint kimért, átgondolt, biztonságos mászással teljesített. A kötélhossz végén lévő reibung tábla még másodmászóként is izgalmas volt, Bálint részéről pedig Nagyon szép teljesítmény! A korábbi megmászók kedvességének köszönhetően a táblán van egy nitt ami az átmászás során megjelenő pszichikai terhelést elviselhetővé teszi.

Janó belenéz a hosszába

itt talán arra gondol, hogy lehet hogy inkább siklóernyőzni kéne

Bálint a kulcshossz kényelmes beszállásában

A legkeményebb részen a kötélgyűrű megerősítése után, de még jóval a nitt előtt

Az én clean hosszom elég furán indult. A stand után kb 2-3 méterrel van egy újabb nitt, amit megakasztva tovább másztam egy kellemes jobbra tartó repedés felé. Aztán a félelmem elkezdett fokozódni, mivel a nitt és a stand közötti távolság kisebbé vált, mint a nitt és köztem lévő kötél hossza. Igazán nem most akartam kipróbálni, hogy milyen a biztosító ölébe esni. Ennek tudatában próbáltam a vízoldott kifelé nyíló repedésbe begyömöszölni bármit, ami nem pottyan ki az első kötélrezdülésre. Végül öt percnyi tapogatózás, és vascsörgetés után eltettem az egyetlen lehetséges helyre egy 0,5-ös friendet amolyan pszeudo-köztesként (végül is a kötelet megtartotta :). Ez már adott némi bátorságot a továbbhaladásra. Fent megbeszélve a dolgot arra jutottunk, hogy biztonságosabb lett volna továbbmászni, mint egy értékelhetetlen köztes elhelyezésére fecsérelni az időt és az erőt. Az utolsó, Janó által mászott hossz egy jó kis bevágásban halad, ahol nagyon jól lehet gyakorolni a „bicikli technikát”  nagyon élveztem ezt a játékos mászást, és szerintem lényegesen egyszerűbb volt, mint az azt megelőzők (ellenben a videón bemutatott pszihoterrorral :D).

Játszótéri bevágás

Ereszkedünk

Második útnak a Sonnenschlange-t másztuk volna, de Janó gyanújával most már egyre inkább kezdek egyetérteni, miszerint kimásztunk az útból, és valami más nittsoron, talán a Somkyjoki-n fejeztük be a mászást (kb az utolsó két kötélhosszt). Hát élménynek élmény volt, de nem biztos hogy jó. A kanyargó vonalvezetés és a falrészen található rengeteg nitt miatt könnyű másfelé tévedni.

A skywalk alatt

Summit-ék is erre másztak

JAnó előrehozta a karácsonyt

 Másnapra az idén augusztusban nyitott Der alte Wolf-ot terveztük be, végül a kikeverést is belevéve egy jó mászás volt. Az útban megtett összes kötélhossz nagyon tetszett, biztos, hogy nagyon népszerű út lesz belőle! A Tristanexpressben mászott két kötélhossz sem volt rossz, csak azok a gusztustalan vasrudak zavartak amik a harmadik kötélhossz áthajlóban voltak a falba applikálva.

A kiszálló tömb alulról, ezen kívül még két kh.

Itt már lehet nam voltam olyan jól

Látott már valaki ilyet??!!

JAnó  a kiszálló hosszban...

...integet

Bálint kapta a másik felét az indukciós tekercsnek

Még a beszállásnál készülődve érkezett meg egy másik kötélparti a fal alá. Az egyik mászó ránézésre is volt vagy 120 kiló, el is kezdtem vigyorogni, hogy remélem a tristanba szállnak be, aztán végül tényleg azt mászták, és a túlsúlyos úr becsületére legyen mondva, hogy bár köztesről köztesre küzdve, de valahogy a kulcshossz keménynek tűnő, apró fogásos tábláján is feljutott!

Küzdelem a kilókkal

A Budapestről néhány óra alatt elérhető Hohe Wand igazi mászókert, ahol az ember biztosan megkapja azt amire számít, tökéletes hely a szárnyait bontogató, komolyabb utakra készülő mászóknak, valamit a soproniak példáját látva edzőhelynek is kiváló. Menjen sokat, aki teheti!