Sárkány hátán

Ősszel kiugrottunk a MAHOE őszi tátrai hétvégéjére, amit Dékány Máté szervezett.
Ez volt az első ízig vérig a rapidkaland koncepciónak megfelelő túrám:

Pénteken megkaptam az eltáv engedélyt, szombaton kimentünk, este sör, reggel 4-kor kelés.
 Magyaros-parasztosban még csörögtünk egy kicsit a Poprádi ház folyosóján, aztán elindultunk az Omladék-völgy felé. Fél hétkor már a fal alatt tobzódtunk az első napsugarakat várva.

A Koncsiszta, a Rétnyereg-hágó és a Tupa a Sárkány-fal felől

A terv az volt, hogy a Teoretická mechanika (V+/A0, RP 6)  és a  Puškášova cesta (VI,A1, RP6+)  keverékét lenyomjuk, felfűzve három hatos hosszt tekintettel arra, hogy a legjobb reményeink szerint is csak a korai órákban úszhattuk meg az esőt. Fel is pattantunk a Sárkány hátára, hogy pikkelyei között megtaláljuk a legjobb repkókat.

A Sárkány hátán Petivel

Aztán jött a kellemetlen felismerés:
- Nincs túl meleg.
Erről mindig hajlamos vagyok megfeledkezni egy jól megpörgetett beszállás után.

Az ujjrepedések mászásánál pedig nem annyira rossz, ha az ember érzi az ujjait. Hát ebben itt nem nagyon volt részünk. Nincs is annál szebb, amikor teljes bizalmatlansággal  próbálod begyömöszölni az érzéketlen virslivé vált ujjaid a repedésbe, és még a negyedik gyömöszölés után sem mersz beleállni a kunsztba :)

Amíg csak Peti mászott addig nagy szakértelemmel drukkoltam, aztán én is az ő sorsára jutottam:
Virslik, tömködés, bizonytalankodás.
Egy pillanatra talán Huberék is eszembe jutottak

De szépen lassan felengedett a fal és felengedtek a tagjaink is.
Amikor megkaptam a kötélhosszom, szépen elkezdtem kotorni felfelé, ment is egészen addig, míg találtam konkrét lépéseket. Persze utána is volt mit lépni, de konkrétumokról már nem volt szó. Az én kisbabákhoz szokott lelkemnek meg hirtelen nagy meglepetés volt ez a pszihéskedés. Sikítva álltam rá, az "épphogy elégjó" reibunglépésre, mert ugye:

- Tartani fog az!

Tartott. Én is magamhoz tértem, gyorsan úgy tettem mint egy profi. Aztán készült kép, kígyóztunk tovább.

Futópálya, csak a lejtőszög nem volt jó :D

Peti egy másik komolyabb áthajlóban, amíg eljutni nehezebb volt, mint átmászni rajta

Felértünk, integettünk Peliéknek (jav.: Csapajewéknek), akik a faltól balra mászták a Sárkánytavi-torony déli gerincét, ami szépnek tűnt távolról.

Bár már lógott az eső lába, még leszaladtunk a fal aljába és belekezdtünk a Bravo Mozartba (RP:7+) de aztán eleredt az eső. Az első kötélhossz után ereszkedtünk is, hogy aztán az süllyedő felhőalappal együtt lehúzódjunk a házig. Rendeltünk egy brindzové haluskit, legurítottunk egy Kofolát, a vacsorát meg már otthon ettük Budapesten.

Észrevettétek, hogy Petinek olyan sisakja van, mint régen Will Gaddnek, meg Honnoldnak?
MENŐ

UPGRADE:
Kiderült, hogy nem is Peliék, hanem Csapajew volt a gerincmászós társaság tapasztalt tagja.
Köszi Mile Máté!
Ja és kaptunk egy képet is pluszba:

Voltak körülmények

Vannak elmaradásaim, ez is egy két hónapos történet lesz:
Gerivel szilveszter másnapján indultunk, hogy másznaposak is legyünk. Nem voltak nagyratörő céljaink.Eleinte úgy volt, hogy Bálinttal és Mátéval töltjük ezt a két napot, de miután ők a mászást kombinálták a túlélőtúrázással, úgy érezték, hogy már elég volt a Tátrából. Szegény Máté szilveszter éjszaka tőlem is próbált segítséget kérni, de akkor már egy másik dimenzióban mozogtam :), Szerencsére nem történt semmi olyan, ami miatt később komolyabb bűntudatom lehetett volna...
Geri és Emi akkor még várták a babájukat, Csongort így még elengedték egy kicsit kirándulni. Az újabb MAHOE babához ez úton is gratulálok!

Könnyed mászásokat igényeltünk mindketten, úgyhogy semmi ijesztőre nem emeltük a tekintetünket. Első nap a Zlab nevű (II) utat másztuk kicsit kellemetlen szeles-szürkés időben, de nagyon szuper hóviszonyok között. Szilveszterig alig esett hó a Tátrában, ami pedig volt, az kifogástalan állagúra fagyott. Szinte csak a hágóvas frontfogai kaptak bele, és szépen nyikorgott, mikor az ember továbblendült felfelé. Nem is kötöttünk össze. Időnként bevártuk egymást, én pedig közben a fényképezőm videókészítési módját próbáltam működésre bírni, több-kevesebb sikerrel.
Ráadásul a én is felültem a loopvideo-passzátszelére!

Geri jön fel! 

Mikor felértünk a gerincre a Tátra lábánál már gyülekeztek a felhők és nagyon felerősödött a szél. Ahogy a  Lucne sedlo (Rét-nyereg) felé vettük az irányt, néha szinte felkapott minket a szél, de a nagy lapályon nagyon élveztem a dolgot!

Gergőtől, az öcsémtől kaptam karácsonyra!

Aztán, ahogy elállt a szél sajnos eleredt az eső, ami átáztatta a havat is, így a leromlott körülmények miatt ereszkedésre kényszerültünk a Jeges-tó (L'adové pleso) katlanjába vezető egyik meredekebb szakaszon. A tó jegén átvágva, addigra gatyáig ázva, de elégedetten battyogtunk le a Poprád tavi házba.

Geri, csúcscsoki, gonosz felhők!

Nagyon keményen ereszkedünk!

há' van ilyen Maóni?

Másnap reggel jelentősen hidegebb és szelesebb időre ébredtünk. Eleinte a szobában lévő északi falas tekintetű lengyel srác is el volt bizonytalanodva, hogy beszálljanak-e valamibe, pedig a megelőző pár napban a Jégvölgyi-csúcsra (L'adovi stít) másztak valami komolyabb utat (a sztorizás során skótos körülményeket emlegetett :)). A Tupára  egy barátját kísérte, mesterként első téli mászásán. (a link alatt az egyik kedvencem Pókmajomtól. Itt a többi: KÖTELEZŐ OLVASMÁNY!)
Miután eleget bámultuk az ablakból a szar időt, fogtuk és elindultunk mászni, lesz, ami lesz.
A széltől kicsit védettebb, mély Zlabom kuloárra (III) esett a választásunk. Az éjszakai havazás miatt néhol mély porhóban kapaszkodtunk felfelé, míg utunkat nem állta az út kulcsrésze, ami egy villa elágazás jobb ágában várt ránk. Itt vagy egy órát próbálkoztunk, de egyikünk sem volt elég tökös ahhoz, hogy a biztosíthatatlan bevágáson felkapaszkodjon. Standot bontottunk, és úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk a villa bal ágát. Végül az ág mellékágába felmászva kúsztunk előre vagy 25 métert, míg el nem értem egy olyan részt, ahol az addig éllel rendelkező tábla belesimult a falba, lehetőséget adva ezzel arra, hogy egy hibás lépéssel 150 méteres csúszdázást nyerhessen magának az elővigyázatlan hegymászó.
Innen hamar visszahátráltam és Geritől kértem egy kötélvéget, így felbátorodva álltam neki újra a felfedezésnek. Volt egy szakasz ahol szabályosan olyan érzésem volt, mintha áthajlanának a fűpárkányok!
Ezen túljutva kimásztam a borda élére, mivel az volt a célunk, hogy a szomszédos Culka-Weincziller (III) útba jussunk át. Mire annak az egyébként igen tetszetős kulcsrészéhez értünk, ami egy beszorult tömb alatt halad át, elkezdett sötétedni, így ereszkedésre kényszerültünk.

Még vidáman kocogunk felfelé

Útelágazódáshoz érkeztünk, de nem nehéz a választás (vagy mégis?)

Két 60-as hosszal újra a kuloárban voltunk (jól hangzik, de a kötél természetesen fennakadt, úgyhogy vagy 30 métert vissza kellett érte mászni az első ereszkedésben :) Tehát egy kellemes ereszkedés után gatyaféken hamar a hegy lábánál voltunk. Miközben ott vártam Gerire, arra lettem figyelmes hogy feljebb a völgyben valaki egy hihetetlen fényerejű lámpával világítja meg a Rumanov-csúcs falait (igen gyakorlatilag az egész hegyoldalt!), amire a gerincről kisebb fények pislogtak vissza. Mint kiderült pár hegymászó új út nyitása közben komoly bajba került az előző esti ónos eső miatt.

fények a tátrai éjszakában

Hazafelé már szakadó hóban küzdöttünk, de hála Geri csúcstechnikás kocsijának (az abc összes betűjét tudja: abs, esp, asr), komolyabb baj nélkül 7,5 óra alatt hazaértünk .

Egyre inkább várom azt az időt, amikor a téli mászásaim során elég tapasztalatot gyűjtök ahhoz, hogy a "ne csak szívni járjak" a Tátrába.

Gearhead rovat:

Ilyen fűszögük volt a lengyel srácoknak, ha jól emlékszem azt mondták, hogy valami Lucas csinálta.

meg ilyen kalauzuk, ha valaki szereti a kezében fogni a tatry.nfo.sk-t :)
A téli és nyári cuccok egyaránt benne vannak, és kb 20 euro darabja (keleti és nyugati rész)

27-esek klubja

Mátéval a Tupa csúcsrúdjánál

Veszélyesen kezdtem ezt a veszélyes évet :D
Jimmy Hendrix, Curt Cobain, Janis Joplin, Jim Morrison, Jean-Michel Basquiat, Amy Winehouse után én is megkezdtem a 27. évemet. A véletlenek egybeesésének köszönhetően éppen a születésnapomon került sor az első téli magashegyi mászásomra. Dékány Mátéval már egy ideje tervezgettük, hogy mászni kellene a Tátrában valamit, ami nekem, mint kezdőnek, és neki, mint haladónak is megfelel. Olyat, amiben senki nem feszegeti a határait :) Aztán kiderült, hogy mégis feszegettük a határokat, de a veszélyt elkerülve.
Máté, aki saját bevallása szerint is enyhe tatry.nfo.sk függőséggel rendelkezik ki is választott nekünk két utat a Tupán: első napra a II-es nehézségű Banán-t, „hogy szokjam”, másnapra pedig a kicsit több kihívást tartogató Gálfy-Andrási pillért a Banántól kicsit balra.

A péntek éjszakát a hagyományoknak megfelelően a Poprád-tavi elektricska megállóban töltöttük, majd másnap a hálózsákokat a kocsiban hagyva felsiettünk a Poprád-tavi házba. Tartottunk egy gyors slószolást, aztán mentünk is tovább a Banán beszállásához. Egy kellemesnek nem igazán nevezhető hótaposás árán elértük a beszállást a banán pillérének jobb oldalán. Máté mászott elől az első hosszban, sőt az azt követő néhány másikban is, mert nekem még szokni kellett a vasakat. Nem mondhatnám, hogy tempósan, de minden gond nélkül kapartunk felfelé, és elég hamar eljött a technikai kihívást rejtő első pár kötélhossz vége. Ezután monoton tapostuk a minden tartást nélkülöző porhavat. Egy idő után Máté elunta. Elértünk egy felszökést, amit ugyan meg is lehetett volna kerülni. De Máté ezt kérdezte:

-akarsz előlmászni?

Még jó, hogy akartam! Amúgy is csirke, aki nem vállalna egy előlmászást, ha a társa van olyan kedves, hogy felajánlja a lehetőséget. 

-Én itt felmennék, de ki is kerülheted,-mutatott egy kellemesebb kinézetű, néhány méteres kéményre.

Persze egyértelmű volt, hogy nekiindultam. Ahogy egyre feljebb jutottam, képzetlen lábaim alól elfogyott a lépés, és szépen korcogtattam a vasat a sziklán minden értelem nélkül (ez az érzés már a sziklamászásból megvolt). Közben repkedtek a jó tanácsok:

-Használd már a frontfogat!

-MONOPOINT B***G!

A felszökés megmászása elég hasznos volt, mert így legalább egy kicsit gyakorolhattam a lemászást is a másik oldalon. :) Aztán jött még egy 10-15 méteres szirt, aminek a biztosíthatósága hagyott némi kívánnivalót maga után. Másik oldalon stand, aztán megint jött a szinkron hótaposás.

Taposás

 Közben a köd egyre sűrűsödött. Egy idő után csak a gerinc vonalát, meg egymás sziluettjét látva tepertünk felfelé. Odáig javult a helyzet, hogy már 5 méterre sem láttunk el, így ragaszkodtunk az egyetlen viszonyítási pontunkhoz, a balról mellettünk futó gerichez. Az angol szaknyelvben azt hiszem ezt hívják whiteout-nak. Nekem inkább Knock Outnak érződött, ahogy a fehérségben a térérzékelésünknek teljes hiányában botorkáltunk felfelé, nagyon kimerültnek éreztük magunkat. Egyszer csak szembejött egy háromfős társaság, akikről kiderült, hogy a kabátjaik alatt excelsioros polók feszülnek. Hirtelen kitisztult az idő és tudatosult bennünk, hogy jóval túlmásztunk az Oszterva nyergen: 15 méterrel voltunk a Tupa csúcsa alatt. Így teljesült a kívánságom, és a hegy tetejét is megjártuk, bár nem a tervezett módon. Gyönyörű napsütésben és a pára(á)tlan kilátást bámulva jöttünk lefelé, már nem voltunk fáradtak többé, csodás érzés volt.

Lemenetben az Oszterva-nyereg felé az Excelsioros mászókkal

Este nagyobb magyar társaság verődött össze a ház kocsmájában.  Az Excelsior egy komoly, 8-10 fős delegációval képviseltette magát, a MAHOE sem szégyenkezhetett, mert mi is voltunk 4-en (Szabó Évi és Molnár Tibi is kint múlatta az időt), valamint később beugrott még Ondi Levente és Czifra Zoli is egy vacsora erejéig. Elég jól mulattunk főleg miután kiderült, hogy Jézy, az Exceliorból is aznap ünnepelte a születésnapját. Igazán örülök, hogy megismerkedhettem egy kicsit ezzel a sok új emberrel. (Bár azt hiszem, egyedül én voltam az új ember itt a téli Tátrában.)

Másnap reggel a Gálfy-Andrási pillér következett. A kutyagolás vége felé utolértünk egy lengyel partit, akik, mint kiderült szintén oda készültek. Ezért úgy döntöttünk, hogy a pillér másik oldalán megnézzük milyenek a lehetőségek. A néhol mellig érő hó egyértelművé tette, hogy a nézegelődés után vissza már nem megyünk. Találtunk egy szimpatikus fűcsomós párkányt, amiről egész szépen be lehetett szállni a falba. Itt összekötöttük magunkat, és Máté nekikezdett az első kötélhossz hosszadalmas mászásának. A standhelyet olyan ideálisan sikerült megválasztani, hogy a havat amit letakarított direktben megkaptam a nyakamba. Amikor már teljesen átfagytam elindulhattam felfelé.

Bevetésre várnak a srácok

Siettem, hogy ne fázzak annyira. Mire felértem, már nagyokat nyögtem, mert  a kezemben elindult a rendes keringés, kezdtem „érezni”.

Én következtem, egy rövid és izgalmas bal traverzzel, de amikor egy komplikáltabb részhez értem úgy gondoltam, hogy jobb, ha átadom a terepet Máténak. Számára is kihívást jelentett a következő hosszban egy rejbung táblára való fellépés, nyáron mászócipőben gyerekjáték lett volna, most viszont komoly akadály. Feljebb egy jó darabig csak a könnyebb felszökéseket kellett összekötögetni havas szakaszokon. Néhol a mélyebb hóban jót küzdöttem, és ha valahol kilógott egy-egy törpefenyő, akkor meggyűrűztem, más köztes ugyanis nem adódott. Az egyik komolyabb füves-sziklás-jeges felszökésnél tudtam kiásni egy repedést, amiben a hex egy kis kalapálásnak köszönhetően meg is találta a helyét :) – jól jött!

Máté az első hosszban

Nem sokkal később egy kilátástalannak tűnő bevágásól visszamászva standoltam egyet, és akkor már láttam is merre vezet a „jó” út: fel egy éppen eléggé tagolt kéményen, kimászással egy kellemes rejbungra, Máté legyűrte, aztán jött még pár trükkösebb szakasz a kötélhosszban. Amikor felértem felszedtük a kötelet, kb 10-15 métert magunk között hagyva szimultán másztunk tovább. Erre szükség is volt, mert időben jócskán megcsúsztunk. Szerencsére egy előttünk mászó, másik variánsból becsatlakozó, két nőből álló parti már taposott nyomot, így csak a tüdőnkön múlt, hogy milyen gyorsak vagyunk. Sípoltunk is rendesen!

Pózolj Tátra-csúccsal

Fent búcsúajándékként megmásztunk még egy könnyű,de szép felszökést, aztán összepakolva elindultunk lefelé. Kocsmában egy korsó Kofola, leszaladtunk a kocsiig, aztán dárenbézre dudorogtunk hazáig.

Mint később kiderült a Gálfy-Andrási pillér bal variánsát másztuk IV-es nehézségért.

2014.03.03