Kalamarkap 2014

Már megint Kalamárka.
Mintha mondtam volna már, hogy ezzel a hellyel nem lehet betelni. Mikor először másztunk itt akkor mesélt Gábor a versenyről, én pedig a hellyel együtt ezt sem tudtam kiverni a fejemből, nem volt választás: ott kellett lenni!

A KalamarKAP nagy hagyományra tekint vissza, olyasmi, mint nálunk az Aggtelek kupa. Úgy tudom, hogy a 70-es évektől szerveznek versenyeket Lezecky marathon néven itt Kalamárkán. Akkoriban nyitotta a világ egyik legnehezebb útját, az Antigravitáciát itt Igor Koller. Említésre méltó még, hogy állítólag mi voltunk az első magyar résztvevők a verseny történetében.
UTÓLAG SZERKESZTVE: Kovács István észrevétele szerint: Kalamárkán korábban is voltak versenyek, az egyik elsőn 1983-ban két magyar is indult: Hímer József és Újvári Lajos.

Természetesen JAnót, mint ügyeletes kompetítort nem volt nehéz rávenni a mókára, ahogy Mátét sem.
Amikor megtudtuk, hogy a nevezési díj csak 2 euró és ez magában foglal egy korsó sört, meg egy tál gulyást, akkor már nem volt több kérdésünk. A versenyen kötélpartikban lehet indulni, és az értékelés is összesítve történik, így csak ez az egy probléma maradt:

Ki lesz Máté párja?

Első körben Bálintra gondoltunk, de aztán a munkakezdése körüli bizonytalanságok miatt nem mert igent mondani az akcióra. Szinte minden lehetséges úton megpróbáltunk találni valakit, de sajnos némi remény felcsillanása után mindig eredménytelenül zárultak a kísérletek.
De Máté bátor HAMF-osként mindent feltett egy lapra és kijött egyedül, lesz ami lesz!
A verseny reggelén lesétáltunk hármasban a regisztrációhoz, JAnóval átvettük a versenylapunkat, amin az utak listája és a hozzá tartozó pontozás volt. (Itt a tavalyi, majd ha lesz idei akkor cserélem).
Látható hogy minden út teljesítése egyedileg kerül pontozásra, valamint a teljesítés módját is figyelembe veszik. (Az AF =út megmászása eséssel.) Mindig van a listában pár clean út is. A mostaniakat megnézve egyet sem próbáltunk meg, jellemzően igen nagy eséseket kockáztatva lehet megmászni őket.

Szóval ott tartottam, hogy:
Időben lesétáltunk, abban bízva, hogy Máténak sikerül társat szerezni.  Ahogy érkeztek az emberek a rajthoz folyamatosan számolgattuk, hogy  mindenki párosával érkezik-e. Nagy csillogó szemeket meresztettünk rájuk, hogy légyszi' legyél a barátunk párja.

Nem úgy tűnt, hogy összejön.

Aztán a rajt időpontja előtt 3 perccel libbent elő egy kedves lány, aki felajánlotta, hogy elindul Mátéval. Mint később kiderült a tavalyi győztes parti egyik elemének a párja.
Minden sínen volt!

Martina, Máté mászótársa

Eddig nem mondtam, hogy miért kell rajtolni:

A verseny egy könnyed bemelegítő futással indul:
1,7 kilométer 215 méter emelkedéssel.
Az eredeti elképzelés az lehetett, hogy az alpesi mászás körülményeit szimulálják vele egy kicsit. Szerintem sikerült :)

A rajtot - az ünnepélyességet jelzendő- egy pezsgősüveg pukkanása jelezte. Megindult a mezőny. JAnó az első sorba helyezkedett, mert jó atléta módjára ki akart maradni a kezdeti lökdösődésből. Én maradtam a tömegben, folyamatos tempóban akartam futni, és arra számítottam, hogy a kapkodókat majd a tömeg fellazulása után fogom szépen elhagyni.
A futást beülőben, azon 4 expresszel kell teljesíteni. Az expresszekre a "helyi medvék elijesztése miatt van szükség".
Mindenesetre nagyon hangulatos a sok emberen csilingelő-csörömpülő karabinerek hangja.

A meredek emelkedő hamar szétszakította a társaságot. Janó egy kilencvenesévek-kinézetű farmergatyás srác nyomában loholt, azt várva mikor dől be az árokba (aztán persze ő nyert :). Én egy darabig Mátéval futottam, majd a tempómat tartva egy másik mászóval összeverődve toltuk a métereket, miközben szépen fogytak előlünk az emberek.
Úgy terveztük, hogy megnyomjuk a futást, mert mászni, ugye nem tudunk annyira :)
Janó későn kezdett a sprintbe, úgyhogy a végül a második helyen ért célba. Rám sem kellett sokat várni, tizedikként értem be a 84 fős mezőnyből.

tüdőfájdalom (még félút előtt)

JAnó befut

Élelmes magyarok

Máté is frissülne már  >:-I

A befutóban igazi meglepetés volt, hogy teával, banánnal és egy nápolyival fogadtak.
Ahogy szaporodott a nép a célban, úgy vált egyre folyamatosabbá a köhögés: brutálisan megszaggatta a tüdőnket a komoly szintemelkedés. A nap folyamán mászás közben is folyamatosan lehetett hallani a harákolást.

Amikor kicsit összeszedtük magunkat, elindultunk a felső szikla felé. Az volt a stratégiánk, hogy folyamatosan haladva sorra vesszük a  mászhatónak tűnő utakat, és megpróbálunk körbeérni a rendelkezésre álló 6 óra alatt.
A kalamárkai mászás pszichésen is komoly igénybevételt jelent (sokszor 3nitt 20 méteren), így nem igen lehet kapkodni.
Az  teljesítésnél plusz 5 pontot ér , ha nem használunk ziát (egy helyi IV-es megmászása is 5p). Ez egy könnyebb út esetében nem nagy probléma, így mi lelkesen gyűjtögettük a zia-pontokat is:)
Itt még a régi szlovák besorolás szerint skálázták az utak nehézségét:
Akkoriban a VIos nehézség volt az "emberi teljesítőképesség határa". Ennek következtében az ember könnyű fokozatokban is igazi csemegékkel találkozhat, és egy IV-esen sem mész fel kéz nélkül :).

Ez van, ha az eredetitől kicsit jobbra próbálnál beszállni egy V+-ba :)

Mentorunk Gábor, és a kofola,ami erőt ad

Máté eresztődik, Martina elbújt

Volt olyan V+ út aminek a kezdő boulderét (!!!) nem tudtam megmászni. (Mondjuk ez már a verseny vége felé történt).
A legnehezebb útjaink VI+ nehézségűek voltak.
Végül 31 utat másztunk összesen, Janó 16-ot (ami igazából 17, mivel az általam nem teljesítettet újra mászta az expresszek miatt.) én pedig 15-öt.
Egy kicsit alul méreteztük a kajamennyiséget, (2l kofola, 4 műzliszelet, meg 1,5l víz) de Gábor időben feltűnt és adott nekünk egy camembert sajtos szendvicset, meg vizet is. Ennek ellenére az utolsó néhány utat görcshatáron és azon túl másztuk. Az utolsó előtti útban úgy beállt az egész karom, hogy csak vállból rángatózva tudtam kiegyenesíteni, de így volt igazi kihívás a mászás!

célfotó

Ő még Máté szívét is meglágyítja

A verseny után természetesen a sörrel kezdtünk, a gulyás még ráért :)
Igazán tetszett a verseny szellemisége,számomra teljesen visszaadta azt amit a sziklamászásban szeretek:
A közösséget, valamint a saját mentális és fizikai határaink feszegetését.
Külön kategória van az öreg farkasoknak (együttes életkor 100+), a vegyes és a lány párosoknak, így mindenki méltó versenytársat találhat magának.
Mi végül összesítettben kilencedikek, a férfi mezőnyben pedig hetedikek lettünk.

Óriási élmény volt a részvétel, remélem jövőre is ott lehetünk, és talán az idei tapasztalatokat hasznosítva jobb eredménnyel fejezhetjük be a versenyt! (a cél, hogy legalább olyan jól másszunk, mint ahogy futunk :)
 Az este is igen jól telt, volt hegymászó vetítés, utána pedig egy helyi gitárzenekar muzsikájára táncolhattunk. A hangulat fokozódására jelentős hatással volt a helyi főzésű sör is amit 50 centért mértek, főleg hogy a rendeléseinket rendszeresen további ingyen sörökkel egészítették ki. :)
Sajnos az esti program során valami történt a bokámmal, úgyhogy most nem a mászásé, hanem a sántikálásé a főszerep :(
Remélem azért hamarosan lesz miről írni megint!

A versenyről készült szlovák beszámoló galériával (a google fordító egész jól bánik vele ;)
A képek egy része az itteni galériából származik, a fényképezést ezúton is köszi!

Búcsúajándék a szlovák mászóktól, KÖSZI!

Lényegbúcsú

Az elmúlt hosszú, írásmentes időszaknak  oka volt, de a legtöbb blogon olvasható kifogással ellentétben velem szerencsére jó dolgok történtek (Már majdnem egy hónapja házas vagyok!).  Sok élménnyel gazdagodtam, úgyhogy megint lesz mit olvasni.

A legénybúcsú megszervezése a többi fontosabbnak tűnő dolog mellett kevésbé tűnt életbevágónak, és nem is nagyon foglalkoztam vele, és azt gondoltam, hogy más sem (persze nem így volt). Sebtében, 4-5 nappal az utolsó lehetséges dátum előtt álltunk csak neki Gergővel összeszedni a társaságot a legkevésbé stílszerűen, egy fészbúk esemény meghirdetésével.

Nem szerettem volna kocsmatúrás-hülyefeladatos amerikai-majomkodós legénybúcsú részese lenni. Sem mint főszereplő, sem mint résztvevő. Így az esküvőt megelőző szombat reggel indultunk útnak Gyetva-Kalamárka felé, ami az egyik legkedvesebb mászóhelyemmé vált az első alkalommal mikor ott jártam.

A dolgok finoman szólva sem voltak túlszervezve, de hát kire építsen az ember, ha nem a barátaira. Minden sínen volt.

Mi a piros kocsival egy kicsit korábban indultunk, mert Jozsót Gödöllőn kellett összeszednünk, meg még pár dologért be kellett ugrani boltba Szlovákiában (senki nem fogja kitalálni, mi lehetett az amit inkább helyi forrásból szerettünk volna beszerezni ? :)

Az egyik útba eső tescoban ütemesen pakoltuk a söröket a bevásárlókocsiba, majd mikor én úgy éreztem, hogy elég lesz, Máté könyörgő tekintettel rám nézett, és szinte szó nélkül illesztett még egy tucat sört a többi tetejére, hogy biztos minden rendben legyen.

Nem sokkal később megérkeztünk a sziklákhoz. Nagyon reméltem, hogy ahogy engem korábban, úgy minden barátomat is le fogják nyűgözni a sziklák és az erdő különleges hangulata.

Megálltunk a szikla alatt és Tardos épp alkalmasnak érezte a pillanatot, hogy átadja a nekem felcímkézett, különleges-csodálatos szilvapálinkáját, de mivel mászás közben nem iszunk így gyorsan becsúsztattam a mászózsákom oldalzsebébe, ahonnan másodperceken belül kibillenve kb. 10-20 centinyi szabad zuhanás után a hihetetlenül erős ütés hatására az üveg talpa elvált, és az illatos nedű a kötélzsákba folyt...a szomorú percekre a kötelekből jövő pálinkaszag egész nap emlékeztetett.

Tardos az első vállalkozók egyike

Nekiálltunk mászni. Gyorsan beraktam egy kötelet felső biztosításra egy négyesbe. (azt azért tudni kell, hogy a kalamárkai, sőt talán a szlovákiai fokozatbesorolás nem teljesen olyan mint a magyar. Egy helyi négyesben simán jöhet valami meglepetés.) A beülőket cserélgetve mindenki kipróbálta mit tud, amíg JAnó és Máté nehezebb utakban küzdött. Nekem úgy tűnt hogy mindenki élvezte a mászást, tekintve főleg azt, hogy a szikláknál annyira hűvös volt, hogy mindenképp mászni kellett, hogy az ember ne fázzon.

Jozsót kivéve mindenki fázott, neki jó volt strandpapucsban is egész nap :)

Jozsó a strandon

Itt még nem a Crossfitről volt szó

Jeti nekílendül

A nap vége felé Gergő nekiállt egy szinte végig áthajló (mert itt ilyen is van :) ), szép vonalvezetésű, 20 méter körüli ötösnek, amin a felső biztosítás előnyeit kihasználva, biztatásomból erőt merítve jutott fel (szerintem az egyik legszebb ötös Kalamárkán).

Máté várja hogy helyzetbe hozzam magam az Ostreha strecha-ban

Itt éppen próbálom magam meggyőzni, hogy meg tudom akasztani a kunsztban az expresszt, Aztán persze kb egy percnyi bénázás után leestem

Aztán jöttek a barátok

És szépen kimásztam a biztatásnak köszönhetően

Nagyon szurkolnak

Máté a nagyon szép útjában

Máté még lazítás képpen lenyomott egy kemény 7-es körüli, igen szigorúnak tűnő utat, aztán befejezve a mászást szereztünk vizet, és lementünk a legelő szélén lévő szuper táborhelyre, gyors kaja után nekilátott mindenki annak amit jónak látott, slacklinet húztunk, fát gyűjtöttünk, hagymát aprítottunk, és már készült is a paprikás krumpli. Előkerültek a sörök is és a mászás komoly koncentrációját felváltotta a legénybúcsúkon elvárható kötetlen hangulat.

Slackline

Munkában a társaság jobbik fele

Sörök, bogrács

Jozsó a mindenkori szakács

Kisebb gondot okozott, hogy hogy a társaság fele erdészként erdész témákról a másik fele mászóként mászó témákról kezdett beszélni, ami aztán a társaság egyik felének időleges hallgatásához vezetett, de aztán jött a Crossfit, és a sehová sem vezető, de igen súlyos érveket felsorakoztató, edzéstervekről szóló eszmecsere. A beszélgetők többször is mondták, hogy mennyire unják a témát, aztán ugyanonnan folytatták  tovább :).
A társaság szépen felvette a tűz körül ücsörgő alakzatot. Elkészült a kiváló paprikáskrumpli is, a jóllakottság tovább lassította a társaságot.

Mint aki jól végezte a dolgát!

Szoki, JAnó  és a maradék

Lelassulva

 Tardos előzetesen készített egy kérdőívet, amiben olyan rendkívül fontos, Rékával kapcsolatos ismereteimről kellett számot adnom 30 kérdésen keresztül, mint hogy 

-mi volt az óvodai jele (a sajátomat sem tudom)

-melyik rajzfilm hercegnő lenne (amelyik sokat alszik :)

meg hogy mióta vagyunk együtt, dátum szerint (ő sem tudta Tardosnak megmondani :)

A téves válaszokat pálinkafogyasztással kellett kompenzálni, és annak ellenére hogy meglepő módon jól ment a dolog, azért egy fél órára elhallgattam az elfogyasztott szeszmennyiségnek hála.

Valamikor ez után történhetett, hogy Máté elunta az eseménytelenséget, és elővette a meggyborát, amit körülbelül másfél perc alatt belediktált a tűz körül álldigáló társaságba.

A meggybor alakít

alakul

Ez után a társaság hangulata még kötetlenebbé vált, az eseményeket a mellékelt videó elég hűen illusztrálja. A Gergőt is kirángattuk a sátorból aki próbált rendes sportoló módjára időben lefeküdni :D.

A tánchoz a fénytechnikát Gergő Solar storm 2000 lámpája szolgáltatta villogóra állítva.

Az ugrabugra egy óvatlan pillanatában Janó belefeküdt a tűzbe, leverve a sülő szalonnát Máté nyársáról, aki minden megjegyzés nélkül, szomorúan nézte az árván maradt hagymáját. Janónak sem kellett segítség, hogy kikerüljön a slamasztikából, a következményekkel csak másnap kezdett számolni

Jeti Máté és JAnó próbálják megbontani a piros autó strukturális konzisztenciáját

A kitartók

Reggel a társaság egyik fele az esti hőstettek felidézése után hazament. Janó és Máté még felment pár útra, mi meg Jetivel elmentünk boulderezni egy tömbhöz, amit éjszaka találtam Gergővel fagyűjtés közben. Itt mindenki le tudta kötni magát a hátralévő időben.

A kalamárkai kiruccanás után fáradtan, de nagyon vidáman értem haza, és bíztam benne, hogy a közelgő esküvőm is ugyanilyen jó hangulatú lesz.

Kalamárka

A hétvégén Kalamárkába ugrottunk ki Tamással és barátjával a salgótarjáni Gáborral. Azóta sem nagyon tudok másra gondolni! (Gyönyörű, mesés, csodálatos, hihetetlen jó, meg ilyenek!)

Az andezit sziklatornyok két csoportban helyezkednek el, a felső körbejárható, valamint a lenti, hosszan elhúzódó alakzatban. A két sziklacsoporton összesen több, mint 400 út található, szóval van miből válogatni. Az utakat a helyi mászóetika szabályainak megfelelően alulról nyitották, illetve nyitják, és nincsenek túl sűrűn nittelve. Mióta Mátééktól hallottam erről a helyről azóta szerettem volna kipróbálni itt magam.

Sikerült OS-elni, flashelni néhány nehezebb utat. 
A szebbek ezek voltak:

Balkon VI
Búrkova previsy VI+
Obrovská streha VII-
Vevericia cesta VI

Az utak jellegét úgy tudnám leírni, hogy bedőlős trükkös táblamászással indulsz, majd végül nagyfogásos áthajlóval, aztán kimászással fejezed be őket. Toprope mászáshoz már csak a közet durvasága miatt sem ideális a hely (Hála Istennek!). Tradben egyet másztam, de az sem volt az igazi, mert megakasztottam egy nittet, egyébként inkább a mennyiségre mentünk :).

Ott voltak Szlovákia leghíresebb mászó öregjei, olyan arcok akik a 60-as években kezdtek mászni (név szerint: Igor Koller, Alan Formanek, Peto Gresak, Jana Lihocka). Egy röpke köszönés erejéig találkoztunk  Herceg Gáborral is.

Gábor az első útban elszántan biztosítja Tamást

még elszántabban

majd csere, az ilyen "jöttmentek" felé, mint én, csak később ébredt bizalom :)

A falon Igor Koller, biztosítja Peto Gresak

Gábor, az általa nagyon tisztelt Alan Formanekkel

A "nagyon arcok" Jana Lichocká, Peto Gresak, Igor Koller, Gulyás Gábor, Alan Formanek.
Érdemes Koller úr mászógatyájára vetni egy pillantást, példás egy darab!

Gábor az Obrovska strehá VII-- tetőáthajlásában

Aztán én következtem :)

Tamás egy egyszerűbb útban

az alsó sziklacsoport falai mellett