Rövid nyári napok

Befejeztem egy bejegyzést amit már 2015-ben megírtam. Képekkel ma egészítettem ki. Olvassátok!

A nyár vége felé nem sokat másztam sziklát. augusztusban is a Kazbekkel voltam elfoglalva, igazából már jó ideje csak ezen a "nagy mászáson" járt az eszem.
Aztán amikor hazajöttünk itt volt az ideje, hogy visszarázódjak a normális kerékvágásba. Újra vártak a környék sziklái.

Sajnos az idei évben eléggé hektikus volt a mászásaim eloszlása. Volt, hogy 1-2 hét kimaradt, utána mindig nagy lelkesedéssel estem neki a budai mászóiskolák rövidke útjainak. Ennek a rendszertelen eszetlen mászogatásnak meg is lett az eredménye: a bal alkaromon egyszerre jelentkeztek a golf és a teniszkönyök félreismerhetetlen tünetei. Tipikus mászóprobléma, ebből következően minden második mászónak megvan a tuti módszere a kezelésére is. Végül a megoldást számomra  a Kelet-Alpok fenegyerekének Florian Thamernek a videói (4db!) jelentették. Az eltanult gyakorlatok pár nap után javulást hoztak. Most ott tartok, hogy reggelente fájogat, de komolyabb panaszaim nincsenek, a mászás is megy.

Janónak nagy terve volt, hogy az idén még másszon valami keményebbet. Sok jót hallott a höllentali Gelber Oktoberről, így egy szép napon bepattantunk a kocsiba, és egy kellemes parkolóban töltött éjszaka után már a beszállásnál készülődve lesegettem föl a több mint 300 méteres áthajló falra. Az út gyönyörű mozgásokat tartogat és szépen is van biztosítva. Janó szépen ment az útban, és minden nehézségen átküzdötte magát. Én könnyűnek találtattam. Nem érdemeltem még meg az utat, így megmaradt  egy szép feladatnak, egyszer én is rászolgálok az élményre.
Amikor felérve felcsaptuk a csúcskönyvet, az ismerős nevek között egy igazán különleges is volt!
Igor Koller is mászta az utunkat, természetesen OS teljesítette mászótársával!
Volt még a füzetben valami Adam Ondra is, aki David Lama (डेभिड लामा)-val mászott egy kicsit más nehézségben, mint mi. Hát igen, ezek a csehszlovák mászók állítólag ügyesek, a mászónak tenyésztett osztrák-nepáli humanoidokról meg nem is szólnék!

Lóg a sejhaj bele a levegőbe - Kevés vegetáció=sok mászás!

Sztárok nyomában

Hazatérve azt gondoltuk, hogy ez lesz az utolsó késő nyári mászás 2015-ben, de akkor még nem tudhattam azt, amit így decemberre, már tudok!
Tél tábornok előőrsei viszont sztrájkba léptek.

Szerintem krónikus mászó függőség az időjárás jelentések nézegetése. Október vége felé különös módon egyre melegebbé vált az idő. A 23-i ünnepi hétvégén mi a zord Tátra helyett a Sonnenuhrvand napsütötte falait választottuk, és bár volt némi kellemetlen élményben is részünk egy kisebb zápor következtében, végül megmásztunk néhány frankó utat:
 -Zukunftweiser VII+
 -Sonnenhur VI
 -Espresso Dopio VII Überholspurent belekeverve (4.kh).,
Janó nagy kedvence a Sonnenuhrwand, és be kell látnom, hogy nem alap nélkül. Az alsó 1 kötélhossztól eltekintve kiváló kőzeten, szuper biztosítás mellett haladnak az utak.
A Zukunftweiser szinte végig príma mászás, és a beszálláshoz tartozó biztosíthatatlan, törös kőzeten vezető hármas nehézségű kötélhossz is ad némi izgalmat. A 7+-os kulcsmozdulatot kivéve összeállt az út, én itt A0-tam, Janónak végig szépen ment, ez az egy szakasza volt amit nem tudott OS mászni.
Második útnak egy könnyebben egyeztünk meg, így a Sonnenhurra esett a választásunk.
Egy kicsit gyanakodva álltunk neki a dolognak, mert még előző nap délután Flaska Peti elejtett némi megjegyzést egy "igen trükkös hatosról" ami azon a környéken van valahol. Mikor Janó szuszogását már lentről is hallottam tudtam, hogy megtaláltuk :). Az út maradékát már szépen lepörgettük volna, ha nem érünk utol egy mazsola cseh párost, akik -bár nagyon kedvesek voltak- olyan idegesítően lassan haladtak, hogy az már fájt. Nálam akkor pattant el valami, amikor a HTL steig keresztezésénél a kedvünkért standoltak egyet pluszban. Itt még kerek 25 percet vártunk mire a kezdetleges mozgású kolléga végre elindult és sáros cipőjével végigbillegett a kiszálló hossz maradékán.

 Novemberre már hihetetlen jó idő lett, így nem volt nehéz elcsábulni. Pár nap szabadságot kivettünk és kedd este már csomagokkal megrakva zúztunk ki Janóval Tátralomnic felé, mikor mások már a Vörösmarty téri ütközetre készültek. Éjjel értünk ki, és a vasútállomás egy sötét szegleténél megállva ledobtuk (volna)  a polifoamokat a fűre. Én természetesen otthon hagytam az enyémet, úgyhogy a kocsi hővédő fóliája maradt csak, meg a hátizsákom. Sebaj, a ránk váró pár hűvös órát is viszonylag kellemesen töltöttem. Aztán fél négy körül felcsapták a vasútállomás reflektorait, a sötét szegletről pedig kiderült, hogy nem is olyan sötét. A vekkerünknél egy kicsit korábban keltünk ugyan, de mire a hálózsákból kikászálódtunk, már így is elhúzott mellettünk egy tapasztalt tátrai róka túrabotjait kopogtatva.
Azt hiszem, hogy Tátralomnicról a Kőpataki-völgybe vezető felmenet az egyik leghúzósabb amit eddig próbáltam. Marha meredek, de azért szépen lassan felküzdöttük magunkat.
Nekiálltunk megkeresni a bivakot, amit előtte Bálint magyarázott: Egy nagy háromszög formájú kő a teteje. Végül meglett és egy egérrágta tescos polifoam is várt ott rám! Igazi öröm volt, hogy nem a fagyos köveken kellett forgolódnom!

Gyorsan magunkra kaptuk a mászócuccot, de így is majdnem 10 óra volt, mire ragyogó napsütésben a beszálláshoz értünk. Aznapra a Késmárki-csúcs déli falának normál útja volt terítéken (Puskás út IV), meg hogy belenézzünk az Obrorvsky kútba. Janó igényeinek megfelelően az út standjai nitteltek, akarom mondani gyanúsan ismerős cupántokkal vannak kiépítve, hála HSZJSE mászóinak! Az Obrovsky kút-ot követően már csak 1-1 nitt van 60 méterenként, de igazából arra sincs égető szükség.

Szimultán mászás a Kút után a bevágásban

Néhány kötélhosszt váltott mászással biztosítva tettünk meg. A fal alsó nagy tábláján a képeslap-topo csak nagy vonalúan jelölgeti a kanyarokat, és igazából bármerre mászik az ember ugyanaz a könnyű mászás várja. Az egyik standot nem is találtam meg sajnos, így az másnapra maradt feladatnak. A kéményünk beszállásánál még könnyelmű módon győzködtem Janót, hogy másszunk bele, de aztán végül jobb belátásra térített, és szimultán mászásban nekiindultunk a rámpának, kb 3/4 óra kutyázással értünk ki a falból, de innen még majdnem ugyanennyi könnyű mászás várt a csúcsig. A gerincre felérve az északi falakba lesegetve nyilvánvaló volt, hogy nem nagy baj, hogy hegymászóbakanccsal a beülőn indultunk neki a mászásnak: a lemenet itt ott határozottan le volt jegesedve. A kötelező (és alternatív) csúcsfotók után elindulva, két turista nyomában kb. 3-4 körül értünk vissza a bivakhoz. A vidám eszem-iszom után hamar bebábozódtunk várva a másnapi mászást.

alternatív csúcsszelfi

Janó félve gyakorolja az északi falba tekintést

Napsütötte fűves oldal, jeges északi

kevésbé luxus bivak

Reggel az első napsugarak velünk együtt érkeztek a beszálláshoz, az előző nap tapasztalatai alapján szimultán mászva robogtunk fel  a az Obrovsky kút beszállásáig, Eddigre már legalább 20 fokra emelkedett a hőmérséklet. nagyon jól éreztük magunkat. Janó kezdte  a mászást, így akaratlanul az ezt követő kötélhosszok közül nekem jutottak a szebbek. A sziklairigység valós esete forgott fenn! (a kifejezés magyarázatát ld a linkelt bejegyzés lábjegyzetében!). A linkelt vázlattal ellenben viszont nem a III-as traverzzel, hanem direktben indult el az első stand felé, így még egyel kiegészítve a nehezebb kötélhosszok számát.
Kifogástalan kőzeten, jó biztosíthatóság mellett másztuk végig ezt a szép bevágást, amit mindenkinek csak ajánlani tudok! A fal tetején a kutyagolás annyira nem jött be egyikünknek sem, úgyhogy felérve nekiálltunk ereszkedni. A bedőlő táblákon ez a művelet sok macerával, nagyon nehézkesen ment, így beletelt némi időbe, mire újra talajt fogtunk.

Az obrovsky kút alatt

A kút valamelyik kötélhosszában örömködök

Itt meg egy másikban

Földet éréskor húzott el a nap a beszállástól

Visszafelé jövet, az előző esti bivakunktól kb. 50 méterre találtunk egy olyan luxusszállást, ami nem terem minden kő alatt! Deszkapadlója, polca olyan hívogató volt, hogy majdnem még egy estére elcsábultunk :)
Lefelé menetben a lenyugvó nappal próbáltuk tartani a tempót, néhol futottunk,  a nagy zsákoknak hála jól bedurrant combokkal értünk vissza a faluba.
Szuper jól sikerült ez a két nap, igazi tátrai örömünnep volt, különösen "ilyenkor novemberben"!

Mászó le, Nap le

Közszolgálati: a luxusbivi pozíciója

A nagy hegytömb a Lomnici-csúcs

Nem csak kuksoltunk Kukovin

A lehetőségek otthona!

Sokszor nem érzem magamban az erőt, de így, hogy egy hete a borús időt, meg az ázott embereket bámulom, egészen kedvem támadt egy kis nyári nosztalgiára, úgyhogy írok kicsit a Dabarski Kukovin töltött nyári napokról:

A hellyel már korábban próbálkoztunk, sajnos húsvétkor a havazás elriasztott minket attól, hogy itt másszunk, ezért a hasonlóan kellemetlen időjárású Paklenicára cseréltük az úticélt némi tengerparti mászkálás után.

De most eljött a mi időnk!

Attilával és Ádámmal Nagykanizsán találkoztunk a vasútállomáson, mivel ők Sopronból, mi meg Pestről indultunk. Telefonhívás nélkül is egyértelmű volt, hogy hol találnak minket. Sajnos nem késtek eleget, így a második sör épphogy belefért a resti különleges személyeknek fenntartott részén. A vidám hangulatot tovább erősítettük a nagykanizsai tesco éttermében elfogyasztott kiadós menüvel. Ha téged is épp ebédidőben enne arrafelé a fene akkor bátran ajánlom!

V.I.P's

Kiváló napsütéses időben érkeztünk meg a "Kukovi" sziklák alá. Janóval még kipakolás előtt megrohantuk a Rujcin kuk egyik útját (La figlia del capitano 5c, 5kh), hogy aznap is "csináljunk valamit". A teljesítményorientált hozzáállás az elkövetkező napokban is végig velünk maradt, hála a hely tökéletes kőzetminőségének, a magashegyi alakzatokat idéző sziklaformáinak és a megfelelő motiváltságnak. Célunk volt hogy a lehető legtöbb mászómétert teljesítsük, ami belefér.

A nyár közepi időpontnak egyetlen hátránya volt: a M E L E G

A második teljes napunkon 8 liter vizet pusztítottunk el mászás közben.

Sajnos az eltelt hónapok alatt egy kicsit meghalványultak az emlékeim, így csak egy-egy  pillanatot idéznék fel: 

Legjobban talán az maradt meg, amikor az egyik stand mellett nyíló óriási oldott lyukba beleejtettem Janó egyik szólókarabinerét. Én könnyelműen lemondtam róla, mert tanúja voltam már annak, hogy ezek a lyukak mi mindent képesek nyomtalanul elnyelni. 

De Janó nem adta ilyen könnyen a motyóját! A "biztosításom" (inkább biztatásom) mellett jutott egyre mélyebbre és mélyebbre az üregbe. Néha egész komoly sóhajtásokat vert vissza az üreg fala, míg végül a félórás küzdelem célt nem ért. 

Biztosan ti is tudjátok, hogy sok jeles magyar mászó kezdte barlangászattal karrierjét és csak később cserélte száraz sziklára és szép kilátásra a nyirkos lukak csöndes vaksötétjét. Janóban talán ez az ősi ösztön támadhatott fel egy pillanatra, miközben az üregben tuszkolta magát egyre lejjebb és lejjebb azért a jó karabinerért :)

Janó a visszaszerzeményével

A mászott utak közül nem is tudom melyiket tudnám leginkább kiemelni. 

A legtöbb útnak általában egy nagyon különleges kötélhossza van. Volt amelyikben tökéletes kőzeten folyamatos egyenletes nehézségben küzdhet az ember 40 méteren keresztül, tényleg standtól-standig (Colori di autumno 6a+). Aztán volt olyan kémény is, amiben semmi nem volt a két símára oldott mészkőfalon kívül, és azt hittük hogy ez életünk legnehezebb 6a-ja, aztán kiderült, hogy 6b! (mindenkinek ajánlom, aki azt mondja, hogy kéményben nem lehet elfáradni) (La forza dell ignoranza). Volt határon nyögős onsightolás mindkettőnk előadásában, de több volt a vigyorgós élménymászás is itt ott jó kis trad betétekkel. 

,

Érkezésünk estéjén

Valamelyik út egyik hossza

Az elmaradhatatlan csúcsszelfi

Nem annyira pillanat, de szép emlék: A völgykatlan "kempingje" nem igazán bővelkedik a szolgáltatásokban, ezért minden nap a tengerre jártunk le fürödni és vízért a nagy szerpentinen. A panoráma nagyon szép ahogyan közel 1000 méterről ereszkedik az út, lent pedig várt a hideg tenger, meg a még hidegebb sör.

A táj lefelé menet

Beach boys

A hely maga a paradicsom. A sziklák körül sarlósfecskék, csókák, vércsék és héják játszottak a széllel, néha lenyűgöző tempóban süvítve el tőlünk egy méterre a sziklák mentén felszálló légáramlatokon vitorlázva. Ekkor, az egyik standban álldigálva értettem meg a wingsuitosokat azt hiszem. Eddig is lenyűgöztek az ilyen videók, de nem igazán láttam, hogy egy ugrás néhány másodpercében mi ér annyit, hogy az ember az életét kockáztassa érte minden egyes alkalommal. 

Nehéz összefoglalnom, hogy mi volt rám a legnagyobb hatással. Ha megpróbálom felidézni, hogy egy-egy mászóhely milyen emlékeket ébreszt bennem azt hiszem ez a völgy valahogy más helyre kerül mint a többi. Valami olyasmit érzek, mintha hazaértem volna.

Ádám összerakja magát fejben...

...addig Attila fejleszti a titkos Trad skilljeit :)

Yosemite Yanó

Y.Y. akcióban

Az ott töltött hosszú hétvége alatt kalauzadatok alapján pontosan 1500 mászómétert tettünk meg. Annyira elkopott a bőröm a kövön, hogy hazafelé a saját izzadságom marta az ujjlenyomataim helyét :)

A megmászott útjainkról nem írtam sokat, így inkább beszúrom az alábbi táblázatot Janó mászónaplójából:

.

Ádám beszámolóját a soproni Summitsport Egyesület honlapján olvashatjátok.

Mire megírtam a bejegyzést, a nap is kisütött, úgyhogy el is húzunk a hétvégére Hohe Wandra!

Egy csoportgif búcsúzóul :)

A horvát mászókalauzhoz képest további  topokat egy horvát oldalon találtunk...

Magas-tátrai pillanatok

Június elején egy kicsit megtoldottam a hétvégét és Mátéval meg Bálinttal megnéztük megvan-e még a Tátra.
Szerencsére nem veszett el, úgyhogy a felcaplathattunk a Batizfalvi-völgybe, amire akkora felhő telepedett, hogy alig láttuk egymást. Ilyen kellemes viszonyok között kellett volna bivakot találnunk a tó környékén. Hosszadalmas kóválygás után feladtuk és egy nagyobb, felismerhető tömb környékén elrejtettük a motyónkat, majd  elindultunk felfelé a völgyben, hátha meglátjuk a Kápolna (Kostolik)  tömbjét egy szerencsésebb pillanatban.

Kárpáti kék meztelencsiga

Keresgélünk

Az első reménysugarak

Kitisztult egy fél órára

A Batizfalvi-csúcs és a Kápolna

Végül egy kicsit várni kellett, és annyi időre pont kitisztult az idő, hogy megtaláljuk a La Bomba VII+ beszállását. Az első kötélhosszt a társaság legpuhányabb tagjaként én kértem magamnak,úgy gondolom, hogy a VII trad mászás nem ebben a szezonban fog az én tarsolyomból előkerülni. Nekem ez a kötélhossz is megfelelő kihívás volt, egy ügyes kis átlépéssel.
Most következett az út leglátványosabb hossza, egy gyönyörű sarokrepedés. Persze ezen nem lehetett megosztozni könnyen, de itt jött képbe, hogy hárman voltunk. Így Bálint és Máté is előre teljesíthette ezt a szép hosszt, nekem meg megmaradt a takarítás örömteli feladata, amit egy beszorult, átfordult fejű egyes friend tett igazán komoly feladattá.
Mikor mindent kipucolva felküzdöttem magam  a komfortos standba Máté indult el a következő ronda kötélhosszra. Sajnos minden sejtésünk beigazolódott, tényleg egy szar, nehezen biztosítható mászás volt, ami technikai szempontból sem volt épp gyerekjáték. Máté lassan de biztosan tört előre, mi pedig lassan, de biztosan kezdtünk megfagyni a standban.
Bálintnak az az ötlete támadt, hogy a második hosszt a maradék kötéllel átereszkedve, az elsőt kikerülve lemegy egy adag kabátért. Végül is időnk az volt :D. Mikor Máté felért, Bálintot újra felbiztosítottam, aztán nekilendültünk mi is annak a borzalomnak. Az egyik falat olyan vastagon takarta a zuzmó, hogy gyakorlatilag léphetetlen volt. A kötélhossz végén pedig egy igen kitett táblán kellett felpilinszkázni, ami viszont szép mozgásával (különösen másodmászóként) kárpótolt az elszenvedett sérelmekért.
A második kötélhossz után nem véletlenül volt pár kötélgyűrű ereszkedéshez. Az út felső része az a fajta klasszikus tátrai mászás, amit senkinek nem kívánunk, mégis mindenkinek jut belőle. Ha valaki kedvet kapott a sarokrepedéshez, akkor tiszta szívből ajánlom az utat! (a felső rész elhagyásával is egy szép mászás). Egyes hangok szerint az út nincs VII+ de én a kulcshosszt másodmászóként teljesítettem, így nem ítélhetem meg.

a beszállásnál

Bálint a második kötélhosszban

Máté a harmadik kh. legszemetebb részére készül fel

a kiszállásnál

Estére kitisztult a köd, találtunk bivakot is. Amit kerestünk, még méteres hó alatt volt, így a szomszédságában egy nem vízálló társában szálltunk meg.

Másnap a Gerlachfalvi-csúcs nyugati falára másztunk fel.
A fal alatt megmaradt hó a hajnali hidegben keményre fagyott, így az első feladatot a hómező keresztezése jelentette, amit a nálunk lévő két kalapáccsal, kötélbiztosítás mellett abszolváltunk.
Eredetileg a Brnenská cestát akartuk mászni, de aztán könnyebb útvonalra csábultunk, többek között azért mert Máté az egyik hosszban majdnem betakargatta magát, meg minket is egy féltonnás gránittömbbel. A Kurczabova cestába átmászva, szórakoztató gerincmászással közelítettük meg a Gerlach 2655 méteres csúcsát.

Bálint és a Batizfalvi-tó

Itt rángatta meg Máté a tömböt, aztán visszatolatott

A gerincmászás egy impozáns része

A csúcsról nyíló csodálatos panorámát kiélvezve, ismerős csúcsokat keresve sütkéreztünk a csúcskeresztnél, aztán megindultunk lefelé a Batizfalvi próbán. A csúcs alatti kuloárt lábszárközépig-térdig érő latyakos hó borította legnagyobb örömünkre, én különösen hálás voltam ezért a lukas oldalú trekking cipőmben :).
Miután megfeleltünk a próbán, lekocogtunk a bivakhoz, megvacsoráztunk és elindultunk lefelé, hogy még aznap Kalamárkára érjünk, mert hétvégén Máté szervezésében került megrendezésre az első ottani MAHOE-hétvége.

Kötelezők

ennél jobb már nem lesz!

Menetrend szerinti Grazer Bergland

Idén is sor került a MAHOE tavaszi Grazer berglandi hétvégéjére, ahová egy kedves mászótárs és cége támogatásával jutottunk el, ezt ez úton is köszönjük!

Első nap délután az Elk meadows (VII-) útba vágtunk bele, ami kiváló mászást tartogatott, a nevének megfelelő legelő-feelinggel kombinálva. Az út felénél lévő focipályányi fűpárkányon ejtőztünk egy kicsit, mert utolértünk egy kisebb forgalmi dugót. A két VII- kötélhossztól nem sokban különbözött a 7-ik kötélhossz piazrepedése, mely kellemesen ledurrantotta az alkarjainkat, érdemes minden pihenési lehetőséget kihasználni azon a szakaszon. Mászás közben egész határozottan lehet érezni a kitettséget. Lefelé jövet még láttuk Orsit és Patrikot, ahogy a választott útjukban araszoltak felfelé, majd lekocogva a gráci hegyvidék hegyi kecske nyájával is találkozhattunk.

Janó a 4-ik kötélhosszban

szieszta a fűpárkányon

Nem csak mi éreztük jól magunkat

A vörös piazrepedés tetején pihengetek

felmásztunk

Még jobban felmásztunk

Orsi és Patrik frissítenek a kulcshosszaik előtt

A nyáj

egy barátom 

Egész éjjel szemerkélt az eső, ami nem sok jóval bíztatott...
Reggel egy traktor hidromotorjának kellemes duruzsolására ébredtem, és számítottam rá, hogy annyira nem fog örülni az út szélére hanyagul odavágott sátrunknak. Haragos dudálással húzott el mellettünk.
A sátorból kimászva hűvös ködpamacsokba takarózott táj fogadott, a sziklák nem is látszottak.
Ennek megfelelően szépen lassan készülődtünk, vagy másfél órát reggeliztünk, integettünk a dolga végeztével lefele guruló traktornak, aztán elindultunk a hegyre megnézni, mi a helyzet.
(Addigra Máté és Bálint már az első útjuk felénél járhattak. Még vizes sziklán kezdték az aznapi programot, mert három utat akartak megmászni.)
Mi aznapra az "emberkedést" választottuk:
A weg der alten manner (VII-), meg a weg der schönen manner(VI) volt a program.

Reggeli pillanat

Az öreg ember útját mindenkinek tiszta szívből ajánlom, aki a VII- fokozatot próbálgatja, a második-harmadik kötélhossz szuper mászás, változatos jellegű és formavilágú szürke-lyukacsos, illetve vörös-szögletes mészkövön. Az utat megmászva ereszkedni szükséges, az ereszkedő standok távolsága nagyon ki van számolva, senki ne felejtse el a csomót a 60-as kötele végeire kötni!

Az Janó Alten manner 2-ik kötélhosszában

én meg a harmadikban

A másodiknak választott szép ember útja arról nevezetes, hogy a kulcshosszának rejbungtáblájára az út építői felragasztottak egy tükröt, amiben minden megmászó megcsodálhatja önnön szépségét, esetleg gyakorolhatja az északifalas-nézést. Janót talán a saját látványa zavarta meg annyira, hogy a topo nem egészen egyértelmű utasításait követve, bravúros mozgással indult el a tükörtől jobbra felfelé a fogás nélküli falon. Vagy 5 méter leküzdése után látta be, hogy nem ez lesz a megoldás. De Janó kiválóan kezelte a helyzetet! Ahol én fel sem másztam volna, ott ő egész sokat vissza is tolatott! Utána a topo leírásához viszonyítva jóval jobbra mászott fel egy az út nehézségének már megfelelő, de nem könnyű falszakaszon. Az utolsó nehezebb kötélhossz kifényesedett kéményei sem a felhőtlen örömmászás élvezetét nyújtották.

Összességében az út egy igazi klasszikus stílusú és vonalvezetésű mászás a 70-es évekből a 30-as évek szellemiségében. Az alsó könnyebb szakasz nem túl jó minőségű kőzeten vezet, könnyű elcsavarogni a fűpárkányok labirintusában, ahol biztosításra sem adódik túl sok lehetőség. Azoknak ajánlanám akik a régi bakancsos alpinisták életérzéséből szeretnének valamicskét megérezni, némileg biztonságosabb, de azért kalandos körülmények között.

Este családias hangulatban vacsoráztunk és iszogattunk a MAHOE-s cimborákkal a frohnleiteni kempingben.

Sajnos másnapra stabilizálódott a rossz idő, így csak egy utat választhattunk: a hazautat...

Jövő májusban újra ott!

Schöne graue reibungtáblák!

Jön a masszív rossz idő dél-nyugat felől