Köpüs-kő 2014

A trepnizést, vagyis mesterséges mászást tavaly próbálhattam ki először, amikor a MAHOE tagjaként a Huszár család szervezésében jónéhány egyesületi taggal együtt elmentünk a bükki Köpüs-köre.

Részemről az akkori próbálkozásokat talán a fájdalommal vegyes küzdelem jelzővel tudnám leginkább leírni.

2014-ben úgy alakultak a dolgok, hogy az egyesületi évzáró nem esett egy hétvégére a Trepnis találkozóval, melyet a HSZJSE minden évben megszervez, így a MAHOE-s társaság is képviseltette magát az eseményen (Árpi, Bence, Huszár Judit és Gyuszi, Máté, Szászfai Judit, Zs.), más egyesületek mászói mellett .Janót is sikerült meggyőznöm a trepnizés sportértékéről, így vele vágtunk neki a hétvége kihívásainak. Ő itt csinált ilyet életében először.

Mire leértünk a sziklához, addigra a végigvarrt utak mind foglaltak voltak, így egy csemegével kezdhetett: a Kínával (A2).

Janó lóg a Kína egyik kampójában

Itt már én élvezhetem a dolgot

A kampózós kezdés annyira bejött neki, hogy az egész hétvégén ezen a tömbön másztunk. Délután még felmentünk a Vagabungon (A1+) ami egy kicsit nagyobb áthajlóval kezdődik, de haladósabb, mint a Kína.

A naplementével egy időben az emberek is elkezdtek elfogyni a szikla alól, de azért mi még gyorsan másztunk egyet fejlámpával a bedőlő táblán, gyűrűsszögeken futó L. Sára úton (A1-0), ha már Janónak ezt szántuk bemelegítőnek :)

Janó az L. Sárában ánullázgat

Volt gyorsasági verseny is a Krízisben (V+/A1), de ezen mi nem vettünk részt. Nem éreztük úgy, hogy bármi keresnivalónk lenne arrafelé. Végül Máté két nagy tapasztalatú helyi közé beférkőzve lett második! (Azt mondta, sokat segített a drukkolás, meg a sok szakmai tanács)

A trepnis gyorsasági  férfi helyezettjei

A házban hozott anyagból álltunk neki a vacsorának, de szerencse a kinti tárcsás sütögetéshez mindenki annyi húst hozott, hogy később arra is rácápázhattunk : ) Köszi mindenkinek akinek ettem a kajájából!

Mahoe delegáció

Este előadásokat hallgathattunk meg. Először a Bükki NP képviseletében Barta Attila természetvédelmi őr tartott tájékozatót az észak magyarországi sziklamászó helyek engedélyezése körül kialakult helyzettel kapcsolatos természetvédelmi álláspontról. A téma problematikus volta miatt a fél órás előaadás a kérdésekkel együtt kb. másfél órára duzzadt. (Ennek egy külön bejegyzést szánok). Szimpatikus volt a mászókra nyitott hozzáállása, viszont erdőmérnökként egy kicsit nehezen vette be a gyomrom, amikor a mászóközönség előtt a gonosz erdészek szidásánál lyukadtunk ki körülbelül 12 perc után… Nem tettem szóvá, mert szerintem nem volt ott helye. 

Ezután Hímer Józsi tartott érdekes, látványos vetítést a kanadai jégmászó túrájáról. Egy biztos, ott aztán baromi nagy jegek vannak!

Utána Klein Dávid mesélt a Spar expedícióról, aminél én már eléggé fáradt voltam, ráadásul a radiátor is a hónom alá került, szóval részletes ismertetéssel nem szolgálhatok róla. Volt sok Garfield plüssfigura, meg némi cinizmus. Számomra Dávid abszolút kellemes meglepetés volt.

Az előadás végeztével Janót kirángattam, felvertük a sátrat és elborultunk, mint a krumpliszsák.

Másnapra a Motoremelős (VI/A2) volt a feladat, Janó ment bele először. Van az útban egy rázós rész, ahonnan állítólag kitört valami. Janó onnan vitorlázott is egyet. Végül két mikro ék összegzésével jutott tovább. És már várt is rá egy kellemes lekerekedett peremen kampózás, aztán a szabadmászós befejezés. Összességében jó pár órát vett igénybe a „mászás”, de az is lehet, hogy még többet. :D

Nekem már könnyű dolgom volt, mert Janó után bent maradtak a cuccok, de én is előre másztam. Ez a kipakolásnál okozott némi kellemetlenséget, de megérte, mert így a fenti kampózásánál évek óta nem tapasztalt rettegést élhettem át! Ebben nyilván szerepe volt a fáradtságnak is. Janó tanácsára peremen lévő két kis kiálló dudorra akasztottam egy-egy skyhookot, majd pedig a két létrát. Ahogy szépen lassan helyeztem át a testsúlyom, az egyik kampó „igazodott” egy kicsit. Ott elszakadt a cérna, és úgy elkezdtek remegni a lábaim, hogy alig tudtam úrrá lenni rajta. Hamar továbbtepertem a következő köztesig, de így is elég izgalomban volt részem!

Felérve a zúzmarás fák felett már a naplemente fényeitől volt kicsit színesebb a kékesfehér táj. Igazán szép kilátás nyílik azokról a sziklákról!

Naplemente után

Máté kampózik felfelé a Motoremelősben (A2)

Bence is nagy tehetségről adott számot! (Vagabung A1+)

Hímer Józsiék elől különböző vasakat, kötélgyűrűket teszteltek húzásra. Ezt igazán megnéztem volna, de éppen „folyamatban voltunk”, egyikünk a sziklával, a másik meg a vacogással küzdött a kötél két végén

Janó még mászott egy gyorsat a Rigorózus VII- -ban (természetesen trepnivel, kb A1 lehet).

Lement a nap, megvártuk Mátét, aki a hátsó tömbön mászta a Holdfogyatkozást (A2), vagy a Triumvirátust (A2). Neki a legnagyobb hőstette a Viktor útja környékén végrehajtott A3 körüli kísérlete volt. Vagy 5 órát töltött az útban…(hát ha egyszer élvezi miért ne csinálja :D)

Andy Kirkpatrick mondta az előadásában, hogy szemben a mai trendekkel ő inkább minél több időt szeret a falban tölteni. „Ha már egyszer élvezi, akkor hová siessen”. Biztos király lehet azokban az északi falakban a bivakolás :D. Erről Bálint és Máté újabb tapasztalatai is érdekesek lehetnek. ;)

Jól éreztem magam a hétvégén, és kellőképpen el is fáradtam. Köszönjük a szervezést!

A trepnizés továbbra sem a szívem csücske, de az ehhez kapcsolódó technikák ismeretének szükségessége vitathatatlan!

Itt van a HSzJSE által készített frankó videó az idei találkozóról

A mászóhelyről több információt a HSZJSE honlapján találtok.

Teszt: Kong resting FIFI

A trepnizés során kísérleteztem több-kevesebb sikerrel a kong állítható tökfifijével (resting FIFI) .

Ilyen hatos kötélgyűrűt fűztem bele, a boltiak szerint aramid magja van. A kampóra az van írva, hogy hetessel kell használni, de a mester az oldalán is a hatost javasolja a könnyebb állíthatóság érdekében. A hosszt megfelelően lehetett állítani, a madzag jól futott benne. Hosszabbra állításkor figyelni kell rá, hogy a kampót lapjával merőlegesen húzzuk. Behúzásnál pedig értelemszerűen ki kell terhelni belőle. 

Probléma volt, hogy a kötélgyűrű kicsit ellaposodott, ezért párszor „átugrott” ( a hosszúkás lyukban nem egymáson, hanem egymás mellett futnak a szálak). Ha ilyenkor terhelsz bele, akkor elkezd kiszaladni a kötél a kampóból, ezért kell csomó a végére! (vagy kettő :) ).

A másik probléma hogy az első nap végére lekapta a bőrt a kisujjamról, ezért szigorúan kesztyűben érdemes használni.

Nagyon nagy előnye, hogy az állítható hossza miatt szinte mindig be van akasztva, és nincs szükség annyi erőre a trepnizés során, karból csak pár másodpercig kell tartani magad.

Másik előny, hogy a trepni fokaiba nem kell akasztani, így azt nem roncsolja, hanem egyből mehet a köztes karabinerébe, és után a létrán felfelé haladva csak be kell húzogatni a megfelelő hosszra.

Nem vagyok egy nagy gépész, de a gyártástechnológián lehetne finomítani. A kampót szerintem ilyen „pogácsaszaggatóval” vágják ki lemezből, ezért a széle nincs lekerekítve kellőképpen, érdemes erre is egy kis energiát szentelni!

Én biztos, hogy továbbra is használni fogom, de még meg kell hozzá találni a megfelelő madzagot.

Ha valaki kedvet kapott egy ilyen használatához, akkor szívesen cserélek egyet klasszikus fifire (mert nekem kettő van).

Riport VOID-dal az E Zs portré készítőjével

Ennek a bejegyzésnek az ötlete még nyár végén született meg bennem. Gondoltam, hogy majd jól kitölti a téli és nyári szezon közti időszakot. Aztán úgy alakult, hogy az írást elhanyagoltam, nem volt rá annyi időm, lehetőségem. Remélem azért sokan fogjátok érdeklődéssel olvasni ezt és a következő bejegyzéseimet is.

Az alábbiakban olvashatjátok a VOID-dal készített riportot:

Szia!

Köszi, hogy belementél ebbe a "riportba"!

Szinte minden nap eltekerek a Filatori-gáti legál fal előtt ahol figyelem a napról-napra cserélődő rajzokat. Július közepe felé láttam meg a falon Erőss Zsolt portréját, ami nagy meglepetésként ért, mert eddig kb. Palvin Barbiról láttam ott rajzot, gondolom annak más volt a motiválója :). Biztos, hogy sokaknak okoztál örömet ezzel az alkotással.

Örülök, hogy sikerült másnak is örömet okozni. Ezt mindig jó hallani:)

Először egy kicsit rólad is kérdeznék:

A te rajzaidban más helyeken is szerepet kap a természet. Esetleg te is mászol hegyet? Vagy túrázol?

Nagyon szeretek túrázni, kirándulni mindenféle helyeken. Mászni nem mászok, bár volt egy rövid próbálkozásom mesterséges falon, de sajnos a munka és egyéb dolgok töltik ki az időm nagy részét és a mászás sajnos kiszorult ebből.

Mikortól a része az életednek az outdoor életstílus?

A szüleim szerettették meg velem. Kiskoromban sokat vittek kirándulni, túrázni itthon és külföldön is. A természet mindig is közel állt hozzám, ha nem a képzőművészetben találtam volna meg boldogságom, akkor most valószínű, hogy valamiféle biológus lennék.

Hogyan alakult ki nálad ez a kettősség? (Urban art és outdoor).

A kettősség magától jött. A városban alkotás is elég szerves része az életemnek, mondhatni szenvedélyem. A természet szeretete pedig, mint már említettem gyerekkorom óta bennem van. Sokszor úgy érzem, hogy ott több érték van, mint a város szürkeségében és ezt próbálom 'feloldani' a kis jelekkel, karakterekkel, amik talán másoknak is mosolyt csalnak az arcukra.

Akik ezt olvasni fogják, azok nincsenek képben a graffiti művészettel, illetve kultúrával. Ezzel kapcsolatban én a következőkre lennék kíváncsi:

Milyen technikákat alkalmaztál?

Mint minden 'graffitis' én is festékszóró spray-el kezdtem, ebből nőtte ki magát a sablon technika, amit ma is előszeretettel használok. Persze ecsettel és mindenféle hengerekkel is nagyon szeretek dolgozni... Tulajdonképpen nem a technika a lényeg, hanem a végeredmény. Az alkotás már gyerekkorom óta megvan, szóval nem kellett sokat tanakodni, hogy mivel szeretnék foglalkozni.

Ritkább dolog az ehhez hasonló nem öncélú, nem az alkotó hírnevét erősítő alkotás. Ettől függetlenül kultúrán belül jár érte az elismerés?

A graffitiben nem ritka az ilyesmi "memorial mural" Amerikában rendszeresen állítanak emléket ilyen formában az elhunyt barátaiknak, writereknek, MC-k-nek és bárkinek, akit érdemesnek tartanak rá.

Itthon nem jellemző, de volt pár hasonló munka (pl.: 'Taker' művésznevű srác Steve Jobs emlékfala vagy egy nemrég megjelent 'Fork' által festett 'TRIGZ' rest in peace murál)
Volt pár graffitis cimbora, akik megdicsérték, de az igazán keményvonalas writereknek biztos szúrja a szemét, hogy sablon és nem szabad kezes munka.

Igazából már rég nem az elismerésért festek, csak a saját örömömre.

Meddig lesz még kint a falon a két portré?

Szerintem még sokáig fent lesz. Egy vasajtón van, ami egy kicsit beljebb áll a faltól, így azt általában kihagyják a graffitisek, mert kicsi hely. Ezért is festettem oda, hogy minél tovább fent maradjon.

Úgy tudom, hogy Kiss Peti portréját nem te készítetted. Ismered az alkotóját?

Régóta benne vagyok ebben a körben és ismerem az alkotók nagy részét, de szerintem Kiss Péter portréját valószínű nem kimondottan graffitis/street artos ember csinálta. Szerintem egy barát vagy rokon lehetett, aki szerette volna őt is ott látni Erőss mellett.
Kiss Pétert azért nem festettem meg, mert nekem Erőss számított "példaképnek". Az ő eredményeit is elismerem és fejet hajtok önfeláldozó magatartása előtt, de Zsolt 10 db 8000-es hegyet mászott meg egyetlen magyarként.

Ezért sem írtam ki, hogy mettől meddig élt, meg "R.I.P." Én a teljesítménye előtt szerettem volna fejet hajtani, és nem a halálán keseregni. Eredetileg úgy terveztem, hogy azután festem meg, miután megmászta mind a 14-et. Sajnos nem így lett. Ezért kapott a kép fekete keretet és lett fekete-fehér.

Köszönöm a válaszokat és még sok ilyen színvonalas munkát kívánok!

void munkáiból többet találhattok a fészbúkon és a flickr-en

Ha a Kiss Peti portré készítője olvassa ezt, írjon! Őt is szívesen kikérdezném, ha nem áll ellen! :)

Kalamarkap 2014

Már megint Kalamárka.
Mintha mondtam volna már, hogy ezzel a hellyel nem lehet betelni. Mikor először másztunk itt akkor mesélt Gábor a versenyről, én pedig a hellyel együtt ezt sem tudtam kiverni a fejemből, nem volt választás: ott kellett lenni!

A KalamarKAP nagy hagyományra tekint vissza, olyasmi, mint nálunk az Aggtelek kupa. Úgy tudom, hogy a 70-es évektől szerveznek versenyeket Lezecky marathon néven itt Kalamárkán. Akkoriban nyitotta a világ egyik legnehezebb útját, az Antigravitáciát itt Igor Koller. Említésre méltó még, hogy állítólag mi voltunk az első magyar résztvevők a verseny történetében.
UTÓLAG SZERKESZTVE: Kovács István észrevétele szerint: Kalamárkán korábban is voltak versenyek, az egyik elsőn 1983-ban két magyar is indult: Hímer József és Újvári Lajos.

Természetesen JAnót, mint ügyeletes kompetítort nem volt nehéz rávenni a mókára, ahogy Mátét sem.
Amikor megtudtuk, hogy a nevezési díj csak 2 euró és ez magában foglal egy korsó sört, meg egy tál gulyást, akkor már nem volt több kérdésünk. A versenyen kötélpartikban lehet indulni, és az értékelés is összesítve történik, így csak ez az egy probléma maradt:

Ki lesz Máté párja?

Első körben Bálintra gondoltunk, de aztán a munkakezdése körüli bizonytalanságok miatt nem mert igent mondani az akcióra. Szinte minden lehetséges úton megpróbáltunk találni valakit, de sajnos némi remény felcsillanása után mindig eredménytelenül zárultak a kísérletek.
De Máté bátor HAMF-osként mindent feltett egy lapra és kijött egyedül, lesz ami lesz!
A verseny reggelén lesétáltunk hármasban a regisztrációhoz, JAnóval átvettük a versenylapunkat, amin az utak listája és a hozzá tartozó pontozás volt. (Itt a tavalyi, majd ha lesz idei akkor cserélem).
Látható hogy minden út teljesítése egyedileg kerül pontozásra, valamint a teljesítés módját is figyelembe veszik. (Az AF =út megmászása eséssel.) Mindig van a listában pár clean út is. A mostaniakat megnézve egyet sem próbáltunk meg, jellemzően igen nagy eséseket kockáztatva lehet megmászni őket.

Szóval ott tartottam, hogy:
Időben lesétáltunk, abban bízva, hogy Máténak sikerül társat szerezni.  Ahogy érkeztek az emberek a rajthoz folyamatosan számolgattuk, hogy  mindenki párosával érkezik-e. Nagy csillogó szemeket meresztettünk rájuk, hogy légyszi' legyél a barátunk párja.

Nem úgy tűnt, hogy összejön.

Aztán a rajt időpontja előtt 3 perccel libbent elő egy kedves lány, aki felajánlotta, hogy elindul Mátéval. Mint később kiderült a tavalyi győztes parti egyik elemének a párja.
Minden sínen volt!

Martina, Máté mászótársa

Eddig nem mondtam, hogy miért kell rajtolni:

A verseny egy könnyed bemelegítő futással indul:
1,7 kilométer 215 méter emelkedéssel.
Az eredeti elképzelés az lehetett, hogy az alpesi mászás körülményeit szimulálják vele egy kicsit. Szerintem sikerült :)

A rajtot - az ünnepélyességet jelzendő- egy pezsgősüveg pukkanása jelezte. Megindult a mezőny. JAnó az első sorba helyezkedett, mert jó atléta módjára ki akart maradni a kezdeti lökdösődésből. Én maradtam a tömegben, folyamatos tempóban akartam futni, és arra számítottam, hogy a kapkodókat majd a tömeg fellazulása után fogom szépen elhagyni.
A futást beülőben, azon 4 expresszel kell teljesíteni. Az expresszekre a "helyi medvék elijesztése miatt van szükség".
Mindenesetre nagyon hangulatos a sok emberen csilingelő-csörömpülő karabinerek hangja.

A meredek emelkedő hamar szétszakította a társaságot. Janó egy kilencvenesévek-kinézetű farmergatyás srác nyomában loholt, azt várva mikor dől be az árokba (aztán persze ő nyert :). Én egy darabig Mátéval futottam, majd a tempómat tartva egy másik mászóval összeverődve toltuk a métereket, miközben szépen fogytak előlünk az emberek.
Úgy terveztük, hogy megnyomjuk a futást, mert mászni, ugye nem tudunk annyira :)
Janó későn kezdett a sprintbe, úgyhogy a végül a második helyen ért célba. Rám sem kellett sokat várni, tizedikként értem be a 84 fős mezőnyből.

tüdőfájdalom (még félút előtt)

JAnó befut

Élelmes magyarok

Máté is frissülne már  >:-I

A befutóban igazi meglepetés volt, hogy teával, banánnal és egy nápolyival fogadtak.
Ahogy szaporodott a nép a célban, úgy vált egyre folyamatosabbá a köhögés: brutálisan megszaggatta a tüdőnket a komoly szintemelkedés. A nap folyamán mászás közben is folyamatosan lehetett hallani a harákolást.

Amikor kicsit összeszedtük magunkat, elindultunk a felső szikla felé. Az volt a stratégiánk, hogy folyamatosan haladva sorra vesszük a  mászhatónak tűnő utakat, és megpróbálunk körbeérni a rendelkezésre álló 6 óra alatt.
A kalamárkai mászás pszichésen is komoly igénybevételt jelent (sokszor 3nitt 20 méteren), így nem igen lehet kapkodni.
Az  teljesítésnél plusz 5 pontot ér , ha nem használunk ziát (egy helyi IV-es megmászása is 5p). Ez egy könnyebb út esetében nem nagy probléma, így mi lelkesen gyűjtögettük a zia-pontokat is:)
Itt még a régi szlovák besorolás szerint skálázták az utak nehézségét:
Akkoriban a VIos nehézség volt az "emberi teljesítőképesség határa". Ennek következtében az ember könnyű fokozatokban is igazi csemegékkel találkozhat, és egy IV-esen sem mész fel kéz nélkül :).

Ez van, ha az eredetitől kicsit jobbra próbálnál beszállni egy V+-ba :)

Mentorunk Gábor, és a kofola,ami erőt ad

Máté eresztődik, Martina elbújt

Volt olyan V+ út aminek a kezdő boulderét (!!!) nem tudtam megmászni. (Mondjuk ez már a verseny vége felé történt).
A legnehezebb útjaink VI+ nehézségűek voltak.
Végül 31 utat másztunk összesen, Janó 16-ot (ami igazából 17, mivel az általam nem teljesítettet újra mászta az expresszek miatt.) én pedig 15-öt.
Egy kicsit alul méreteztük a kajamennyiséget, (2l kofola, 4 műzliszelet, meg 1,5l víz) de Gábor időben feltűnt és adott nekünk egy camembert sajtos szendvicset, meg vizet is. Ennek ellenére az utolsó néhány utat görcshatáron és azon túl másztuk. Az utolsó előtti útban úgy beállt az egész karom, hogy csak vállból rángatózva tudtam kiegyenesíteni, de így volt igazi kihívás a mászás!

célfotó

Ő még Máté szívét is meglágyítja

A verseny után természetesen a sörrel kezdtünk, a gulyás még ráért :)
Igazán tetszett a verseny szellemisége,számomra teljesen visszaadta azt amit a sziklamászásban szeretek:
A közösséget, valamint a saját mentális és fizikai határaink feszegetését.
Külön kategória van az öreg farkasoknak (együttes életkor 100+), a vegyes és a lány párosoknak, így mindenki méltó versenytársat találhat magának.
Mi végül összesítettben kilencedikek, a férfi mezőnyben pedig hetedikek lettünk.

Óriási élmény volt a részvétel, remélem jövőre is ott lehetünk, és talán az idei tapasztalatokat hasznosítva jobb eredménnyel fejezhetjük be a versenyt! (a cél, hogy legalább olyan jól másszunk, mint ahogy futunk :)
 Az este is igen jól telt, volt hegymászó vetítés, utána pedig egy helyi gitárzenekar muzsikájára táncolhattunk. A hangulat fokozódására jelentős hatással volt a helyi főzésű sör is amit 50 centért mértek, főleg hogy a rendeléseinket rendszeresen további ingyen sörökkel egészítették ki. :)
Sajnos az esti program során valami történt a bokámmal, úgyhogy most nem a mászásé, hanem a sántikálásé a főszerep :(
Remélem azért hamarosan lesz miről írni megint!

A versenyről készült szlovák beszámoló galériával (a google fordító egész jól bánik vele ;)
A képek egy része az itteni galériából származik, a fényképezést ezúton is köszi!

Búcsúajándék a szlovák mászóktól, KÖSZI!

Deuteranomália

Reggeli minimál

Múlt hét csütörtökön Zoli felhívott, hogy nincs-e kedvem mászni hétvégén. Janóval már megbeszéltük, hogy valamit kezdünk magunkkal, bár én azóta sem lábaltam ki a hőbörgős-hörgős takonykórból, de a több kötélhosszas mászás lehetőségének nem tudtam ellenállni, így pénteken hármasban indultunk újra Hohe Wand felé. Zoli családos ember lévén nem tud hétvégéket lébecolni mindenféle kellemes mászóhelyeken, így hétvégén a rövid időre tekintettel a hatékonyságra törekedtünk.
"Időben" keltünk, szerintem az egész falon mi szálltunk be először, de valahogy később sem szaporodtak meg az emberek. Lehet hogy a hajnali eső tántorította el őket?

a hegymászóktól tanultam :) (1:26)

Teljesen száraz volt a kő, mire a Vier dörfer steig beszállásához értünk.
Az első kötélhosszt hamar leszaladtam, néhol egy kicsit törősebb kövön halad, hasonlóan sok másik itteni úthoz, de nem vészes egyáltalán. Aztán Janó mászósabb hosszát követően Zoli küzdött meg az út kulcsrészével, amit én a Thomas Behm-féle topo ajánlásainak megfelelően AO üzemmódban teljesítettem, Janóhoz hasonlóan.

Egész nap ez a szép ködfátyol úszott a táj felett

Zoli a kulcshosszban

A fal felső részén a szépnevű Neue Turnerbergsteiger kante úton folytattuk a mászást két kiváló hosszon, először Zoli, aztán JAnó vezetésével. Ez a szakasz a Der Alte Wolf utolsó három kötélhosszával megegyező tömb tábláján halad (közben annak az útnak is felkerült a topója a bergsteigen-re, 7--ra nehezítve a kulcshossz besorolását), majd az élen szenzációs kitett mászással fejeződik be. A kulcsrész még a hetes nehézségnek megfelelőnél is trükkösebbnek tűnt, hála a rejtett fogásoknak, így én könnyed kötél és köztesfejési technikával lendültem túl a legnehezebb részen, Janó jó példáját követve. A nittek elég sűrűn vannak úgyhogy itt is bátran lehet a mesterséges mászás alapjait gyakorolni :)

Janó a Turnerberger kiszálló kunsztja alatt

a tükkös rejtett fogásoknál

megint fent

Második útnak a Traum und Wirklichkeitet néztük ki, hogy legyen valami könnyebb. Jókat szórakoztunk rajta, hogy mindenki előre lekötötte, hogy csak könnyebb utakat másszunk, aztán ehhez képest ez volt a legkönnyebb topo, amit sikerült kinyomtatni.
Az út igen csodálatos, a nevéhez hűen valóban álomszerű mászás. Oda-vissza voltunk tőle, annyira élveztük!

fő az óvatosság :)

A kulcsrészen

Aztán a valóság felhők formájában érkezett délkelet felől.  Pár percen belül elkezdett dörögni,  de szerencsére a villámok csak a felhőkben csapkodtak. Tudtuk, hogy csak idő kérdése, mikor kapunk egy alapos mosdatást.

Élvezem a jó időt

A verőfényes napsütésnek megörülve én a kocsiban hagytam az esőkabátom, és egy szál pólóban indultam neki a második körnek. Eddig nem voltam ilyen könnyelmű, ezután sem leszek :)
Zoli már szemerkélő esőben kezdett mászni, és gyorsan átbeszélve a dolgot úgy döntöttünk, hogy az utolsó 6+ nem biztos, hogy esőben is jó móka lenne, így végül a gerincen körülbelül hármas nehézségért mászott ki a fal tetejére.
Janó volt olyan jó fej és tekintettel a pusztulatos hörgéseimre rámerőltette a kabátját.
Az eső egyre erősebbre fordult. Mire elindultam, addigra a "technikai kabát" (mindent a lidlből!) is elkezdte a vizet a bőröm felé vezetni. Igyekeztem felfelé, de a kötél csak nem akart behúzódni. (mint kiderült annyira felfeküdt, hogy Zoli azt sem érezte, hogy elindultam. Egy darabig másztam, aztán ordítottam Zolinak a szakadó esőben:

-ZŐŐŐŐD...ZŐŐŐD,

a hangom néhol bugyborékolásba fulladt, mert akkora "pelyhekben" hullott az égi áldás, hogy megtelt a szám vízzel :D

Janó fent jegyezte csak meg, hogy a kötél a derekamon bizony kék, és rajta is egy sárga van. A zöld félkötél pedig otthon pihen a szekrényemben. Persze a hangunkat a vihar teljsen elnyomta, úgyhogy teljesen mindegy volt, mit ordibálunk. Zolinak díszsorfalat álltunk a kiszállásnál, befutott mint Rocky, összeszedtük a kötelet és elindultunk lefelé.

láthatóak az állapotok

Az összes értékelhető kép JAnó galériájában

 

English climbing season

Elengedhetetlen kellékek

A neten az ember önkéntelenül is bogarászik, keresi az érdekes információkat. Ezeket rendszeresen megosztjuk, megvitatjuk egymással.
JAnó dobta be a közösbe egyik nap Cedar Wright Sean Learyról írt nekrológját.
A cikk elég velősen foglalja össze az "igazi hegymászó" egyik archetípusát, amit az amerikainak dirtbagnek, itt kelet európában, pedig egyszerűen hegymászónak neveznek.

Röviden összefoglalva: Emberfeletti eredmények elérése minimális forrásfelhasználással. Az egész hajtóereje a végsőkig kitartó elszántság, és céltudatosság.

Ezek a zord viszonyok formálták a yosemite mászókat és a keleti blokk tátrai hőseit is. (a sziklaszirt blogon van egy jó kis galéria is)

Én biztosan nem tudok mindenben azonosulni ezzel az értékrenddel, de sok motivációt meríthetek belőle.


***

"... just because conditions aren’t perfect, it doesn’t mean something is unclimbable"

JAnó hiperlelkes hozzáállásának köszönhetően, valamint a "ha ő megcsinálja, akkor nekem is meg kell!" gondolattal a fejemben, egy kiadós reggeli ronggyá ázás után délután már Mátéval együtt, hárman álltunk a szemerkélő esőben a rókahegyi bányaudvarban és vigyorogva pislogtunk a ködből fölsejlő, esőtől csillogó sziklafalakra.

ÚR

Előkészítettük az angolos stílushoz elengedhetetlen teát és kekszet, majd a nedves sziklát finoman magunkhoz húzva nekiálltunk az eszmények megvalósításának.
A mozgást sokkal jobban meggondoltuk a vizes sziklán, az ötös körüli nehézségű utak fogásainak fele, lépéseinek kétharmada nem létezett többé számunkra, lábunkat a nyakunkba véve kúsztunk felfelé.

A célt megvalósítottuk. Szerencsére nálunk nem esik annyit, így száraz (de néha hideg) sziklán is eleget tudunk mászni.

A következő feladat meg mondjuk legyen a könnyű utak mászása mezítláb (pusztán takarékossági okokból).

Máté kúszik

Hohe wandi pótmászás

Az esküvő után már viszkettek az ujjvégeim, így a nászútról hazaérve hamar elkezdtünk Janóval szervezkedni. A legközelebbi hétvégére az előrejelzés szerint jó idő ígérkezett a Tátrába, úgyhogy egy rakás topo-t kinyomtattunk Lomnicra. Az útitársakra vonatkozó igényfelmérésre egyedül Héjja Bálint jelzett vissza, és társ híján azt tervezte, hogy szólózni  fog .

A nagy tervekből végül nem lett semmi, mert úgy alakult, hogy az elérhető nagyobb hegyek mindegyikén esett a hétvégén. Úgy döntöttünk, hogy egy könnyed Hohe Wand-i mászással kárpótoljuk magunkat. Két órával azután, hogy Janó beugrott a nyugatinál a piros PKW-ba (most mint PersonenKraftWagen értelmezendő), már ki is értünk Budapestről, hála a pénteki forgalomnak. Közben a Könyves Kálmán körúton a dugóban hallgattuk egy darabig SubBass Szabolcsot, aki az aktuális slágerét dúdolgatta a pár száz fős közönségének, valamint egy cuki kutyás videóval múlattuk az időt. Wiener Neustadtot elhagyva egy darabig azt sem tudtuk hol vagyunk, de aztán az éjszakában felsejlett előttünk a Magas Fal. Attila javaslatára Hochkogel áthajló sziklái alatt terveztünk aludni, csak az hibádzott, hogy nem tudtuk, hol van. Végül meglett a frankó deszkaplaccal együtt, amin kényelmesen elnyúltunk.  Jó kis hely, mindenkinek ajánlom. Vizet a kis állatkert melletti látogatóközpont állandóan nyitva tartó mosdójából lehet nyerni.

Hochkogel

A Bálint blogján már lehet olvasni a túráról így pár dolgot nem fogok annyira részletezni.

Alapvetően nem voltam túl jó formában, valószínűleg már akkor készülődött lenyomni az a taknyos-hörgős dögvész, ami azóta sem enged. Szerencsére a kedvemet ez nem szegte és a társaság is motiváló volt. Janó tekintete igen szúróssá vált egy-egy bizonytalanul elengedett nyavalygásom után, úgyhogy hamar letettem a további kísérletekről.

Hohe Wandon azt hiszem nem kell több képet csinálnom

Elsőként az EB platte-t másztuk, aminek a 3-4-5-ik kötélhossza clean így itt tudtuk az alpesi-érzést is pótolni pár méteren. Az útban több nitt van, mint a Topo-n és minden hossza jó minőségű kövön vezet, kiváló bevezető lehet az alpesi mászások világába készülőknek. A második hossz elején van egy nagyon frankó mozdulat, ahol egy magasan lévő éppen elérhető alsós fogásba kell felcsimpaszkodva beleállni.

na de mekkora volt az az ODAÁLLÁS

Ekkora

 Egy darabig toporogtam alatta, mire rászántam magam. Az azt követő, főként repedéseket követő szép hosszt Janó mászta előre, ez már a clean szakaszhoz tartozott. Ezután az út kulcshossza következett, amit Bálint kimért, átgondolt, biztonságos mászással teljesített. A kötélhossz végén lévő reibung tábla még másodmászóként is izgalmas volt, Bálint részéről pedig Nagyon szép teljesítmény! A korábbi megmászók kedvességének köszönhetően a táblán van egy nitt ami az átmászás során megjelenő pszichikai terhelést elviselhetővé teszi.

Janó belenéz a hosszába

itt talán arra gondol, hogy lehet hogy inkább siklóernyőzni kéne

Bálint a kulcshossz kényelmes beszállásában

A legkeményebb részen a kötélgyűrű megerősítése után, de még jóval a nitt előtt

Az én clean hosszom elég furán indult. A stand után kb 2-3 méterrel van egy újabb nitt, amit megakasztva tovább másztam egy kellemes jobbra tartó repedés felé. Aztán a félelmem elkezdett fokozódni, mivel a nitt és a stand közötti távolság kisebbé vált, mint a nitt és köztem lévő kötél hossza. Igazán nem most akartam kipróbálni, hogy milyen a biztosító ölébe esni. Ennek tudatában próbáltam a vízoldott kifelé nyíló repedésbe begyömöszölni bármit, ami nem pottyan ki az első kötélrezdülésre. Végül öt percnyi tapogatózás, és vascsörgetés után eltettem az egyetlen lehetséges helyre egy 0,5-ös friendet amolyan pszeudo-köztesként (végül is a kötelet megtartotta :). Ez már adott némi bátorságot a továbbhaladásra. Fent megbeszélve a dolgot arra jutottunk, hogy biztonságosabb lett volna továbbmászni, mint egy értékelhetetlen köztes elhelyezésére fecsérelni az időt és az erőt. Az utolsó, Janó által mászott hossz egy jó kis bevágásban halad, ahol nagyon jól lehet gyakorolni a „bicikli technikát”  nagyon élveztem ezt a játékos mászást, és szerintem lényegesen egyszerűbb volt, mint az azt megelőzők (ellenben a videón bemutatott pszihoterrorral :D).

Játszótéri bevágás

Ereszkedünk

Második útnak a Sonnenschlange-t másztuk volna, de Janó gyanújával most már egyre inkább kezdek egyetérteni, miszerint kimásztunk az útból, és valami más nittsoron, talán a Somkyjoki-n fejeztük be a mászást (kb az utolsó két kötélhosszt). Hát élménynek élmény volt, de nem biztos hogy jó. A kanyargó vonalvezetés és a falrészen található rengeteg nitt miatt könnyű másfelé tévedni.

A skywalk alatt

Summit-ék is erre másztak

JAnó előrehozta a karácsonyt

 Másnapra az idén augusztusban nyitott Der alte Wolf-ot terveztük be, végül a kikeverést is belevéve egy jó mászás volt. Az útban megtett összes kötélhossz nagyon tetszett, biztos, hogy nagyon népszerű út lesz belőle! A Tristanexpressben mászott két kötélhossz sem volt rossz, csak azok a gusztustalan vasrudak zavartak amik a harmadik kötélhossz áthajlóban voltak a falba applikálva.

A kiszálló tömb alulról, ezen kívül még két kh.

Itt már lehet nam voltam olyan jól

Látott már valaki ilyet??!!

JAnó  a kiszálló hosszban...

...integet

Bálint kapta a másik felét az indukciós tekercsnek

Még a beszállásnál készülődve érkezett meg egy másik kötélparti a fal alá. Az egyik mászó ránézésre is volt vagy 120 kiló, el is kezdtem vigyorogni, hogy remélem a tristanba szállnak be, aztán végül tényleg azt mászták, és a túlsúlyos úr becsületére legyen mondva, hogy bár köztesről köztesre küzdve, de valahogy a kulcshossz keménynek tűnő, apró fogásos tábláján is feljutott!

Küzdelem a kilókkal

A Budapestről néhány óra alatt elérhető Hohe Wand igazi mászókert, ahol az ember biztosan megkapja azt amire számít, tökéletes hely a szárnyait bontogató, komolyabb utakra készülő mászóknak, valamit a soproniak példáját látva edzőhelynek is kiváló. Menjen sokat, aki teheti!