Veszélyesen kezdtem ezt a veszélyes évet :D
Jimmy Hendrix, Curt Cobain, Janis Joplin, Jim Morrison, Jean-Michel Basquiat, Amy Winehouse után én is megkezdtem a 27. évemet. A véletlenek egybeesésének köszönhetően éppen a születésnapomon került sor az első téli magashegyi mászásomra. Dékány Mátéval már egy ideje tervezgettük, hogy mászni kellene a Tátrában valamit, ami nekem, mint kezdőnek, és neki, mint haladónak is megfelel. Olyat, amiben senki nem feszegeti a határait :) Aztán kiderült, hogy mégis feszegettük a határokat, de a veszélyt elkerülve.
Máté, aki saját bevallása szerint is enyhe tatry.nfo.sk függőséggel rendelkezik ki is választott nekünk két utat a Tupán: első napra a II-es nehézségű Banán-t, „hogy szokjam”, másnapra pedig a kicsit több kihívást tartogató Gálfy-Andrási pillért a Banántól kicsit balra.
A péntek éjszakát a hagyományoknak megfelelően a Poprád-tavi elektricska megállóban töltöttük, majd másnap a hálózsákokat a kocsiban hagyva felsiettünk a Poprád-tavi házba. Tartottunk egy gyors slószolást, aztán mentünk is tovább a Banán beszállásához. Egy kellemesnek nem igazán nevezhető hótaposás árán elértük a beszállást a banán pillérének jobb oldalán. Máté mászott elől az első hosszban, sőt az azt követő néhány másikban is, mert nekem még szokni kellett a vasakat. Nem mondhatnám, hogy tempósan, de minden gond nélkül kapartunk felfelé, és elég hamar eljött a technikai kihívást rejtő első pár kötélhossz vége. Ezután monoton tapostuk a minden tartást nélkülöző porhavat. Egy idő után Máté elunta. Elértünk egy felszökést, amit ugyan meg is lehetett volna kerülni. De Máté ezt kérdezte:
-akarsz előlmászni?
Még jó, hogy akartam! Amúgy is csirke, aki nem vállalna egy előlmászást, ha a társa van olyan kedves, hogy felajánlja a lehetőséget.
-Én itt felmennék, de ki is kerülheted,-mutatott egy kellemesebb kinézetű, néhány méteres kéményre.
Persze egyértelmű volt, hogy nekiindultam. Ahogy egyre feljebb jutottam, képzetlen lábaim alól elfogyott a lépés, és szépen korcogtattam a vasat a sziklán minden értelem nélkül (ez az érzés már a sziklamászásból megvolt). Közben repkedtek a jó tanácsok:
-Használd már a frontfogat!
-MONOPOINT B***G!
A felszökés megmászása elég hasznos volt, mert így legalább egy kicsit gyakorolhattam a lemászást is a másik oldalon. :) Aztán jött még egy 10-15 méteres szirt, aminek a biztosíthatósága hagyott némi kívánnivalót maga után. Másik oldalon stand, aztán megint jött a szinkron hótaposás.
Közben a köd egyre sűrűsödött. Egy idő után csak a gerinc vonalát, meg egymás sziluettjét látva tepertünk felfelé. Odáig javult a helyzet, hogy már 5 méterre sem láttunk el, így ragaszkodtunk az egyetlen viszonyítási pontunkhoz, a balról mellettünk futó gerichez. Az angol szaknyelvben azt hiszem ezt hívják whiteout-nak. Nekem inkább Knock Outnak érződött, ahogy a fehérségben a térérzékelésünknek teljes hiányában botorkáltunk felfelé, nagyon kimerültnek éreztük magunkat. Egyszer csak szembejött egy háromfős társaság, akikről kiderült, hogy a kabátjaik alatt excelsioros polók feszülnek. Hirtelen kitisztult az idő és tudatosult bennünk, hogy jóval túlmásztunk az Oszterva nyergen: 15 méterrel voltunk a Tupa csúcsa alatt. Így teljesült a kívánságom, és a hegy tetejét is megjártuk, bár nem a tervezett módon. Gyönyörű napsütésben és a pára(á)tlan kilátást bámulva jöttünk lefelé, már nem voltunk fáradtak többé, csodás érzés volt.
Este nagyobb magyar társaság verődött össze a ház kocsmájában. Az
Excelsior egy komoly, 8-10 fős delegációval képviseltette magát, a MAHOE
sem szégyenkezhetett, mert mi is voltunk 4-en (Szabó Évi és Molnár Tibi
is kint múlatta az időt), valamint később beugrott még Ondi Levente és
Czifra Zoli is egy vacsora erejéig. Elég jól mulattunk főleg miután
kiderült, hogy Jézy, az Exceliorból is aznap ünnepelte a születésnapját.
Igazán örülök, hogy megismerkedhettem egy kicsit ezzel a sok új
emberrel. (Bár azt hiszem, egyedül én voltam az új ember itt a téli
Tátrában.)
Másnap reggel a Gálfy-Andrási pillér következett. A kutyagolás vége felé utolértünk egy lengyel partit, akik, mint kiderült szintén oda készültek. Ezért úgy döntöttünk, hogy a pillér másik oldalán megnézzük milyenek a lehetőségek. A néhol mellig érő hó egyértelművé tette, hogy a nézegelődés után vissza már nem megyünk. Találtunk egy szimpatikus fűcsomós párkányt, amiről egész szépen be lehetett szállni a falba. Itt összekötöttük magunkat, és Máté nekikezdett az első kötélhossz hosszadalmas mászásának. A standhelyet olyan ideálisan sikerült megválasztani, hogy a havat amit letakarított direktben megkaptam a nyakamba. Amikor már teljesen átfagytam elindulhattam felfelé.
Siettem, hogy ne fázzak annyira. Mire felértem, már nagyokat nyögtem,
mert a kezemben elindult a rendes keringés, kezdtem „érezni”.
Én következtem, egy rövid és izgalmas bal traverzzel, de amikor egy komplikáltabb részhez értem úgy gondoltam, hogy jobb, ha átadom a terepet Máténak. Számára is kihívást jelentett a következő hosszban egy rejbung táblára való fellépés, nyáron mászócipőben gyerekjáték lett volna, most viszont komoly akadály. Feljebb egy jó darabig csak a könnyebb felszökéseket kellett összekötögetni havas szakaszokon. Néhol a mélyebb hóban jót küzdöttem, és ha valahol kilógott egy-egy törpefenyő, akkor meggyűrűztem, más köztes ugyanis nem adódott. Az egyik komolyabb füves-sziklás-jeges felszökésnél tudtam kiásni egy repedést, amiben a hex egy kis kalapálásnak köszönhetően meg is találta a helyét :) – jól jött!
Jimmy Hendrix, Curt Cobain, Janis Joplin, Jim Morrison, Jean-Michel Basquiat, Amy Winehouse után én is megkezdtem a 27. évemet. A véletlenek egybeesésének köszönhetően éppen a születésnapomon került sor az első téli magashegyi mászásomra. Dékány Mátéval már egy ideje tervezgettük, hogy mászni kellene a Tátrában valamit, ami nekem, mint kezdőnek, és neki, mint haladónak is megfelel. Olyat, amiben senki nem feszegeti a határait :) Aztán kiderült, hogy mégis feszegettük a határokat, de a veszélyt elkerülve.
Máté, aki saját bevallása szerint is enyhe tatry.nfo.sk függőséggel rendelkezik ki is választott nekünk két utat a Tupán: első napra a II-es nehézségű Banán-t, „hogy szokjam”, másnapra pedig a kicsit több kihívást tartogató Gálfy-Andrási pillért a Banántól kicsit balra.
A péntek éjszakát a hagyományoknak megfelelően a Poprád-tavi elektricska megállóban töltöttük, majd másnap a hálózsákokat a kocsiban hagyva felsiettünk a Poprád-tavi házba. Tartottunk egy gyors slószolást, aztán mentünk is tovább a Banán beszállásához. Egy kellemesnek nem igazán nevezhető hótaposás árán elértük a beszállást a banán pillérének jobb oldalán. Máté mászott elől az első hosszban, sőt az azt követő néhány másikban is, mert nekem még szokni kellett a vasakat. Nem mondhatnám, hogy tempósan, de minden gond nélkül kapartunk felfelé, és elég hamar eljött a technikai kihívást rejtő első pár kötélhossz vége. Ezután monoton tapostuk a minden tartást nélkülöző porhavat. Egy idő után Máté elunta. Elértünk egy felszökést, amit ugyan meg is lehetett volna kerülni. De Máté ezt kérdezte:
-akarsz előlmászni?
Még jó, hogy akartam! Amúgy is csirke, aki nem vállalna egy előlmászást, ha a társa van olyan kedves, hogy felajánlja a lehetőséget.
-Én itt felmennék, de ki is kerülheted,-mutatott egy kellemesebb kinézetű, néhány méteres kéményre.
Persze egyértelmű volt, hogy nekiindultam. Ahogy egyre feljebb jutottam, képzetlen lábaim alól elfogyott a lépés, és szépen korcogtattam a vasat a sziklán minden értelem nélkül (ez az érzés már a sziklamászásból megvolt). Közben repkedtek a jó tanácsok:
-Használd már a frontfogat!
-MONOPOINT B***G!
A felszökés megmászása elég hasznos volt, mert így legalább egy kicsit gyakorolhattam a lemászást is a másik oldalon. :) Aztán jött még egy 10-15 méteres szirt, aminek a biztosíthatósága hagyott némi kívánnivalót maga után. Másik oldalon stand, aztán megint jött a szinkron hótaposás.
 |
| Taposás |
Közben a köd egyre sűrűsödött. Egy idő után csak a gerinc vonalát, meg egymás sziluettjét látva tepertünk felfelé. Odáig javult a helyzet, hogy már 5 méterre sem láttunk el, így ragaszkodtunk az egyetlen viszonyítási pontunkhoz, a balról mellettünk futó gerichez. Az angol szaknyelvben azt hiszem ezt hívják whiteout-nak. Nekem inkább Knock Outnak érződött, ahogy a fehérségben a térérzékelésünknek teljes hiányában botorkáltunk felfelé, nagyon kimerültnek éreztük magunkat. Egyszer csak szembejött egy háromfős társaság, akikről kiderült, hogy a kabátjaik alatt excelsioros polók feszülnek. Hirtelen kitisztult az idő és tudatosult bennünk, hogy jóval túlmásztunk az Oszterva nyergen: 15 méterrel voltunk a Tupa csúcsa alatt. Így teljesült a kívánságom, és a hegy tetejét is megjártuk, bár nem a tervezett módon. Gyönyörű napsütésben és a pára(á)tlan kilátást bámulva jöttünk lefelé, már nem voltunk fáradtak többé, csodás érzés volt.
 |
| Lemenetben az Oszterva-nyereg felé az Excelsioros mászókkal |
Másnap reggel a Gálfy-Andrási pillér következett. A kutyagolás vége felé utolértünk egy lengyel partit, akik, mint kiderült szintén oda készültek. Ezért úgy döntöttünk, hogy a pillér másik oldalán megnézzük milyenek a lehetőségek. A néhol mellig érő hó egyértelművé tette, hogy a nézegelődés után vissza már nem megyünk. Találtunk egy szimpatikus fűcsomós párkányt, amiről egész szépen be lehetett szállni a falba. Itt összekötöttük magunkat, és Máté nekikezdett az első kötélhossz hosszadalmas mászásának. A standhelyet olyan ideálisan sikerült megválasztani, hogy a havat amit letakarított direktben megkaptam a nyakamba. Amikor már teljesen átfagytam elindulhattam felfelé.
 |
| Bevetésre várnak a srácok |
Én következtem, egy rövid és izgalmas bal traverzzel, de amikor egy komplikáltabb részhez értem úgy gondoltam, hogy jobb, ha átadom a terepet Máténak. Számára is kihívást jelentett a következő hosszban egy rejbung táblára való fellépés, nyáron mászócipőben gyerekjáték lett volna, most viszont komoly akadály. Feljebb egy jó darabig csak a könnyebb felszökéseket kellett összekötögetni havas szakaszokon. Néhol a mélyebb hóban jót küzdöttem, és ha valahol kilógott egy-egy törpefenyő, akkor meggyűrűztem, más köztes ugyanis nem adódott. Az egyik komolyabb füves-sziklás-jeges felszökésnél tudtam kiásni egy repedést, amiben a hex egy kis kalapálásnak köszönhetően meg is találta a helyét :) – jól jött!
 |
| Máté az első hosszban |
Nem sokkal később egy kilátástalannak
tűnő bevágásól visszamászva standoltam egyet, és akkor már láttam is
merre vezet a „jó” út: fel egy éppen eléggé tagolt kéményen, kimászással
egy kellemes rejbungra, Máté legyűrte, aztán jött még pár trükkösebb
szakasz a kötélhosszban. Amikor felértem felszedtük a kötelet, kb 10-15
métert magunk között hagyva szimultán másztunk tovább. Erre szükség is
volt, mert időben jócskán megcsúsztunk. Szerencsére egy előttünk mászó,
másik variánsból becsatlakozó, két nőből álló parti már taposott nyomot,
így csak a tüdőnkön múlt, hogy milyen gyorsak vagyunk. Sípoltunk is
rendesen!
 |
| Pózolj Tátra-csúccsal |
Fent búcsúajándékként megmásztunk még egy
könnyű,de szép felszökést, aztán összepakolva elindultunk lefelé.
Kocsmában egy korsó Kofola, leszaladtunk a kocsiig, aztán dárenbézre
dudorogtunk hazáig.
Mint később kiderült a Gálfy-Andrási pillér bal variánsát másztuk IV-es nehézségért.
2014.03.03
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése