Első tátrai mászásom

Annak ellenére, hogy a sziklamászással már jóval régebben közelebbi ismeretséget kötöttem, az első több kötélhosszas utat csak idén tavasszal az után másztam meg, hogy az alapfokú tanfolyam után a MAHOE a tagjai közé fogadott. (Számomra az is itt tisztult le, hogy a sziklamászás eredendően hegymászás. A max. 30 méteres sport utak világában sosem jutott eszembe hogy a függőleges méterek megtételével én most valójában hegyet másznék (mert nem is!)). A Grazer Bergland-i mászás elég könnyed és élményteli ízelítő volt a több kötélhosszas mászásban rejlő lehetőségek megneszelésére. A nyaram úgy telt el, hogy nem volt lehetőségem több hosszú utat mászni, viszont elmélyedhettem a tanfolyam után beszerzett közteseim (ékek, friendek stb...) használatában, egyre inkább forgatva a fejemben valami igazán alpin jellegű út megmászását.

Megálló az Alacsony-Tátrában

A cél a Tátra volt, de tartottam tőle mivel sokat hallottam a szeszélyes időjárásától és tisztában voltam a magashegyi tapasztalataim hiányából eredő kockázatokkal is :) (rövidebben nem akartam, hogy egy vihar szedjen le a falról). Ezért úgy gondoltam, hogy valakihez csapódva tenném meg az első tátrai lépéseket. Erre Bálintot szemeltem ki, mint a hivatásos Tátra-mániást. Időmilliomos barátomat, a low budget kalandozás szakértőjét Janót könnyedén rávettem a kiruccanásra. Végül a Mátéval és Bálinttal a közös Tátrai élmény egy bivakolásban merült ki, mivel ők másnap hazajöttek. Arra viszont elég volt, hogy felszedjünk pár hasznos infót. (Felmenet, lejövet,fotó az utunkról (mert a topo otthon maradt...) megmutatták a luxus bivakot, és ránk hagytak némi kaját :)




A tátrai menetre októberre elég bátornak éreztük magunkat (mert ugye tapasztaltnak nem:). Indulás előtt próbáltam minél több információt összeharácsolni. Sok végiggondolni való volt.

Mit másszunk? (Kösz a segítséget!)

Ki milyen útvonalon megy a Tátrába, vonattal vagy autóval?

Hol lehet hagyni a kocsit több napra?

Hogyan találjuk meg a többieket, (a Nagy-Tarpataki völgyben van térerő, úgyhogy könnyen)

A szokásos kaja kérdés, mennyit, mit eszek, mit iszok (mindent megittunk ami tisztának és folyósnak tűnt) stb.

Aztán eljött az indulás napja. Szegény Janó meg kapkodhatott, mert írtam neki egy sms-t, hogy felőlem pár órával korábban is indulhatunk, mint amit megbeszéltünk.

Az út kb. 5 órát vett igénybe. Mikor este fél hat körül odaértünk a parkoló őr már túl volt az aznapi műszakon, így sajnos nem tudott tájékoztatni a parkolás díjáról. (el is döntöttük, hogy visszafelé is este kellene jönni, amúgy, ha jól tudom 3 euró a parkolás/nap)

Összemotyóztunk és elindultunk felfelé a szolidnak nem mondható méretű hátizsákjainkkal. Az út egy kis elkeveréssel együtt kb. 2,5 órát vett igénybe addig a pontig, ahol a bivakot sejtettük. Sajnos félreértelmeztem Máté SMS-ét így ahelyett, hogy az út bal oldalán kerestük volna, elindultunk fel a völgy jobb oldalán egy gyanús tömb felé. Ezzel beszívtunk vagy 150 méter szintet egy jó kőfolyáson oda-vissza, aztán lefelé finomítottunk egy kicsit a törpefenyő átkelési technikánkon is. Mire visszaértünk a völgybe már jól elfáradtam. Nem sokkal később megláttuk a srácok fejlámpáinak fényét, és némi bénázás után megtaláltuk egymást a 6-15 méteres sziklatömbök között. Mindenki elhelyezkedett, rákezdtünk a szokásos evés-ivás, jól mulatás programra. Közben szóba került a másnapi útitervünk, aztán elaludtam.

A luxus bivak

Napfelkelte az "ablakból"

Másnap reggel egy kicsit több időt töltöttünk a pakolással, mint kellett volna, de így is időben a fal alá értünk, útközben megálltunk néhány tengerszemnél, meg összehaverkodtunk a helyi zergékkel. A fal beszállását könnyen megtaláltuk. Bele is vágtunk az első könnyebb hosszba, amit Janó „szólózott ki” (nem kellett bele nagyon köztes)

Örülünk, hogy látjuk a célt

Zerge úrék, kb 10 méterre tőlönk, (a kép egy 28mm ekv, objektívvel készült!)

elmentünk néhány befagyott tengerszem mellett

Vettünk vizet is

érdekes "tűsre fagyott" jég az ösvényen

Az első hossz után rögtön el is csábultam kicsit a rossz irányba, de aztán sikeresen vissza traverzáltam az útba, annyi hátránya volt az általam bemutatott gyakorlatnak, hogy a kötél nem nagyon akart jönni. A 3. kötélhosszt megint az útban másztunk, aztán jött a „kulcshossz” elvileg V- -ért. Ebben a kötélhosszban két klasszikus hibát követtem el: az első az volt, hogy elcsábultam a mély bevágásban lévő repedés felé, ahelyett, hogy kimásztam volna a jóval stabilabb kőzetű táblára. A másik, hogy egy köztest nem hosszabbítottam ki kellőképp, így az a karabineren, és egy felette lévő tömbön frankón megtört. A második hibám csak súlyosbította az elsőt, sok fogás mozgott, ráadásul a rossz kőzet miatt nem is volt nagyon mit betenni...(nem baj mert így maradt cucc a standra), a kötél olyan nehezen jött, hogy teljes erőmből kellett húznom. A végén még egy kis kéménytechnikából áthajlásmászásba váltás is volt. Felette gyorsan csináltam egy igen kényelmetlen standot egy friendből egy tricamből, meg egy hármas ékből. A standolás utáni kötélfelhúzás lett számomra az út egyik legerősebb emléke. Lehet, hogy így egy kicsit nehezebb is volt ez a hossz, mintha követtem volna a leírást. Janó jött a következő hosszal, amit az ordibálásomtól megijedve hátizsákkal a hátán rohamtempóban teljesített. A standom felett kb. 20 méterrel volt egy luxus standhely, és itt épített egy újabb standot, mert meg akart menteni a további szívástól a fos standban. (ez a kéménysor a topo-n az úttól jobbra.) Ezután tovább folytatódott tovább a csiki-csuki, mert én is egy rövid kötélhossz után standoltam, mivel úgy tűnt, hogy egy darabig traverzálni fogunk. Janó megérkezett és a következő könnyebb, ám hóval-jéggel tarkított szakaszon elvitt vagy 50 méter kötelet.

Itt már tévúton jártam, de még örülök magamnak :)

JAnó "csúcsra járatja a testét"

végül is felértünk!

Klasszikus tátrai tájkép zergékkel

Mikor felértem gyönyörű panoráma tárult a szemem elé, a Vöröstorony-csúcs egyik mellékgerincén találtam magam: Janó elég festői helyet választott :)
Innen egy kitett gerincen való áthaladás után szinkronban folytattuk az utunkat a csúcsig. Lejövet a Vöröstorony-hágó felé még egy kellemes max. 3-as körüli, itt-ott havas lemászással visszaértünk a hegy alá, aztán lecaplattunk a bivakunkhoz.

Másnap reggel nem éreztem magam túl jól, így nem vágytam igazán arra, hogy aznap is beszálljak egy útba, de Janó lelkesedése, és az hogy „azért mégsem feküdhetek egész nap a bivakban” (lehet ment volna :) rávett, hogy összeszedjem magam.

Aznap az idő nem tűnt olyan kifogástalannak, alattunk a Poprád körüli síkságból semmit sem lehetett látni a köd miatt, és a felhők sem voltak túl bíztatók. A Rabló-házba bekérdeztünk, hogy milyen lesz az idő. „all day sunny” hangzott a megnyugtató válasz.

Mire felértünk a beszálláshoz már megcsapta az első felhő hideg párája az arcunkat, ráadásul valami helyi erő is biztosított szólóban nyomta az utat a második kh. vége felé, de végül úgy döntöttünk, hogy belevágunk a Motyka-útba. Janó beszállt az első hosszba, és miután gyorsan felszaladt a hossz lankás első felén szépen mászott tovább a repedésben (sajnos, mint később rájöttünk ezt ahelyett tette, hogy kiment volna a madáritató mélységű fogásokkal megrakott bal oldali táblára. Végül úgy járt, hogy az egyre meredekebb repedésben kellett magát felküzdenie, ami egy kisebb plafonba torkollott. A nehézsége hatos biztos megvolt, a szuszogásán hallatszott, hogy nagyon élvezi a dolgot. A nehéz traverz után elérte a két ragasztott nittből álló bombabiztos standot, és én utána másztam. Mire felértem teljesen egyértelművé vált, hogy nem vagyok az út teljesítéséhez megfelelő állapotban. Kezdtem belázasodni, és a tegnapi kényelmetlen standot is megsínylette a lábam. Az ereszkedés mellett döntöttünk, Janó ereszkedett másodjára, én meg azzal győzködtem (vagy 5ször elmondtam), hogy az egyik kötélgyűrűmmel kösse össze a két pontot (hagyja is ott), és úgy ereszkedjen, (végiggondolva ennek semmi haszna, értelme nem lett volna). Ettől Janó egy kicsit paprikás hangulatba került, és a további fárasztó tevékenységem sem javított a hangulaton.

Janón jobban látszik a lelkesedés :)

JAnó ereszkedik az első kötélhosszból

Így nézett ki a völgy, ezt annyira nem éreztük stabil időnek...

Gondoltuk, ha már nem mászunk, akkor még szaladjunk le a Téry házhoz, meg vissza. Mire a láncos rész aljához értem már nagyon szarul voltam, úgyhogy vissza kellett fordulnunk. Ahogy a bivak felé gyalogoltunk egyre rosszabbul lettem. A lázam miatt úgy döntöttünk, hogy nem lenne jó ötlet még egy éjszakát ott tölteni. Rohamtempóban összepakoltunk, és ha Janó nincs, akkor biztos, hogy otthagyom a bakancsomat az egyik üregben, ahová akkor hajítottam, mikor felérve konstatáltam, hogy mindkét sarkamat rendesen feltörte. Kezdetét vette a számomra nagyon keserves levonulás. A végén már csak arra koncentráltam, hogy az egyik lábam sikeresen a másik elé tegyem, Janó türelmesen kullogott előttem-mögöttem.

Tátrai teherhordó a völgy bejáratától 2-3 óra az út a Rabló házig

Mire Pestre érünk már alig bírtam járni a láztól.

Nagy élmény volt számomra ez a kiruccanás (és a „kaland faktora” is megfelelt, megkaptam a kellő mértékű szenvedést :D )

Köszönjük mindenkinek a segítséget!

Pali

A mászásról készült képeket Janó galériájában, és megjegyzéseivel itt éritek el.

Az utak topoja pedig itt: Klasszikus, Motyka

A túra tanulságai címszavakban (nem fogok újat mondani):

Ne vigyél fel magaddal 4 sört, régi mászócipőt pluszba, és más felesleges szarokat sem.

2013.11.20