Surfin' in Höllental

Surfin’ in Höllenthal

A múltkori Gesause-i Plattensprint után visszafogottabb izgalmakat keresve fordult a figyelmünk újra a régebben felvetődött Kessels neue kleider VII(-?) (topo 1 2) felé, amit még egy komolyabb célkitűzés előkészítéseként néztünk ki magunknak. Az út Ausztria egyik legnépszerűbb hegymászó strandja közelében található a Schneeberg közel 2100 méteres tömbjének oldalán. Igazi osztrák vasutas stílusban nittelt út inkább fizikai, mint lelki megterhelést nyújt, tagolt falszakaszai sem hozzák rá az emberre a magassági pánikot. Ezen tulajdonságai miatt ideális célja lehet az egyre nehezebb fokozatok felé kacsintgató mászóknak.

Szombaton egy váratlan családi program után indultam el Siófokról Sopronba igazi kánikulai időben. Ahogy a vonat robogott el a déli parton komoly bizonytalanság kerített hatalmába elnézve a sok strandon hűsölő embert.

Biztos hogy nekem a Stadlwand déli szikláin kell küzdenem?

Hát persze!

Este nyolcra Sopronban voltam ahol régi mászó barátaim Attila és Ádám vártak. Fél órával később Janó is befutott Budapestről és elindultunk a Schneeberg távoli kék sziluettje felé.

A kaiserbrunni kempingben persze egy tűt sem lehetett volna leejteni, úgyhogy továbbkanyarogtunk Schwarza mellett és a Stadlwand parkolójában aludtunk gyönyörű csillagos ég alatt.

Szerettük volna elkerülni a hőséget ezért másnap korán keltünk és 40 perces felmenet után Attiláék kalauzolásának köszönhetően már 6 előtt a vörös karabiner alatt motyóztunk, ők pedig továbbmentek a Plattensymphonie VII- feljebb található beszállásához. Itt jöttem rá, hogy ugyan objektívet hoztam, de a fényképező valahogy lent maradt, úgyhogy ebben a bejegyzésben mobilfotós szakosztályunk képeit láthatjátok :)

felértünk a beszállóhoz :)

Janó cipőit papírszalaggal tuningolja, a sziklán a hulló kövek nyomai látszanak

Az első két kötélhossz töltelék-mászását hamar letudtuk, aztán közel fél órát töltöttünk bizonytalanságban, mivel az út vázlata egy határozott jobbramenetet mutatott, de a valóságban alig pár méterrel jobbra folytatódott az út. Arra a nittsorra mi azt hittük hogy a Durstsrecke leágazása lehet. Végül a Behm-féle rajz egyértelműbb útmutatása alapján felszaladtunk a nittsoron.

Napfelkelte a Rax oldalában, nekünk még nem volt melegünk

Jó is volt, hogy kikerültünk onnan, mert a szikla felületét mindenhol karcolások borították a rendszeres kőhullásnak köszönhetően, amit vélhetően főleg a mászók okozhatnak, mert mi nem találkoztunk vele, hála a korai indulásnak :).

Az első VI+ kötélhossz nekem jutott, és ki is mutatta az út a foga fehérjét, folyamatosan igen erős táblamászást követelt. Talán a korai indulás miatt (meg a sűrű nittek miatt) el is csábultam és beleültem, utólag kicsit sajnálom, de úgy sajgott a vádlim :)

Ezután egy könnyebb szakasz következett, ahol a szép sima rejbungtáblán mászhattunk „kutyában” és találkozhattunk egy IV- -os kötélhosszal, amiben a kulcsrész áthajlott (!). Aztán Janónál kezdett újra szigorodni az út egy kellemes hatossal, majd a kötelet én vittem fel a kulcshossz alá, ami a kö-papír-olló meccsnek köszönhetően Janó feladata volt. A szuszogásából lehetett tudni, hogy itt szükség lesz minden tudásunkra, én csak a biztatással tudtam lentről segíteni, így azzal nem is fukarkodtam. Janó folyamatos mászással és fújtatással OS teljesítette a hosszt, majd nekem is sikerült másodban utána mászni. A kulcsrész igazán érdekes mozdulatokat igényelt, miután elbúcsúztam az utolsó zsebes fogástól. Métereken keresztül apró hullámokon, egyértelműnek nem nevezhető fogásokon és lépésen kerültem egyre feljebb és feljebb amíg rá nem vetődhettem a kiálló száraz fára a stand alatt.

Janó jön fel az első VI+-ban

A IV- kunsztja Janó fejétől jobbra hajlik át :)

Kutyában a bedőlő táblákon

A standból felnézve látszott, hogy nekem is lesz azért némi feladatom, mivel egy áthajlás alatti sima, de bedőlő táblán várt rám egy átharántolás. Miután megbeszéltük, hogy hol kellene átmászni, elindultam és persze, hogy elcsábítottak a klasszikus Kessel út trepnis szögei, aztán nézegethettem a sima táblát (Attila mesélte hogy ő is így járt). Visszamászva már a megbeszéltek szerint átvágtam jobbra a táblán, amit egy igazi örömteli gerincmászás követett az Excelsior matricával díszített csúcskönyv dobozig. Közben vidáman kiabáltunk Attiláékkal, akik készítettek rólunk pár képet ebben és az ezt követő kötélhosszban.

A csúcskönyvben rögzítettük ittlétünket, aztán indult is Janó. Szinte azonnal a kunsztban találta magát, és nyomta az izmos mozdulatokat rövid áthajló traverzben, közben hárman biztattuk. Én nagyon élveztem ezt a rövid kötélhosszt, igazi nekem való feladat volt.

Parádés kötélvezetés az egyik VI körüli hosszban

Attiláék a szomszédban

Csúcskönyv, és a kiváló gyökérstandunk

Attilának mutogatom magam

JAnó a rövid kunsztban

Aztán én is belemásztam

Pár töltelék kötélhossz következik-gondoltuk ekkor- de Janó a torony mellett másodban elmászva egy kicsit átrendezte a szikla fogáskészletét és egy kisebb hátizsáknyi kővel indult lefelé, sajnos én nem láttam csak éreztem hogy kapás van. Volt pár trükkösebb mozdulat a következő hosszok gyepfoltokkal tarkított tábláin is. Közben kezdtük kapizsgálni, hogy miért lehet Kessel az út neve:
 Itt ért minket először közvetlen napsütés az útban. Nagyon örültem neki, hogy ilyen melegben csak 2-3 kötélhosszt kell  megtenni.

Felértünk az utolsó hosszhoz, ami nekem jutott. Már korábban nézegettem a topon a tábla rajza melletti "glatte platte" feliratot, ami számomra semmi jót nem sejtetett. A VI+ -os kunszt kikerülhető, de ugye nem azért jöttünk, így Janó biztatásával megtámogatva indultam a gyakorlatom bemutatására. Alulról nézegetve a táblát úgy döntöttem, hogy jobbról vágok bele, pedig balról is hasonlónak tűntek a fogások. Felmásztam két métert, elértem egy kifelé nyíló kétujjas mélyedést, aztán csak nyújtogattam a nyakam mint a teknős, hogy most mi lesz. Úgy döntöttem, hogy ez itt, így biztos, hogy nem a jó megoldás, ezért visszamásztam az elágazóig és nekigyürkőztem a baloldalnak. Ugyanolyan magasra jutottam, majd egy ugyanolyan kétujjas kifelé nyíló lyukból mutattam be az előbbi nyaknyújtogató koreográfiát. A vádlim közben izzott az erőlködéstől. Beláttam, hogy itt nincs lehetőség további nyervogásra és nekiláttam a hullámok meglovagolásának, egyik semmiről a másikra billenve tipegtem felfelé amíg el nem értem a megváltást jelentő „igazi fogásokat”. Azért még ekkor sem jött el a Boldog Fogások ideje, továbbra is nagyokat kiáltottam a erőlködés közben, de már szárnyaltam az örömtől. Befejezésül felkutyagoltam a csúcsig, ahol egy tömböt meggyűrűzve felbiztosítottam Janót.

Végre fent, háttérben a Großes Höllental

Amikor a hetvenes években először másztuk az utat

A Kazán új kabátja még jobban alátámasztotta, hogy mennyire különböző mászók vagyunk Janóval. Az utolsó kötélhossz számomra küzdelmes táblamászása számára igazi csemege volt és az utána következő konkrétabb fogásokkal rendelkező részről is ellentétes véleményen voltunk, csak az nekem feküdt inkább. A korábbi kötélhosszokat felelevenítve végig ilyen élményeink voltak: neki a vádligyilkos táblák, az aprólékos finom feladatok, nekem meg inkább az egyéb jellegű mászások a kedvesek.

Mászás után még megmosakodtunk a patakban  és egy darabig néztük ahogy bizonyos emberszerű lények (lehet, hogy gyerekek) 6-7 méter magasból ugráltak a 10 fokos vízbe.

A maradék képeket itt nézheted meg.

motyózás az expedíciós kocsinál