A hét közepe felé meghallottam, hogy Zoli Mátéval Gesause-be
készül egy vasárnapi kiruccanásra. A hétvégém elég bizonytalanul alakult, de
sok tétovázás után sikerült úgy rendeződnie a dolgoknak, hogy el tudtam menni.
Janó persze az első említéstől kezdve benne volt a dologban, pedig még az
indulás napján sem volt meg neki, hogy hová is készülünk, de folyamatosan
jöttek tőle az ehhez hasonló emailek, üzenetek:
Tárgy: Mondd ki hogy megyünk,
Üzenet: Na írd ide szépen, hogy „megyünk” ;)
Mentünk.
Zolihoz Szabadbattyánban csatlakoztunk, Mátét pedig
Balatonszemesen vettük fel. Tudtuk, hogy reggel korán lesz az indulás a hosszú
beszálló miatt. Ezért, már nem sokkal éjfél előtti megérkezésünkkor
szétpakoltuk az egy főre eső menetfelszerelést, és éjfél körül lefeküdtünk.
Ébresztő négykor volt, Zoli tervei szerint 4:15 kor kellett
volna elindulnunk, de sajnos már itt perceket veszítettünk és csak fél 5 körül
hagytuk el a parkolót, hogy nekivágjunk a Höllersteig gyilkos emelkedőjének,
ami alig néhány kilométer alatt több, mint 1000 métert emelkedik. Valahogy én
kerültem a társaság élére, és a racionálisnál „kicsit” gyorsabb tempót
diktáltam, aztán amikor megjelentek a kis csillagok a szemem előtt, akkor
kicsit visszavettem mindenki nagy örömére. A felmenet jó hosszú volt, közel két
óra. Már útközben láttuk, hogy van némi víz a falban, és egymást ugrattuk vele,
hogy a másik parti hogy meg fogja szívni a vizes szakaszokkal :). Közben a nap is felkelt, és mi is kiértünk a felhők fölé.
 |
| Megálltunk egy szusszanásnyi időre. Máté épp nem volt szigorú |
 |
| A hajnal első fényei |
 |
| Ezen a szakaszon még kaptunk egy kis napsütést a mászás előtt |
Utána következett egy 1-2 körüli kb 150 méteres sziklamászás
amit az első komolyabb fellépésnél elért első standnál fejeztünk be kb 1500
méter magasan. A molyolással elment némi idő, aztán fél 7 felé elkezdett Janó mászni a Plattensprint VI+,
először nagy okosan megállapítottuk, hogy a standtól balra induló vizes
bevágásban kellene elindulni.
 |
| Előkerült a topo is. Végig a fényképezőn nézegettük - nem a legtutibb módszer |
A Topo 1-2 körüli nehézséget írt, az meg kinézett
vagy hatosnak, aztán amikor Janó az egyik köztesről fejve akasztotta a
másodikat úgy döntöttünk, hogy ez tényleg nem kettes lehet :D. A pályánkat
módosítva rátaláltunk a helyes útra. Az első két szakasz elég könnyű volt, az
utánunk induló páros szólózással teljesítette, mi csináltunk belőle 3
kötélhosszt. Itt érkeztünk el az út mászós szakaszához:
Janó indult egy IV-es bevágással, amit könnyűszerrel
teljesített, aztán én következtem az út pszichésen legkeményebb hosszával, a
kötélhossz a kalauz szerint VI- volt, egy schwarze platte-n futott. A közel
függőleges táblán két sekély wasserille kombinálásával lehetett feljutni.
Amikor az odafelé úton nézegettük a topot, akkor még nem aggódtam, mikor 2-3
szöget-nittet jelölt hosszonként a rajz. Gondoltam, majd biztos meg lehet
szórni cuccal a közöttük lévő részeket. A schwarze platte-n aztán jött a
felismerés:
NEM LEHET!
 |
| Talán a schwarze platte kiszállásánál |
A túlzás nélkül teljesen vizes táblán nagyon finom
mozdulatokkal pilinckáztam fel a vasserillék apró csipkéin, minden egyes
mozdulatot alaposan megtervezve. Ahogy a falnak nyomtam mindenem, ami
tapadhatott, éreztem, ahogy a víz átitatja a ruháimat, én meg csak haladok
felfelé centiről centire. Óriási örömmel vegyes felszabadulás volt kiérni a
hosszból, és azért elég büszke is voltam magamra. Janó felérve kb annyit
mondott, hogy:
„Ezt így hogy??”
Utána felvitt egy V- körüli hosszt, közben utolért a minket
követő osztrák parti egyik tagja, aki szintén annyit mondott, hogy ez a
vizesség azért némileg nehezítette a mászást. Az osztrák srácok az egész utat
vihorászva tolták végig, kb. olyan volt, mintha folyamatosan vittünk volna a
hátunkon egy tv-t amin megy a Muppet Show. Látszott hogy hazai pályán
mozognak. Minden standban jókat beszélgettünk velük, nagyon kedvesek voltak.
Megint én következtem. Ebben a hosszban egy könnyebb mászás után felértem egy nagyon nyújtózós felnyúláshoz, amit egy
teljesen lesimult wasserillebe lépve kellett volna elindítani, de „A CIPŐM ELÉRTE A HATÁRÁT” a 15 éves La Sportiva
gumija is 15 éves, a tapadása már a múlté. Szóval elsőre erős nyögések után
elengedte a falat én meg jöttem lefelé. Az út építői előre kigondolhatták a
szándékom, mert két nitt is volt alattam :) Másodikra valahogy felfókáztam a
kunszton aztán egy darabig keresgéltem a standot, mert az 50 méter körüli
kötélhossz egy kicsit elbizonytalanított. A következő két standban tovább
traccsoltunk a srácokkal, akik közben elunták a tempónkat, így a hamarosan már
párhuzamosan mászunk fel az osztrákokkal, és aztán előre is engedtük őket:
A monumentálisnak tűnő áthajló eléggé rám ijesztett, csak
azt lesegettem, hogy merre tudnánk kikerülni, aztán a kiderült hogy az a legkönnyebb
út felfelé. Az srácok könnyed mászását végignézve kicsit megjött a bátorságunk
és Janó belevágott. Szerencsére ebben a hosszban vannak nittek, bár az elég
kemény volt, hogy az első kunszt után még igencsak mászni kell a következő akasztásig,
pedig már eléggé durran a kar. Én nem tudtam volna, de Janó simán kitolta,
aztán az akasztás után beleült, az esést nem kockáztatva pihent aztán mászott
tovább. Fent a már nem áthajló falrészen még volt egy trükkös rész (én itt is
beleültem néhányszor).
 |
| Az osztrák parti egyik tagja szalad fel a vizes áthajláson |
Ez az út egyenlően mérte a nehézséget a partink tagjainak. Én
a két hatos hosszommal már kipipáltam a feladatot, így egy könnyű összekötő
után megint Jánosunk jött egy hatossal, ami mind fizikai, mind lelki szempontból
egész könnyű volt. Igazából szinte jutalommászás
volt az előző hosszok után, amik kivétel nélkül mind tartalmaztak vizes
részeket, lelkileg és fizikailag is megterhelőbbek voltak.
Az út kiszállása egy klettersteig ami egy nyeregbe visz fel.
Innen egy kis heverészés, evés-ivás után felmentünk a Planspitze 2117 méter
magas csúcsára és gyönyörködtünk egy kicsit az alattunk elterülő tájban, és az
1500 méterrel alattunk tekergőző folyóban. A távolban a Dachstein csoport havas
hegyoldalait is látni lehetett.
 |
| a kiszálló klettersteignél |
 |
| Janó a klettersteig végén |
 |
| Selfie egy tipikus osztrák csúcskereszttel |
A lejövet szintén időigényes, három órát töltöttünk a
Peternfad (I-II) mászóúton lemászással, valamint az alatta lévő nagyon instabil
törmeléken való csúszkálással. Az út talán a hütte alá érve válik kellemessé.
Közben csodáltuk a Hochtor brutális méretű falait, és minden utunkba kerülő pataknál
megálltunk inni, mert a nap éppen a lemenetünk idején
sütött be a völgybe hihetetlen forróságot csinálva.
 |
| Az árulkodó harmadik strigula: ha kimászol az útból, könnyen lehet III-as |
 |
| A Hochtor északnyugati fala |
Leérkezésünk után még volt némi időnk csavarogni, meglátogattuk a legközelebbi osztrák települést amely tavaly nyerte meg a Gesause NP mássalhangzóhalmozási versenyét is. Azt ígérték, jövőre új ötletekkel készülnek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése