Annak ellenére, hogy a sziklamászással már jóval régebben
közelebbi ismeretséget kötöttem, az első több kötélhosszas utat csak idén
tavasszal az után másztam meg, hogy az alapfokú tanfolyam után a MAHOE a tagjai
közé fogadott. (Számomra az is itt tisztult le, hogy a sziklamászás eredendően
hegymászás. A max. 30 méteres sport utak világában sosem jutott eszembe hogy a
függőleges méterek megtételével én most valójában hegyet másznék (mert nem is!)).
A Grazer Bergland-i mászás elég könnyed és élményteli ízelítő volt a több
kötélhosszas mászásban rejlő lehetőségek megneszelésére. A nyaram úgy telt el,
hogy nem volt lehetőségem több hosszú utat mászni, viszont elmélyedhettem a
tanfolyam után beszerzett közteseim (ékek, friendek stb...) használatában, egyre inkább forgatva a
fejemben valami igazán alpin jellegű út megmászását.
 |
| Megálló az Alacsony-Tátrában |
A cél a Tátra volt, de tartottam tőle mivel sokat hallottam a
szeszélyes időjárásától és tisztában voltam a magashegyi tapasztalataim
hiányából eredő kockázatokkal is :) (rövidebben nem akartam, hogy egy
vihar szedjen le a falról). Ezért úgy gondoltam, hogy valakihez csapódva
tenném meg az első tátrai lépéseket. Erre Bálintot szemeltem ki, mint a
hivatásos Tátra-mániást. Időmilliomos barátomat, a low budget
kalandozás szakértőjét Janót könnyedén rávettem a kiruccanásra. Végül a
Mátéval és Bálinttal a közös Tátrai élmény egy bivakolásban merült ki,
mivel ők másnap hazajöttek. Arra viszont elég volt, hogy felszedjünk pár
hasznos infót. (Felmenet, lejövet,fotó az utunkról (mert a topo otthon
maradt...) megmutatták a luxus bivakot, és ránk hagytak némi kaját :)
A tátrai menetre októberre elég bátornak éreztük magunkat (mert ugye
tapasztaltnak nem:). Indulás előtt próbáltam minél több információt
összeharácsolni. Sok végiggondolni való volt.
Mit másszunk? (Kösz a segítséget!)
Ki milyen útvonalon megy a Tátrába, vonattal vagy autóval?
Hol lehet hagyni a kocsit több napra?
Hogyan találjuk meg a többieket, (a Nagy-Tarpataki völgyben van térerő, úgyhogy könnyen)
A szokásos kaja kérdés, mennyit, mit eszek, mit iszok (mindent megittunk ami tisztának és folyósnak tűnt) stb.
Aztán eljött az indulás napja. Szegény Janó meg kapkodhatott, mert
írtam neki egy sms-t, hogy felőlem pár órával korábban is indulhatunk,
mint amit megbeszéltünk.
Az út kb. 5 órát vett igénybe. Mikor
este fél hat körül odaértünk a parkoló őr már túl volt az aznapi
műszakon, így sajnos nem tudott tájékoztatni a parkolás díjáról. (el is
döntöttük, hogy visszafelé is este kellene jönni, amúgy, ha jól tudom 3
euró a parkolás/nap)
Összemotyóztunk és elindultunk felfelé a
szolidnak nem mondható méretű hátizsákjainkkal. Az út egy kis
elkeveréssel együtt kb. 2,5 órát vett igénybe addig a pontig, ahol a
bivakot sejtettük. Sajnos félreértelmeztem Máté SMS-ét így ahelyett,
hogy az út bal oldalán kerestük volna, elindultunk fel a völgy jobb
oldalán egy gyanús tömb felé. Ezzel beszívtunk vagy 150 méter szintet
egy jó kőfolyáson oda-vissza, aztán lefelé finomítottunk egy kicsit a
törpefenyő átkelési technikánkon is. Mire visszaértünk a völgybe már jól
elfáradtam. Nem sokkal később megláttuk a srácok fejlámpáinak fényét,
és némi bénázás után megtaláltuk egymást a 6-15 méteres sziklatömbök
között. Mindenki elhelyezkedett, rákezdtünk a szokásos evés-ivás, jól
mulatás programra. Közben szóba került a másnapi útitervünk, aztán
elaludtam.
 |
| A luxus bivak |
 |
| Napfelkelte az "ablakból" |
Másnap
reggel egy kicsit több időt töltöttünk a pakolással, mint kellett
volna, de így is időben a fal alá értünk, útközben megálltunk néhány
tengerszemnél, meg összehaverkodtunk a helyi zergékkel. A fal
beszállását könnyen megtaláltuk. Bele is vágtunk az első könnyebb
hosszba, amit Janó „szólózott ki” (nem kellett bele nagyon köztes)
 |
| Örülünk, hogy látjuk a célt |
 |
| Zerge úrék, kb 10 méterre tőlönk, (a kép egy 28mm ekv, objektívvel készült!) |
 |
| elmentünk néhány befagyott tengerszem mellett |
 |
| Vettünk vizet is |
 |
| érdekes "tűsre fagyott" jég az ösvényen |
Az első hossz után rögtön el is csábultam kicsit a rossz irányba,
de aztán sikeresen vissza traverzáltam az útba, annyi hátránya volt az
általam bemutatott gyakorlatnak, hogy a kötél nem nagyon akart jönni. A
3. kötélhosszt megint az útban másztunk, aztán jött a „kulcshossz”
elvileg V- -ért. Ebben a kötélhosszban két klasszikus hibát követtem el:
az első az volt, hogy elcsábultam a mély bevágásban lévő repedés felé,
ahelyett, hogy kimásztam volna a jóval stabilabb kőzetű táblára. A
másik, hogy egy köztest nem hosszabbítottam ki kellőképp, így az a
karabineren, és egy felette lévő tömbön frankón megtört. A második hibám
csak súlyosbította az elsőt, sok fogás mozgott, ráadásul a rossz kőzet
miatt nem is volt nagyon mit betenni...(nem baj mert így maradt cucc a
standra), a kötél olyan nehezen jött, hogy teljes erőmből kellett
húznom. A végén még egy kis kéménytechnikából áthajlásmászásba váltás is
volt. Felette gyorsan csináltam egy igen kényelmetlen standot egy
friendből egy tricamből, meg egy hármas ékből. A standolás utáni
kötélfelhúzás lett számomra az út egyik legerősebb emléke. Lehet, hogy
így egy kicsit nehezebb is volt ez a hossz, mintha követtem volna a
leírást. Janó jött a következő hosszal, amit az ordibálásomtól megijedve
hátizsákkal a hátán rohamtempóban teljesített. A standom felett kb. 20
méterrel volt egy luxus standhely, és itt épített egy újabb standot,
mert meg akart menteni a további szívástól a fos standban. (ez a
kéménysor a topo-n az úttól jobbra.) Ezután tovább folytatódott tovább a
csiki-csuki, mert én is egy rövid kötélhossz után standoltam, mivel úgy
tűnt, hogy egy darabig traverzálni fogunk. Janó megérkezett és a
következő könnyebb, ám hóval-jéggel tarkított szakaszon elvitt vagy 50
méter kötelet.
 |
| Itt már tévúton jártam, de még örülök magamnak :) |
 |
| JAnó "csúcsra járatja a testét" |
 |
| végül is felértünk! |
 |
| Klasszikus tátrai tájkép zergékkel |
Mikor
felértem gyönyörű panoráma tárult a szemem elé, a Vöröstorony-csúcs
egyik mellékgerincén találtam magam: Janó elég festői helyet választott
:)
Innen egy kitett gerincen való áthaladás után szinkronban
folytattuk az utunkat a csúcsig. Lejövet a Vöröstorony-hágó felé még egy
kellemes max. 3-as körüli, itt-ott havas lemászással visszaértünk a
hegy alá, aztán lecaplattunk a bivakunkhoz.
Másnap reggel nem
éreztem magam túl jól, így nem vágytam igazán arra, hogy aznap is
beszálljak egy útba, de Janó lelkesedése, és az hogy „azért mégsem
feküdhetek egész nap a bivakban” (lehet ment volna :) rávett, hogy
összeszedjem magam.
Aznap az idő nem tűnt olyan
kifogástalannak, alattunk a Poprád körüli síkságból semmit sem lehetett
látni a köd miatt, és a felhők sem voltak túl bíztatók. A Rabló-házba
bekérdeztünk, hogy milyen lesz az idő. „all day sunny” hangzott a
megnyugtató válasz.
Mire felértünk a beszálláshoz már megcsapta
az első felhő hideg párája az arcunkat, ráadásul valami helyi erő is
biztosított szólóban nyomta az utat a második kh. vége felé, de végül
úgy döntöttünk, hogy belevágunk a Motyka-útba. Janó beszállt az első
hosszba, és miután gyorsan felszaladt a hossz lankás első felén szépen
mászott tovább a repedésben (sajnos, mint később rájöttünk ezt ahelyett
tette, hogy kiment volna a madáritató mélységű fogásokkal megrakott bal
oldali táblára. Végül úgy járt, hogy az egyre meredekebb repedésben
kellett magát felküzdenie, ami egy kisebb plafonba torkollott. A
nehézsége hatos biztos megvolt, a szuszogásán hallatszott, hogy nagyon
élvezi a dolgot. A nehéz traverz után elérte a két ragasztott nittből
álló bombabiztos standot, és én utána másztam. Mire felértem teljesen
egyértelművé vált, hogy nem vagyok az út teljesítéséhez megfelelő
állapotban. Kezdtem belázasodni, és a tegnapi kényelmetlen standot is
megsínylette a lábam. Az ereszkedés mellett döntöttünk, Janó ereszkedett
másodjára, én meg azzal győzködtem (vagy 5ször elmondtam), hogy az
egyik kötélgyűrűmmel kösse össze a két pontot (hagyja is ott), és úgy
ereszkedjen, (végiggondolva ennek semmi haszna, értelme nem lett volna).
Ettől Janó egy kicsit paprikás hangulatba került, és a további fárasztó
tevékenységem sem javított a hangulaton.
 |
| Janón jobban látszik a lelkesedés :) |
|
 |
| JAnó ereszkedik az első kötélhosszból |
 |
| Így nézett ki a völgy, ezt annyira nem éreztük stabil időnek... |
Gondoltuk, ha már nem
mászunk, akkor még szaladjunk le a Téry házhoz, meg vissza. Mire a
láncos rész aljához értem már nagyon szarul voltam, úgyhogy vissza
kellett fordulnunk. Ahogy a bivak felé gyalogoltunk egyre rosszabbul
lettem. A lázam miatt úgy döntöttünk, hogy nem lenne jó ötlet még egy
éjszakát ott tölteni. Rohamtempóban összepakoltunk, és ha Janó nincs,
akkor biztos, hogy otthagyom a bakancsomat az egyik üregben, ahová akkor
hajítottam, mikor felérve konstatáltam, hogy mindkét sarkamat rendesen
feltörte. Kezdetét vette a számomra nagyon keserves levonulás. A végén
már csak arra koncentráltam, hogy az egyik lábam sikeresen a másik elé
tegyem, Janó türelmesen kullogott előttem-mögöttem.
 |
| Tátrai teherhordó a völgy bejáratától 2-3 óra az út a Rabló házig |
Mire Pestre érünk már alig bírtam járni a láztól.
Nagy élmény volt számomra ez a kiruccanás (és a „kaland faktora” is megfelelt, megkaptam a kellő mértékű szenvedést :D )
Köszönjük mindenkinek a segítséget!
Pali
A mászásról készült képeket Janó galériájában, és megjegyzéseivel
itt éritek el.
Az utak topoja pedig itt:
Klasszikus,
Motyka
A túra tanulságai címszavakban (nem fogok újat mondani):
Ne vigyél fel magaddal 4 sört, régi mászócipőt pluszba, és más felesleges szarokat sem.
2013.11.20